Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-21 / 8501. szám

Magyar Hírlap, 1993.7.14

OS

A leértékelt ütőkártya helvett

Oltalmazni, erősíteni a középhatalmi szerepkört

Edouard Balladur francia kormányfőnek kettős indítéka lehetett, amidőn áprilisban még vázlatosan, majd később kissé kidolgozuttabban előterjesztette európai stabilizációs tervét. Az egyik nemzetközi volt, a másik inkább kifejezetten belpolitikai természetű.

De Gaulle óta Párizs minden alkalmat megragad, hogy megerősítse, sőt ha lehet, kiszélesítse középhatalmi szerepkörét. Ez a szándék folyamatosan érvényesült utódainál, Pompidounál. Giscard d'Estaing-néi majd Mitterrand-nál is. A különbség közöttük csupán a hangsúlyokban tért el. így Mitterrand tizennégy elnöki esztendejét, amelyből kettő még hátra van, főként európai jellegű kezdeményezések tették ki. 0 volt a buzdítója és serkentője — mint házigazda is — a Helsinkit továbbfejlesztő 1990-es párizsi chartának, Kohl kancellárral közösen ő dolgozta ki a maastrichti rendszer alapelveit (közös európai kül- és védelmi politika, később közös valutarendszer, amely azonban bizonytalan főként brit, dán és egyéb ellenállás miatt).

Mitterrand az 1990-es esztendők fordulóján kissé elvesztette a fonalat a kommunista rendszerek váratlanul gyors összeomlása láttán. Párizsnak korábban kivételezett viszonya volt az egykori Szovjetunióval (ez volt az egyik diplomáciai aduja), és most leértékelte ezt az ütőkártyát az. hogy szuperhatalomként csak Washington maradt meg. Mitterrand későbbre várta a német egyesítést is. így álláspontja az új középeurópai demokratikus rendszerek ügyében nem forrott ki eléggé. Szavakban mindig helyeselte teljes jogú fölvételüket az Európai Közösségbe, nem fukarkodott a bátorító ígéretekben se n, de az első szélfuvallatra (paraszti tiltakozás a mezőgazdasági import ellen, húsembargó) egy pillanatra sem habozott fölfüggeszteni a társulási szerződésekben rögzített feltételek teljesítését.

Ilyen megfontolás sugallta a francia államfőnek azt a korábbi javaslatát is, hogy mielőtt Budapest, Prága, Varsó, Pozsony és a többiek elérnék a teljes jogú közösségi csatlakozás érettségi fokát, teremtsenek európai konföderációt. amely mintegy az előszobája lenne végleges fölvételüknek. Esetleg az idők végezetéig is. Ennek a továbbfejlesztett változata a Balladur-terv. amely így beleilleszkedik Franciaország esztendők óta követett közép-európai politikájába.

Balladur belpolitikai megfontolása javaslata előterjesztésekor az volt, hogy elvekben a párizsi diplomácia irányítása az államfő kivételezett jogköre ugyan, de a kormánynak is beleszólása van. Vagyis azt akarta bizonyítani, hogy miközben a köztársasági elnök szocialista és a kabinet konzervatív, ebben a kormányzati társbérletben neki is megvan a szava a külpolitika kialakításában. Attól viszont óvakodott, hogy konfliktust teremtsen, így olyan indítvánnyal állt elő, amely a korábbi mitterrandi európai konföderációs terv továbbfejlesztett változatának is tekinthető. Sőt! Az időzítés, hogy az európai stabilitás tervezett csúcsértekezlete 1994 végén vagy 1995 elején, Párizsban üljön össze, mintegy megkoronázná Mitterrand politikai búcsújának európai jellegét.

Párizs és Közép-Európa

A magyar kormánynak soha nm jöhetett volna jobbkor a francia külügyminiszter budapesti látogatása, mint éppen most. Különösen az Európa Tanács nevezetes strasbourgi szavazása után, amidőn az Antall-kormány tartózkodása ellenére Szlovákiát a többiek mégis egyhangú döntéssel vették föl a tagok sorába.

Ezt a döntést Jeszenszky Géza és minisztertársai a nyilvánvaló tények ellenére „győzelemként" állították be. Holott Catherine Lalumiere asszony, a tanács francia szocialista vezetője és Mitterrand elnök egyik közvetlen munkatársa az első perctől nem habozott nyíltan kijelenteni, hogy értetlenül áll a hivatalos magyar magatartás élőn.

Franciaország, bármilyen színezetű legyen is a kormánya, soha nem fogja belehajszolni magát abba a helyzetbe, hogy

egyértelműen döntsön bárkinek is a javára a közép-európai kisebbségi- és határfeszültségekben. Maga Mitterrand három éve, éppen itt Budapesten elismerte a trianoni békediktátumok történelmi igazságtalanságát, de a következő lépést már habozott megtenni. A párizsi diplomácia csakugyan úgy véli, hogy például emberjogi kérdésekben a mai bukaresti vezetőség nagyon sok vonatkozásban elmarasztalható, de soha nem várható tőle — legalábbis a közeljövőben — olyan egyértelmű állásfoglalás, amelyet a román politikusok zokon vehetnének. És ugyanez vonatkozik akár Szlovákiára, akár Szerbiára nézve; mégha Franciaország kényszerből alkalmazkodott is Németországhoz Horvátország és Szlovénia elismerésében, a rokonszenve — minősíthetjük akár történelmi rövidlátásnak is — inkább a szerbek oldalán lesz.

Fölületes volna az ítélkezésben a sablont alkalmazni, hogy mindez csupán a túlhaladott Kis-Antant-szemlélet továbbélése. Valami szerepe ennek is van. de nem ez a döntő.

Párizs látszatra csakugyan azt a nézetet vallja, hogy Közép-Európa „hagyományosan" német érdekövezet, de ebből nem azt a tanulságot vonja le, hogy távol kell maradnia a térségtől. Jelen akar lenni Magyarországon is, kicsit valóban a föltételezett német túlsúly enyhítésére. És mert továbbélnek olyan romantikus legendák is, hogy Közép-Éurópában Románia a leginkább frankofil ország, ahol a francia nyelvismeret a legjobban elterjedt, a párizsi szemléletet a közeljövőben nehéz lesz megváltoztatni.

Az oldalt írta: Várkonyl Tibor