Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-01 / 8490. szám

Kapu, 1993/5.sz. május

04

j

MAGYARI BECK ISTVÁN

Lehet-e kiegyezés Magyarországon?

(A Nemzeti Demokrata Szövetség meghívására 1993. április 30-án a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában tartott előadás tézisei)

Lehet-e kiegyezés Magyarországon (és tegyük hozzá: az egész közép-európai régióban)? Nos, nemcsak lehet, de kell is, hogy legyen. Egyébként érvénybe lép az, amit idestova másfél éve boszniai paradigmának nevezhetnénk. Azonban e kiegyezésnek a politikainál mélyebb síkon célszerű megköttetnie. A korszerűnek mondott mai politika ugyanis mindenekelőtt pártpolitika. Gramsci kifejezésével élve, korunkban a pártok az .új fejedelmek", s elődjeiket idéző módon ők tülekednek a hatalomért (Gramsci, 1929-1934). A számos párt tehát versenyben áll egymással és ezt a versenyt az úgynevezett zéró összegű játéknak megfelelően bonyolítja. Azaz ideális esetben ezek a pártok jogi szempontból egyenlő helyzetekből indulnak, viszont nem koordinációra, hanem szubordinációra törekednek. A választási versenyek vége ilymódon a választásban induló pártok egyfajta erősségi rangsora. S így az, amit az egyik párt befolyás tekintetében megnyer, a másik elveszti, aminek következtében a kettőjük összeadott közős nyeresége minden körülmények között zérus. Azt hiszem, nem kell sok szót vesztegetni arra, hogy egy ilyen rangsort semmiféle, magára csak egy kicsit is adó kultúra vagy nemzetiség nem fogadhat el. A kultúráknak és a nemzetiségeknek joguk van a teljes egyenlőségre még egy és ugyanazon állam keretein belül is, neveztessék bár ez az állam valamely, őt alapvetően alkotó, többségi csoport neve után.

A kiegyezések, vagy' hogy a kultúrtörténetben elteijedtebb terminus technikussal éljünk: társadalmi szerződések, e koncepció alapjainak kidolgozói, Hobbes és Rousseau szerint eredetileg sem politikai aktusokként lettek felvezetve. Hobbes és Rousseau a társadalmi szerződésekről mint afféle egyéni vagy csoport-döntésekről beszéltek. A koncepció szerint mindenekelőtt az individuumok és a csoportok saját maguk jutnak el egy jobb belátásra, kizárván a megengedett cselekvések univerzumából a primitív, anarchikus, illetve másokat elnyomó, eltaposó, elpusztító akciókat A politika, a munkaszervezetek, a szakszervezetek stb. a modem időkben csupán átvették a szerződések eszméjét, jogilag megfogalmazták, majd formalizálták azt, s több-kevesebb őszinteséggel és sikerrel használták fel tevékenységük szabályozása során. Itt jegyezzük meg, hogy a társadalmi szerződés gondolatát egy túlzottan intellektuális eljárásnak tartó, s a kultúrák koegzisztenciáját inkább az organikus összenövés, illetőleg szétválás útján elképzelő posztracionalista német gondolkodók egyáltalában nem voltak annyira távol a Hobbes-i és Rousseau- i elmélettől, mint hitték. A szóhasználat különbségei viszont az angol és a francia filozófusok javára alakultak, amennyiben egy új, tudatos megegyezéseken alapuló társadalmi gyakorlat felé igazából a szerződések és nem pedig az organikus folyamatok terminus technikusa mutatott A mondottak értelmében az érintett kultúrák és nemzetiségek legkiválóbb szellemeinek, íróknak, festőknek, szobrászoknak és tudósoknak stb. kell összeülniük és olyan megbeszéléseket folytatni ok, melyek során tisztázódnak az egyes kultúrák és nemzetiségek azonos és eltérő vonásai, a köztük lévő történelmi konfliktusok, ezek valódi okai, vagy a hatalom által manipulált ürügyei. E megbeszélések során tisztázódhatnak az elkülönülés és az együttműködés kivánatos dimenziói, alkalmai és módjai is. Adott esetekben, tudniillik, indokolt lehet az elkülönülés is, például az egymástól elütő vallási vagy nemzeti ünnepek ideje alatt. A Jeles gondolkodók ilyetén konferenciáin, reményeink szerint, még egy komoly paradigmaváltás is előadódhat. Például: meg lehet hirdetni egy olyan új szándékot, melynek megfelelően az egyes kultúráknak és nemzetiségeknek elsősorban tanulniok kell egymástól, egymás kölcsönös lerombolásának nyílt vagy rejtett szándékai helyett. Arról se feledkezzünk meg, hogy7 az etnikumoknak és a kultúráknak többnyire mindmáig a leghitelesebb és egyszersmind a népek által leginkább elfogadott képviselői. fájdalom, nem a mégoly sok szavazatot nyert politikusok, hanem azok az alkotó tudósok és művészek, akik ószintén a politika mandarinnyelvét mellőzve adnak hangot a sokaság által megélt gondoknak. Ami pedig a politikát illeti, az egyrészt munkálja ki az efféle konferenciák instrumentális kereteit és kínálja föl a szükséges infrastrukturális feltételeket, majd pedig legyen az eredmé-