Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-01 / 8490. szám

05

nyék jó értelemben vett haszonélvezője.

Észre kell vennünk, hogy az egész problémakör egyik neuralgikus eleme a nemzetfogalom. Vagy tudunk adni egy olyan meghatározást ennek a fogalomnak, amely képessé teszi őt arra, hogy az általunk igényelt kiegyezés egyik keretfogalmává váljék, vagy éppen a nemzet bizonyul mindennemű kiegyezési szándék akadályának és ebben az esetben a nemzetfogalom rovására más keretfogalmak után kell néznünk. Nyilván azt a konstrukciót fogjuk előnyben részesíteni, amellyel a szándékainkat kővetve dolgozni is tudunk, vagyis módunk Lsz a szóban forgó kihívást megválaszolni. Az alábbiakban tehát a nemzetre vonatkozó felfogásunkat ismertetjük. De mielőtt ezt tennók, jelezzük, hogy tudatában vagyunk ama kedvezőtlen társadalmi kontextusnak, melyben a nemzetfogalom megvitatására akár itt, akár másutt a jelenben sor kerülhet. De miért kínál az újdonsült közép-európai és magyar demokrácia kedvezőtlen kontextust a jelzett - és tegyük hozzá, még számos kényes - témára nézvést? Nos, azért, mert a valódi demokráciáknak az egyébként nem kevés szimpatikus vonásaik mellett vannak nyilvánvaló gyengeségeik is. Ezek egyikéről, én, mint a szellem militarizálásáról beszélnék. A demokráciákban, a diktatúrákkal ellentétben. az emberi döntések örvendetes módon szabadok. Ezért azután a hatalom, vagy a hatalomra törekvők az emberi döntéseket veszik célba és azokat próbálják meg sokszor bármi áron befolyásolni. A. görög ókorban azt az érvelést, melynek minden más érték (erkölcs, igazság stb.) rovására ez a befolyásolás volt az egyetlen, vagy akárcsak a döntő célja, röviden demagógiának hívták. A mai kortárs publicisztika nagy része sajnos voltaképpen ezeket ajiagvományokat viszi tovább, s militáns magatartásával kiáltó ellentmondásban van azzal a szerény, tapogatózó, kutatói magatartással, melyet a tudományos szellem főként e század első felében szeretett volna általánossá tenni a társadalomismeret területén. A militáns diszkussziók harci zajában azután lassanként elhallgatnak a tisztázó gondolkodás csendesebb múzsái. Azonban ennek ellenére vágjunk bele e közömbösnek csöppet sem mondható témánkba.

A magyar nyelv nemzet fogalma „A magyar nyelv történeti-etimológia szótára" szerint a „nemz” szóval tart

fenn nyelvtörténeti kapcsolatokat (Benkő Loránd, szerk. 1970), s ilyenformán eredetileg egy apajogú rokonsági csoportra utaló kifejezés. Ez a jelentése idővel háttérbe szorult. Nota bene (a biblikus népek önmagukra vonatkozó hiedelmével szemben), valószínűleg már a honfoglaló magyarok sem tekintették egymást rokonoknak, amire félreérthetetlenül utal a mondabeli vérszerződés ceremóniája. De arra viszont, hogy rokonná kívántak válni, a törzsfók a közös edénybe csurgatott vérének az előbbiek általi állítólagos elfogyasztása árulkodik. Hiszen egy rendkívül ósi elképzelés szerint, akiből én eszem, az a részemmé lesz. Ezt az elképzelést tükrözik Jézus közismert mondatai: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem... Igyatok ebből mindnyájan, ... Mert ez az én vérem!" (Máté Evangéliuma) Mindazonáltal még, ha a szóban forgó törzsfőnökök vérszerzódést ez aktus szimbolikus jelentésén túlmenően a valódi rokonítás eszközeként is értelmezték, arra már korántsem tarthattak igényt, hogy ezen a módon az általuk vezetett törzsek is rokonságba kerüljenek egymással. A magyar nemzet ebből kifolyólag a jelek szerint már az első pillanattól kezdve az volt, ami legalábbis ma már minden nemzet: egy kulturális program, a kultúra kifejezésének legtágabb, tehát a biológiai minőséggel szemben meghatározott értelmében. A számítógéptudományból vett analógiával élve: egy „software", amely a legkülönfélébb (biológiai) „hardware"-ekbe (tehát az emberekbe) ültethető. Más szavakkal, a nevelödés vagy a választás útján minden ember bármelyik nemzet tagja lehet. Bár tudott, hogy léteznek egymástól elütő antropológiai ember;, fajták, a nemzetek vonatkozásában a biológusoknak eddig még nem sikerült élettani különbségeket regisztrálniok. Itt, Közép-Európában ez ugyan szószaporí tásnak számit, mégis szögezzük le ismételten, hogy az egyes nemzetekhez és kultúrákhoz való vérségi tartozás tézise abszurd, s az erre spekuláló ós-kutatás legkevesebb a múveletlenség, legtöbb a rasszizmus jele. (Ha pedig ez így van, akkor cikkünk másik kérdésére is megkapjuk az igenlő választ, amennyiben a kultúrák és a nemzetek közötti kiegyezés lehetséges, hiszen ennek ára mindössze egy nemzeti program-módosítás. Semmiféle megátalkodott, mélyen fekvő biológiai okai valamiféle megfordíthatatlan interkulturális vagy intemacionális acsarkodásnak nincsenek.)

Ha viszont a nemzet, mint olyan, jobbára egy program, akkor érthető az a szoros kapcsolat, amely a nemzeti Jellegzetességeket a nép kifejező eszközeihez, mindenekelőtt a beszélt nyelvhez köti. A nyelvek tanulmányozása azt mutatja, hogy ezek mintegy „tudatelőttes" formában tartalmazzák mindazt, amit az ókét beszélő népek később mint nyilvánvalóvá tett, explicit értékeket Valiknak. Az angol például majdhogynem gátlástalanul kész halmozni a birtokos szerkezeteket, egy mondatban akár hármat vagy többet is tolerálva. Ugyanő a business kifejezést ügyre és üzletre egyaránt alkalmazza, sugallván, hogy ügyeinknek üzleti, azaz csere-szerkezete van. A német tobzódik az alárendelő mondatősszetételekben. Mikor Dienes Valéria vázolta Bergsonnak a magyar nyelv agglutináló szerkezetét, a jeles francia gondolkodó nyelvünkben a deduktív érvelési módok igazi iskoláját vélte felfedezni és megjegyezte, hogy Magyarországon e nyelvi tréningből kifolyólag mindenkinek potenciális filozófusnak kell lennie (Borús Rózsa, szerk. 1978). Vagy az oroszban például a kicsinyítés egy mindennapos nyelvi magatartás. Am mindezek ellenére szarvas hiba lenne a nemzeti sajátosságok redukálása mindössze csak magára a beszélt nyelvre. Mivel mind a tánc, mind a zene, mind az építészet, sőt a tudományokban súrún előforduló elképzelések is (lásd. teszem azt, az angolszász atomizmust vagy Közép-Európában a makacsul ismételten fölbukkanó holisztikus koncepciókat, kezdve a klaszszikus német filozófiától, a pszichológiai Gestalt - elméleten át a rendszerelméletig és még annál is tovább!) ugyancsak hordozói a fent említett jellegzetességeknek, talán azt lehet mondani, hogy a nemzet, mint program, egy „tudatelőttes" formában a nyelvnél szélesebb körben, minden egyes kifejező eszközben jelen van. A nemzetek fejlődésével járó önmagukra ismerés. folyamatában azután ez a program explicitté és tudatossá válhat. A beszélt nyelv nemzetalkotó szerepének a túlértékelésétől Joó Tibor egyebek között a többnyelvű Svájc példára utálva is óvott (Joó Tibor, é.n.).

Mármost a fejlődésük során a nemzetek differenciálódnak és integrálódnak. A differenciálódást a belső kibontakozáson túlmenően a kivülról jövő hatások is serkentik. Külső