Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-01 / 8490. szám
Beszélő, 1993.6.26 28 Hogyan /7£ szerkesszünk kronológiát! A könyv - amelyet a pécsi Régió Kiadó adott közre, még a jelenlegi hazai könyvkiadás lecsúszott színvonalához mérten is már-már pauperizálódott kivitelben - nem ígér sokat, de ezt a keveset sem teljesíti. Életrajz és politikatörténet A kötetet Dér Ferenc állította össze és szerkesztette (lektor, szerkesztő, szakértő neve nem szerepel -, így minden érdem és felelősség őrá hárul) nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a már rendelkezésre álló dokumentumokból olyan kézikönyv szülessen, amely - legalább a tényeket tekintve - eligazítást ad Nagy Imre sorsfordulatokban oly gazdag életében. Bizonyára ezt szolgálja az a szó szerint közölt - nyilvánvalóan csupán a kutatók szűk körét érdeklő és a laikus olvasó számára aligha érthető - jegyzék, amely 11 oldalon sorolja fel az 1990 óta az állami levéltárban található nyomozati, ügyészségi és periratokat, valamint egyéb dokumentumokat. A kötet mintegy felerésze Nagy Imre életrajzi kronológiáját tartalmazza. A szerkesztő korrektül jelzi, hogy a kronológia elsősorban nem saját kutatásain, hanem különböző már megjelent kézikönyveken alapúi. Ez önmagában még nem lenne baj, ám a kronológia áttekinthetőségét és kezelését zavarja, hogy Nagy Imre életének első 48 évét nem tényszerű közlés formájában ismerteti, hanem hosszan idéz Nagy Imre bíróság előtt tett vallomásából, amelyben Vida Ferenc tanácselnök felszólítására foglalja össze életét S ha önmagában érdemes is publikációra ez a vallomásrészlet, nem pótolja Nagy Imre élete első 48 esztendejének pontos kronológiáját hiszen a szerkesztő helyesen minősíti „vádcentrikusnak" a büntetőeljárást, amelynek során a vádlott csak arról beszélhet, amiről kérdezik. Nagy Imre életrajzának részeként mondja el, hogy az orosz polgárháborúban őt huszonnyolcadmagával a VCSK rendelkezésére bocsátották. A szerkesztő egy 19 soros jegyzettel így itt próbálja meg eloszlatni az olasz-orosz koprodukcióban másodszor is elpukkasztott bűzbomba füstjét. A harmincas évekre vonatkozó dokumentumok hamis voltát nem lehet másfél évtizeddel korábbi történések magyarázatával bizonyítani. A szerkesztő, minden jó szándéka ellenére néhány odavetett sorával nem szolgálta a rejtély megoldását Nagy Imre élete nyilvánvalóan összefüggött a háború utáni magyar politikatörténettel, így érthető, hogy olyan események is szerepelnek a kronológiában, amelyek csak közvetve érintették személyes sorsát és politikai működését. A kronológia (mint a lexikon) mindig ki van téve a bírálatnak - ki sokallja, ki kevesli a közölteket. így ez irányú megjegyzéseinket mellőzve csupán a szakszerűséget, tárgyszerű pontosságot és a magyar nyelv helyes használatát kérjük számon. A magyar nyelv mondattani szabályait még egy kronológia tömör megfogalmazásaiban is be kell tartani, ß így az olyan mondat, mint „Rajk László és (folyamatosan) társai letartóztatása" alig tűr nyomdafestéket. De nagyobb baj a számos pontatlanság - hiszen az ilyen kézikönyvet elsősorban adatai, forrásértéke és nem a benne közölt értékelések miatt veszi kézbe az olvasó. Ismert, hogy Marosánt nem 1949-ben tartóztatták le a „rajkista" hullámban, hanem később, az ún. baloldali szociáldemokratákkal; a Közgazdaságtudományi Egyetem 1949 nyarán még nem viselte Marx Károly nevét, ám Nagy Imrét már az egyetem megalapításakor, 1948-ban kinevezték (és egy életrajzi kronológiától a szakterület, a tanszék megnevezése is elvárható); 1951-ben az MDF nem harmadik, hanem második kongresszusát tartotta és így tovább. Hol ér véget az életrajz? Közhely, hogy a történelmi személy élete nem ér véget halálával. Ezért is hiányolható, hogy a kronológia megszakad a halálos ítélet közzétételével. Hiszen ha a szerkesztő úgy vélte, hogy az 1956 utáni politika s különösen a megtorlás fontosabb tényei szorosan kapcsolódnak Nagy Imre életéhez, akkor a per folyományai, hatása, visszhangja és nem utolsósorban a Nagy Imre hívei ellen foganatosított további megtorlások nem elhagyható elemei egy ilyen leírásnak, akárcsak Nagy Imre és az egész forradalom és szabadságharc kései reneszánsza a nyolcvanas években, aminek csúcspontja 1989. június 16-a volt. S itt kell áttérni arra, ahogy a könyv a dokumentum műfajjal végleg összeegyeztethetetlenül - a szóban forgó személyeket bemutatja. Aligha szorul bizonyításra, hogy a magyar történelmet hosszú ideig meghatározó kommunista párt belső meghasonlására és többszöri szétesésére milyen befolyással voltak a vezető párttisztségviselők elleni koholt perek. Az 1949 után letartóztatott és fél évtized után rehabilitált politikusok további magatartása nemcsak a kommunista párt és így közvetve az ország, hanem személyesen Nagy Imre sorsát is befolyásolta, hiszen politikai köre, hívei - a „csoport" - részben e személyekből rekrutálódott. így e téren különösen megengedhetetlen a pontatlanság, az elírás, az elhallgatás vagy a megmagyarázhatatlan feledés. A 41. oldalon szereplő letartóztatottak esetében éppen Nagy Imre későbbi híveivel nem tud mit kezdeni a könyv, mert míg Kádár és Kállai funkcióját pontosan, Losonczyét tévesen (ekkor már leváltották államtitkári tisztéből), Donáthét és Újhelyiét egyáltalán nem is közli. Donáth semmitmondó bemutatása már-már groteszk („fontos... tisztségekben dolgozott" - a „-perek egyikében elítélték" stb. Még az agrárgazdaság iránt haláláig tartó szakmai és politikai elkötelezettsége sem derül ki!). 1 A Nagy Imrével rokonszenvező kört a kronológia az 53. oldalon sorolja fel név szerint - pontosan átvéve a listát a szerkesztő által forrásként használt '56-os kronológiából. A 27 személyből a névmutató azonban a felsoroltak több mint felét meg sem említi, tájékozatlanságban hagyva mindazokat, akik ismeretek szerzése céljából vették kezükbe a könyvet. Csak nevetségesnek mondható, hogy a névmutató Litván Györgyöt megteszi a TIB „jelenlegi elnökévé és az 1956-os szélsőségesek vezető alakjává". A kicsit is odafigyelő olvasó tudja, hogy Litván nem volt és Jett a TIB elnöke (csupán a helyreigazítás kedvéért: a TIB első elnökét, Vásárhelyi Miklóst -*akit egyáltalán nem említ a névmutató - Nagy Erzsébet, majd Zimányi
