Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-01 / 8490. szám
Beszélő, 1993.6.26 29 1 J Tibor követte e tisztségben), továbbá nem volt és lett a szélsőségesek vezető alakja. De a kapitális butaság mellett szóvá kell tenni, hogy a tudományos minimum még akkor sem engedi meg az ilyen aktuálpolitikai minősítéseket, ha annak talán némi alapja amúgy lehetne. A pontatlanság hamisítás S kötelességünk szólni a Nagy Imrekor egy meghatározott _és történelmilegpolitikailag oly fontos „al-csoportjának" - Haraszti Sándor és családja szerepéről. Ha nem magyarázható, hogy Újhelyi Szilárdot „kifelejtették" a névjegyzékből, ugyanúgy nem menthető Haraszti Sándor és Losonczy Géza bemutatása. Haraszti nem egyszerűen az ellenzékhez „tartozott", mint a felsoroltak közül sokan, hanem ennek a szellemi körnek példaadó doyenja, akinek a börtön utáni erkölcsi magatartása és a diktatúrával való szembefordulása százak, ha nem ezrek számára volt irányt mutató. Aki ezt nem tudja - ne ártsa magát a témába. Miként Losonczy sem volt 1956-ban (pláne egyszerre) miniszterelnökségi és népművelési államtitkár, hanem az ellenzék vezető figurája - igazán közismert! -, a Magyar Nemzet főmunkatársa, és csak a forradalom alatt lett államminiszter. Halálának körülményeiről Kövér György publikált tisztázó és dokumentumokkal alátámasztott tanulmányokat - amelyekről viszont az irodalomjegyzék feledkezik meg. (Kövér publikációi után különösen érthetetlen Dér fontoskodó s nem alátámasztott utalása „bizalmas, egyedül csak itt publikálható s hitelt érdemlő - de meg nem nevezett - forrásaira".). Megmagyarázhatatlan halottgyalázás Losonczy rendőrségi vallomásmódosításának ebben a formában való közzététele. Dér Ferenc 31 doboznyi iratból válogathatott. Hogy miért éppen a már megzavarodott gyanúsított Dér íí érint is „fizikai kényszerrel és pszichikai ráhatással kivett" vallomását publikálja (nem feltüntetve, hogy a Losonczy-család engedélyét elnyerte-e?), érthetetlen. Ha majd elkészül a Losonczy Géza egész pályáját, magatartását és végül lelki és szellemi összeomlását bemutató összefoglaló életrajz - abban helye van, sőt elkerülhetetlenül ott kell lennie! - annak a vallomásnak, amelyet a megismétlődő börtönbüntetésekbe már beleroppant Losonczy Géza halála előtt négy hónappal tett. így azonban a töredék nem járul hozzá Nagy Imre életének bemutatásához. (Útjaik akkor már elváltak - külön-külön voltak egy-egy magánzárka lakói a Gyorskocsi utcai fogságban, és soha többé nem találkoztak egymással.) Már említettük, hogy egy kronológia célja más, mint a történelemkönyvé és a politikai vitairaté. Módszertanilag is kifogásolható tehát, ha minősítés olvasható a fegyveres felkelésről a 68. oldalon. Aligha fog széles körű egyetértésre találni Dér Ferenc értékelése, amikor 1956. október 25-ére (!), a parlament előtti vérengzés napjára datálva közli, hogy minőségileg megváltozott a felkelés tömegháttere és alapbázisa, hiszen „(kiszabadult rabok, fegyencek, a társadalmi perifériákról előbúvó lumpen elemek, büntetett előéletű, kisebb-nagyobb súlyú bűnözők, csavargók, antiszociális és bosszúálló jellegű megjelenése a »forradalom«, a »szabadság« jelszavaival...)" ... amikor „egyre inkább gyakoribbak a véres, értelmetlen és terrorizmust megvalósító fegyveres cselekmények..." - írja, bár köztudott, hogy ekkor még el sem kezdődött a politikai elítéltek kiszabadítása, és még nem került sor a szórványos népítéletekre sem. E néhány soráért remélhető, hogy a szerző mielőbb megkapja Az ellenforradalom tollal és fegyverrel című örökbecsű mű egyik kiadásának dedikált példányát A kádárista irodalom hagyományait idézi Mindszenty József bíboros-érsek értékelése is, s így ugyancsak nem felel meg a tárgyszerűség követelményének. Bár igaz, hogy Mindszenty Nagy Imre megnevezése nélkül kormányát a bukott rendszer örökösének nevezte, egyszerűen nem felel meg a valóságnak, hogy kétségbe vonta volna a kormány legalitását. A többpárti parlamenti választás követelése - nemzetközi ellenőrzés mellett - aligha nevezhető ennek. És nehezei fogható rá a nyomda ördögére, hogy Mindszenty (Dér elemzésében) a szocialista érdektől korlátozott magántulajdont kívánt volna - amikor az esztergomi érsek nyilvánvalóan a „szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló" országra gondolt A névmutatóban közölt azon állítás, miszerint Mindszenty rádióbeszédében megkérdőjelezi a forradalom tisztaságát, a magyar történelem e kiemelkedően fontos alakjának olyan mcgrágalmazása, aminek üzenetét nem is lehet megérteni. Cui prod est? Sok kicsi sokra megy Mindezt nem ellensúlyozhatja az a „balra" vagdalkozó, inkább nevetséges, mint indulatos stílus, amellyel a szerző a rákosista-kádárista politikát jellemzi: Kádár így „nemcsak renegátja, hanem árulója is a forradalomnak", Révai „hivatásos rákosista", Friss „ki szolgáló", és így tovább. Nehéz a sajtóhiba, a tévedés, a tévesztés és a hamisítás között a határokat megvonni - de ezek együttes és mértéktelen halmazati megjelenése (ahol Bohó helyett Bokor_van, ahol Benke Valéria Havas Emőke néven szerepel [értsd: Havas Ernőnél, ahol a leánykori név helyett az „alias" szlenget írják, ahol nem ismerik Brusznyay Árpád nevét, ahol nem tudják, hogy a Gyorskocsi utca nem volt börtön, ahol Kéthly Anna már 1956 előtt is emigráns volt és nem elítélt, ahol egy zárójelben méltatják a MUOSZ 1957-es főtitkárának „későbbi" érdemeit, ahol államvédelem helyett állambiztonság áll, ahol a katonai rendfokozatok közlése mindvégig következeden, hiszen Maiéter '56-ban már megkapta tábornoki kinevezését, míg Kopácsi csak 1990-ben, és a hibajegyzék kívánat szerint folytatható!) - ott a hibafajták differenciálása aligha lehetséges. Téves a forradalom sorsdöntő első napjainak bemutatása (így a szovjet csapatokat behívó levél aláírása később, a miniszterelnöki kinevezés bejelentése előbb történt meg), és súlyos tévedés, hogy a szerkesztő összezavarja a Radó-féle 1958 februári és a Vida-féle (halálos ítélettel záruló) júniusi tárgyalássorozatot Az ajánlott irodalom jegyzékében minden nem lehet benne. De hogyan felejthette el Dér Ferenc - aki, úgy tűnik, a Nagy Imre-kérdés hivatott szakértőjének tartja magát - annak a Rainer M. Jánosnak a munkásságát, aki számos Nagy Imréről megjelent tudományos és népszerűsítő publikációjával és közszereplésével aligha mellőzhető e témakörben. A könyv elolvasása után igazán nem értjük a szerkesztőt. Mivel a (jó) ízlésről nem lehet vitatkozni - csak csodálkozni lehet, hogy e dokumentumkötetbe beleszerkesztette saját 1992-ben publikált újságglösszáját, amelyben megvédi Nagy Imrét a „mostani új hatalom tobzódásával" szemben. Itt közli, hogy a Magyar Honvédbe írt '56-os cikkeiért '56-os Emlékérmet kapott (Szabálytalanul - tegyük hozzá: Emlékérem csak a fegyveres harcosoknak és a börtönviselteknek jár a törvény értelmében. Sebaj.) A Magyar Honvéd egykori munkatársa, a Szabad Föld nyugalmazott újságírója, a még leginkább pártkiadványként megjelent 1989-es Nagy Imre vonal című összeállítás válogatója, amelyben „tragikus események"-nek nevezik a forradalmat, aki az utóbbi időben a jobb sorsra érdemes Nagy Imre Társaságnak is vezetőségi tagja, rossz, használhatatlan és mint néhány példával bizonyítani is igyekeztem - megtévesztő könyvet jelentetett meg. Kár. HEGEDŰSB.ANDRÁS (Nagy Imre - Egy magyar miniszterelnök. Szerkesztette és összeállította Dr. Dér Ferenc, Régió Kiadó, Pécs, 1993,228 old., 390 Ft.)
