Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-15 / 8498. szám
Csurka István: „LEHETETLEN LETT VOLNA EZZEL A TEHERREL ÉLNEM NAP-KELTE, JÚUUS 2. Havas Henrik: — Vendégünk a stúdióban Csurka István. Ila kezdhetem egy személyes dologgal: jól néz ki. Az utóbbi hónapokban kicsit nyúzott, letört volt, most pedig kisimultak a vonásai. A kedélye is a régi. Mintha megkönnyebbült volna. Jól mondom? Csurka István: — Igen, van benne igazság. Megkönnyebbültem. Amellett sikerélményben is volt részem. Tegnap este Szarvason voltam, ahol megalakult a Szarvasi Magyar Igazság Pán első helyi egysége. II.: — Nemrég azt nyilatkozta: „emiatt a IILHI-as dolog miatt lehet, hogy politikai pályafutásom véget ér”. Ugye szó szerint így mondta? Ehhez képest a Magyar Hírlap főcíme szerint: Csurka István elvállalná a Magyar Üt-mozgalom elnöki tisztségét. Mi változott? Cs.: — Nem változott semmi. Előzőleg egy félrevezető hír jelent meg — nem a Magyar Hírlapban, azt hiszem máshol —, hogy én nem is jelöltetem magam, én visszavonulok. Valószínűleg erre válasz ez. H-: — Nagyon sokan keresik, és gondolom öntől is megkérdezik: mi az oka annak, hogy átvilágította önmagát, és miért éppen most? Két verzió van. Az egy ik verzió az, hogy példát akar mutatni a parlament más tagjainak, hiszen ebben a bizonyos Átvilágítás című Magyar Fórum cikkben, óvatosan saccol, és azt mondja, hogy a parlament tagjainak körülbelül tíz százaléka lehetett hasonló heHzetbeo, mint ön. A másik verziót Végh Antal fogalmazza meg egy írásában. Azt mondja: vajon nem egy szervezett Csurkamártíromság felépítéséről van-e itt szó? Taktikai, politikai érdekből, egymás kölcsönös lejáratásáért, bizonyos politikai elóremenetelért. A kettő közül melyik az elfogadható? Cs.: — Vannak dolgok, amikre válaszolok, és vannak olyan dolgok, amelyeket mindenképpen ki kell zárni a normális és egyáltalán számításba vehető, politikai és társadalmi működések körletéből. Ilyen Végh Antalnak minden kijelentése, amelyet egyáltalán nem kívánok kommentálni. Hiszen ez minden alatt van. Ezt hagyjuk. Miért tettem? Nem a példamutatás szándéka, ezt is elmondtam már sokszor. Azért, mert most, amikor indul a Magyar Út-mozgalom, lehetetlen lett volna ezzel a teherrel élnem. Egyébként azt is elmondtam, hogy mi terhel: egy aláírás terhel, amelyet huszonhárom éves koromban adtam. Nem akarom ezzel magamat mentegetni. De az, ami azóta ebben a kérdésben történik az Országgyűlésben, az nagyon bizonytalanná tett itt mindent. Előszűr is az, hogy ez az egész kérdés államtitoknak van minősítve, és én meg is írtam, tudom, hogy nem államtitok. Pártok kezében vannak adatok, listák, töredékek, valahol éppen úgy, mint régen jegyzik ezeket a dolgokat. Látom, hogy embereket hogy visel meg ez a dolog. És így egy új mozgalmat, amely sok mindennel szemben áll, nem lehet elindítani. Ha kellek a magyar utasoknak, így, ahogy vagyok, akkor kellek, és akkor csinálom tovább. De azt, hogy ezt takargassa az ember, ezt a helyzetet állandóan megpróbálja átjátszani, ezt így nem lehet. II.: — Hogyan lehetett így nekimenni a szabadon választott parlament új életének? Akkor meg kell kérdeznem: milyen felfogás alapján vállalta a közszereplést, ha a Magyar Út Köröknél hasonló szerepet csak megtisztultan, egy önátvilágítás után hajlandó vállalni? Cs.: — Azért a helyzet akkor, az 1988—89- es években, s a nyolcvanas éveken keresztül, egészen más volt. Én akkor egy megfigyelés alatt álló személy voltam. Ha akkor készült volna egy lista, hogy kiket figyelnek meg legjobban, kiket tartanak számon ugyanezen a szervek, vagy azoknak kapcsolt részei, akkor azt hiszem igen előkelő helyen szerepeltem volna. II.: — Nem ezt kérdeztem. Amikor az új parlamentben letették az esküt, akkor hogy indult neki? Cs.: — Én nem úgy érkeztem meg a rendszerváltozásba, mint egy IlI/III-as, hanem mint egy lII/III-as és egyebek által ellenőrzött és számon tartott személy. Tudtam, hogy nekem ez a terhelésem megvan, de végeredményben telj :sen erkölcsös volt, legalábbis én úgy gondolom, hogy azzal az öntudattal és önbecsüléssel mentem bele az egész folyamatba, a politikába, hogy én valamit tettem. Az pedig nem az volt, hogy azelőtt harminc évvel ezt az aláírást megtettem, hanem olyan emberként, aki az egyik legnagyobb szerepet vállalta mindabban, amiben ma vagyunk. H.: — Senki nem vitatta az ön progresszív szerepét az átalakulásban. De még mindig ragaszkodnék ahhoz, hogy beszéljük meg azt a helyzetet, amikor az új parlament elkezdett működni. Akkor volt az, amit ön leír, bogy Antall József négyszemközt arra kérte önt:
