Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)

1993-07-15 / 8498. szám

Tallózó, 1993.7-8

OS

mivel az SZDSZ-nél is van valószínűleg ügynökJista, forduljon levélben Göncz Árpádhoz. Tehát ez az aggály Dem csak bennem merült fel most, hanem akkor már a miniszterelnökben is felmerülhetett

Cs.: — Igen. De akkor már utána voltunk azoknak az eseményeknek, amelyekről szintén ínam ebben a dolgozatban, hogy tudniillik kirobbantottak bizonyos botrányokat. Az egész — mondjuk így — tűzcsóva, vagy problémaköteg átkerült erre az oldalra, hogy vajon azok között, akik mindezt csinálták, milyen módon vádolható emberek vannak. És eitere - lódött a figyelem arról, hogy mit csinált a pártállam. Elterelódött azokról a figyelem, akik beszervezlek, akik az egészet működtették, és akkor világossá vált előttem, hogy itt valóban van egy öntisztítási folyamat is mindebben, és ezt helyeseltem. De ugyanakkor azt is, hogy akkor valakiket, akik a legjobban előtérbe voltak, akidnek a működése nem tetszik a régieknek, és bizonyos értelemben az újaknak sem, azokat állítsuk félre. Én ezt úgy éltem meg, hogy engem ezért a vétkemért vagy bűnömért — fogalmazzak keményebben és igazságosan — félre akarnak állítani. Tehát elkezdődött egy politikai küzdelem, amiben helyt kelleti állni.

H.: — Ezt én értem. De Horváth Balázs, amikor még belügyminiszter volt, az Össztűzben, azt mondta a kérdésemre, miszerint, hogyan kezeli a saját pártjában azokat, akik ügy nökök voltak, azt mondta: legfeljebb nem állok melléjük a büfébe, amikor kávét iszom. Ehhez képest ott ültek az MDF elnökségében. És bár a harc legyen harc, ahogy az előbb ön mondta, de az egy érdekes helyzet, hogy zsarolható és lelkileg megviselt embereket felemelnek a legfelsőbb párttisztségekbe. Mi volt ennek a logikája? Beszéltek erről a miniszterelnökkel vagy a pártvezetőkkel?

Cs.: — Néha beszéltünk erről. De hát mindenki tudta, hogy én ezért nem vagyok zsarolható. Mármint a másik oldalról, a régi pártállam részéröl.

II.: — És a Horn Gyulára tett célzás, miszerint a Horn társaságban, állítólag, megjegyezte, bogy a Csurka ne ugráljon.

Cs.: — És mi történi?

H.: — Ó ezt tagadja.

Cs.: — És nem ugráltam?

H.: — Dehogynem.

Cs.: — Nem azért támadnak engem.

H.: — Amikor egy ellenzéki párt vezetője ilyen kijelentést tehet, anélkül, hogy retorziótól tartana.

Cs.: — Igen. Ez a mi rendszerváltásunknak a hátulütője és az óriási gyengesége, hogy ilyen kijelentések büntetlenül elhangozhatnak, hogy vannak, akiket lehet zsarolni. De kérdezem én: engem azért bírálnak — ezt nagyon finoman fejezem ki, minden oldalról —, men valamikor ezt az aláírási megtettem? Azt hiszem nem. Azért, amit ma csinálok. Azért amit öt-hat vagy nyolc év óta csinálok. Az nem tetszik sok embernek. Ebbe akarták belevonni azt is, hogy a múltamnak ezt a foltját felmutatják, vagy legalábbis lebegtetik. Mert végeredményben azt a bátorságot sem vette senki, hogy rám mutasson. Nekem, magamnak

kellett ezt megtenni. Rendben van. De a baj velem nem az, hogy valamikor ezt az aláírást megtettem, hanem az a baj velem, amit ma csinálok. Én pedig csinálni akarom azt, amit ma csinálok, illetve amit elkezdtem. Ezért akármilyen fájdalmas és nehéz, ezt a kockázatot vállalnom kell.

H.: — Térjünk vissza a múlthoz, amikor először meglebegtette a dolgot, miszerint „lehet, hogy rajta vagyok a listán”. Ez is furcsa, hiszen tudta, bogy aláírt akkor. Nem értem, hogy miért ilyen sejtelmesen fogalmazott. Akkor Horváth Józsefet, a volt IlI/IIl-as fÓDÖköt megszólaltatták a kollégák, aki azt mondta: teljes naivitás azt hinni, bogy valaki úgy maradhatott a szolgálatban, hogy nem csinál semmit, ezt önnek címezte, bár általánosságban fogalmazott. Ez arra vonatkozik, hogy ön azt mondta, egy mondatot sem, semmit

Cs.: — Igen. Nem ezt mondta Horváth József, hanem azt; az teljesen lehetetlen és ki van zárva, hogy valaki úgy írta alá, hogy nem tudta, mit írt alá. Nem azt mondta, hogy nem volt lehetséges, hogy...

II.: — Mondott ilyet is.

Cs.: — Ez egy sajátságos folyamat volt, ahogy engem ebben a kérdésben nyilatkozatra késztettek. Az utolsót nem ínam le, mert az még további elemzést igényel. De hát azért olyan buta nem vagyok, hogy csak úgy önként a vágóhídra menjek. Tehát igen, egy kicsit lebegtettem és mindjárt el is indult a gúnyolódás, mert azt hitték, hogy én ebben az árokban fogok tovább bujkálni, kúszva. És megtalálom magam számára a mentségeket, és kimagyarázom magam. Aztán megírtam, és sokan megdöbbentek, hogy nem magyaráztam ki magam.

H.: — A zsarolásról beszéltünk. Erről az emberek azt mondják, bogy saját pártján belül volt kézben tartva, elsősorban a miniszterelnök által. Hiszen, amikor a Magyar Igazság nemzetpolitikai csoport megalakult, akkor volt az a pillanat, amikor a miniszterelnök a kardot meglengette, és azt mondta, bogy... Ez egy érdekes momentum.

Cs.: — Ez valóban érdekes. De akkor én már majdhogynem kívül voltam az MDF-cn. Természetesen voltak kísérletek arra, hogy megfegyelmezzenek, hogy kordában tartsanak.

II.: — Ilyen eszközökkel is?

Cs.: — Belefért. Finoman. Azért legyünk tárgyilagosak és igazságosak. Finoman és tapintatosan. Azt, hogy nézeteltéréseink voltak, vannak, az nyilvánvaló. De azt hiszem, hogy azt nem lehet rámbizonyítani, hogy én valamit ebben a függő helyzetben úgy teltem volna, mint aki fél és inkább illeszkedik. Esetleg azt lehet mondani, hogy nahát ez az ember, ha ezt így csinálta végig, akkor egy kicsit előre menekült. Ez elfogadható. De valamilyen módon viszonyulni kell.

H.: — A parlamentben azt mondta, bogy az egykori aláiratókkal és aláírókkal kijönne majdnem tíz százalék, ami annak idején a parlamentet szétrombolhatta volna. Ön átvilágította önmagát, és ezzel az első volt a parlamentben. Nem gondolja, hogy erkölcsileg most olyan helyzetbe került, bogy le kellene mondania? •

Cs.: — Ha az Országgyűlés hoz egy ilyen törvényt akkor minden további nélkül. De nem jutott el erre a pontra.

I!.: — Ön egy öntörvényű ember. A saját morális felfogása szerint nem kellene-emost lemondani?

Cs.: — Azt hiszem, hogy nem. Én feltártam pontosan, hogy engem egy aláírás terhel és nem hiszem, hogy valaki rám tud bizonyítani ezen kívül bármit is.

II.: — Hack Péter ma az SZDSZ részéről agyrémnek, hamisnak Devezi az ön kijelentését, miszerint Aczéléktól, a Ilarangozó-művektől az SZDSZ megkapta volna a listát, és Demszkyék kezében lett volna egy lista. Éjről szó nincs, mondja az SZDSZ. Mirt alapozza ön ezt az állítását? Olyanokat is mond: amikor átadták ezeket a listákat, már ketten tudtak új kapcsolatokat létesíteni a külföldi hírszerző szervezetekkel. A régi szervezet, amely a Végvári—Roszik kettőssel kiadatta, csinált az SZDSZ-nek egy Hollywood- típusú műsort, amivel fedezték a lista átadását. Innen kezdve mondja ön, bogy már ketten létesíthettek új kapcsolatokat

Cs.: — Lehet, hogy többen. Lehet, hogy hárman vagy négyen.

II.: — Vannak-e erre adatok az ön birtokába n?

Cs.: — Hadd mondjam, hogy ez nem pontosan ennek a beszélgetésnek a témája.

II.: — I>esz folytatása ennek az ügynek?

Cs.: — Én ezt nem akarom. Természetesen ezen már alig-atig lehet változtatni.

II.: — De fenntartja? ■> ■■

Cs.: — Fenntartom. Hol vagyunk még attól, hogy ennek a nagyon zavaros és sietős kornak a történetét valaki pontosan megtárgyalja?! Hiszen nem tudunk semmit, sem az azt megelőző időkről, sem közvetlenül erről. A felszínen mindig más történt, mint valójában.

II.: — Két személyes kérdés, ami fúrja az oldalamat Az egyik: bogy küldték önt lóversenyezni? Mert itt van egy olyan furcsaság, bogy „végül ottragadtam a pályán”. Mintha küldték volna.

Cs.: — Nem, dehogy küldtek. Meg is írtam. Jártam, kijártam, mert alibi kellett.

II.: — Alibi miatt és ottragadt

Cs.: — Oltragadiam. Megírtam: kivittek, hogy egy fiatal írónak jó lesz oda kijárni, mert sok figura megfordul ott.

II.: — A másik az álnév kérdése: végül nem írta meg, bogy mi volt a fedőneve: Raszkolnyikov, vagy Raszputyin?

Cs.: — Megírhatnám, Ok tudják. Engedje meg, hogy ne mondjam meg. Nincs jelentősége. Megírtam, hogy választottam. Választanom kellett természetesen

II.: — Fejezzük be, amivel kezdtük: ezek szerint jól van és megkönnyebbült

Cs.: — Igen. Jól vagyok. Fontos volt számomra, hogy bebizonyítsam magamnak...

H.: — Fogják követni önt? Az önátvilágítását?

Cs.: — Lehet. De nem ezért tettem. A magam érdekében tettem.