Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-09 / 8494. szám
Kritika, 1993/7.sz.,július 35 Beszélgetés Kovács Lászlóval Kovács László a Magyar Szocialista Párt „külügyese”, egy ideje Horn Gyula utódaként az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Az ötvennégy éves politikus vegyipari technikumot, majd közgazdasági egyetemet végzett, dolgozott is a vegyiparban és a gyógyszergyártásban. Innen került nemzetközi területre, előbb a KISZ, majd az MSZMP KB külügyi osztályán. In 1976-tól hét évig vezette a világpolitikai elemzó alosztályt, külön is foglalkozva a szociáldemokráciával. Aztán három éven ál az osztály egyik helyettes vezetője. Külügyi szakterülete kezdettől fogva a Nyugat, 1986-tól miniszterhelyettesként ezt a területei felügveli t Külügy minisztériumban. 1989- tói egy évig, a Németh Miklós-kormány lu. jén ul államtitkár. Karrierjében két dolog szembetűnő. Az egyik, bogy tipikusan párthivatalnoki pályafutás, a másik pedig az, hogy meglehetősen sok időt töltött Horn Gyula környezetében - hogy ne mondjam, árnyékában. Horn Gyulával 1975-től mindmáig vagy együtt, vagy egymáshoz nagyon közel dolgoztunk. Az említett két tény mennyiben befolyásolja jelenlegi tevékenységét? Sok mindent tanultam Horn Gyulától, mindenekelőtt gondolkodásbeli bátorságot. Én ezt tartom Horn egyik legjellegzetesebb tulajdonságának. A heivzet felismerése is erős oldala - de még erősebb nála a lehetőség felismerése. Tovább lát az adón helyzetnél, ez pedig a korábbi rendszerben nem kevés bátorságot igényelt. Nem is sokan vállalták az ezzel járó rosszallásokat - ő igen. Az MSZMP .szociáldemokrácia-felelőseként’’ hatott-e önre a szociáldemokrata eszmerendszer? Egyáltalán: mikor és hogyan vált ön kommunistából szociáldemokratává? Egy pillanat: mi is az, hogy kommunista? A minap egy dél-afrikai küldöttség megkérdezte, hogy fennáll-e Magyarországon a kommunisták visszatérésének veszélye. Azt mondtam, hogy akkor tudok erce válaszolni, ba megmondják, milyen kommunisták térnek vissza. Ha a valamikori párttagok, akkor azok jószerével el se mentek. A Fidesz kivételével minden pártban jó néhányan vannak. Ha viszont a sztálini típusú diktatúra híveire gondolnak, nos, azoknak nincs esélyük a visszatérésre. Ha pedig a múlt századi, klasszikus kommunista eszmék - amelyek alig-alig különböznek a korabeli keresztény tanításoktól - híveit értik ezen, akkor azt mondom, hogy bár csak sokan lennének a mai magyar politikában. De hát korábban sem voltak sokan. Én magamat abban az értelemben tudom „volt kommunistának" minősíteni, bogy tagja voltam az MSZMP-nek, hittem bizonyos ideálokban, és mennél jobban megismertem a gyakorlatot, annál kevésbé hinem az elméletben. 1975 tavaszán kerültem a pártközpont külügyi osztályára konzultánsnak, azzal a feladattal, hogy a nemzetközi szociáldemokráciáról készítsek elemzéseket, megalapozandó az MSZMP nyitását a szociáldemokrácia felé. Közbe kell szólnom: ezt i nyitást Berecz János nevéhez fűzik. Igen, 6 volt az osztály vezetője, és ő ezt a nyitást nagyon fontosnak tartotta, személyesen is szerepet vállalt benne. így lettem én az osztályon szociáldemokrácia-konzultáns, majd ezt a feladatot megtartottam akkor is, amikor a konzultánsokból alosztályt szerveztek, amit én vezettem. (Általában szeretem megtartani azokat a területeket, amikbe már bedolgoztam magam.) Szóval így találkoztam én szociáldemokrata eszmékkel, pártprogramokkal, politikusokkal. Mindez olyannyira hatott rám - például a Szocintern 1976-os genfi kongresszusának dokumentumai - ez volt az a kongresszus, amikor Willy Brandt lett az Internacionálé elnöke -, hogy felfedeztem: ez a nézetrendszer, még inkább ez a gyakorlat, sokkal közelebb áll hozzám, mint az akkori szocialista közösségé, vagyis a szovjet modellé. Engem megfogott a szociáldemokrácia erős kötődése a demokratikus eszmékhez, a többpártrendszerhez, a parlamentáris demokráciához. Az alosztályomon egyébként volt olyan munkatárs, aki kifejezetten a pluralizrauselméletekkel foglalkozott. Azt is hamar felismertem, hogy a piacgazdaság összehasonlíthatatlanul többet tud adni a társadalomnak, mint a központilag irányított. A szociáldemokrácia azzal lett számomra különösen rokonszenves, hogy nem egyszerűen piacgazdaságot akar, hanem ezt kellően erős szociális védelemmel egészíti ki. Tehát nem teszi teljesen kiszolgáltatottá a piacnak az egyes embert. Horn és Berecz után említsük meg harmadik egy kori főnökét is: Szűrös Mátyást. Szűrös Mátyással a korábbi években csak egykét szót váltottunk, s amikor 1982-ben ő került Berecz helyére az osztály élén, tartottam attól, bogy az addigi viszonylag szabad gondolkodásnak vége szakad. (Ez az osztályt szükségképpen jellemezte, hiszen a nemzetközi realitásokat és a magyar mozgásteret enélkül nem lehetett volna elemezni.) Kellemesen csalódtam: Szűrös engedte, 1983-tól, KB-iitkárkéot pedig ösztönözte is. Felvállalt minden olyan kezdeményezést, ami arra irányult, bogy külpolitikánkban jobban érvényesüljenek a magyar nemzeti sajátosságok. A korábbi évtizedekben a magyar külpolitikát irányító emberek abból indultak ki, hogy tulajdonképpen nincs semmi lehetőség, sem szükség sajátos vonásokra a szocialista közösség egyeztetett külpolitikájához képest. Adottnak vették, hogy ez a szovjet külpolitikai vonalvezetéshez való százszázalékos igazodást jelenti. A hetvenes évek második felében a külügyi osztály gondolkodásmódja ezen már túllépett, elkezdtünk gondolkodni azon, hogy a nemzetközi feltételek rendszeréből a magyar külpolitika számára mi lyen következtetések vonhatók le. Berecz megengedte, bogy gondolkodjunk, persze ő volt a szűrő, mit enged feljebb jutni, s mit nem. Vele Horn Gyulának, az osztály több más munkatársának és nekem két kérdésben volt nézetkülönbségünk: a Szovjetuniót mi messze nem idealizáltuk, mint ő. A másik a harmadik világ úgynevezett forradalmi rendszereire vonatkozott. Értettük, hogy a szovjet világstratégiai érdekek szempontjából például fontos, hogy legyen Afrikában és másutt olyan kikötő, ahol a szovjet tengeralattjárók feltölthetik készleteiket. Ha ehhez az kell, hogy az ottani vezetőket a szovjetek marxista-leninista élcsapatpártnak minősítsék, akkor mi ezt szuperhatalmi gyakorlatként tudomásul vettük, de úgy gondoltuk, hogy Magyarországnak ehhez semmi köze. Berecz ezt másképp látta. Szűrös Mátyással viszont ebben a tekintetben nem volt vita, ő ugyanúgy a függőség lazítását és a Magyarország számára értelmetlen, sőt káros kötelezettségek visszaszorítását tekintette fontosnak, ahogy mi. S ó ezt gyakran a párt vezetőivel szemben is képviselte. A mai Szűrös Mátyás viszont más kérdés. Bár a szocialista párt képviseletében a parlament alelnöke, most vannak véleménykülönbségek Szűrös és követői, valamint a pán más vezetői között. Én magam is az utóbbiak közé sorolom. Min vitatkoznak? Főként azon, hogy elég nemzeti-e a szocialista párt és egyáltalán, mitől nemzeti egy párt. Szűrös többször is úgy fogalmazott, hogy a szocialista párt Pozsgay Imre távozásával elvesztene nemzeti jellegének nagy részét. Ezt érvekkel nemigen támasztotta alá. Én azok közé tartozom, akik ezt a kijelentést nem tartják megalapozottnak. Egy pán nemzeti jellege szerintem nem attól függ. hogy egyes vezetői milyen gyakran jelentik ki, hogy ók népben és nemzetben gondolkodnak. Hanem mitől? Attól, hogy mennyiben keres és talál választ a nemzet legfontosabb problémáira. Az a politika, amit a szocialista pán megfogalmaz, ezt fejezi ki és ettől nemzeti. így eljutottunk Kisújszállásig. A népi politika esélyeiről tartott tanácskozás vitát gerjesztett a szocialista pártnál. Oda meghívták Szűrös Mátyást és néhány más, vele azonosan gondolkodó - és általam is nagyra becsült - szocialistát. A párt elnökségében nagy vita volt erről. Semmi kifogásunk nem volt a téma ellen - a népi politizálást a párt fontosnak tartja -, s azt sem nehezményeztük, hogy a rende-
