Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-28 / 8488. szám
Élet és Irodalom, 1993.6.25 47 — HaOptnak-c a háborúban a mozaik? Van-« most a Vajdaságban Irodalmi, művészeti élet? — A háborúban hallgatnak a múzsák: szép-szomorú mondás, és mint általában a szép-szomorú mondások, ez is félig-meddig igaz. Nem hallgatnak, inkább másképpen szólnak, talán érdesebben, artikulálatlanabbul. Valahol egyszer azt is olvastam, hogy ilyenkor születnek garmadával az igazán rossz művek. Mármint a háborús művek. Persze azt is mondhatnám, hogy nálunk még nincs háború, bár a hangja elhallatszik idáig, sót jóval távolabbra is. Nemrégen egy fiatal szarajevói filmrendező élménybeszámolóját olvastam. Jónevű filmrendező, ma már világhírű, emlékszem még első filmjeire, főleg Szarajevóról szóltak, jó filmek voltak, nekem is tetszenek, aztán Szarajevót szétlőtték, a filmrendező meg idejekorán elment a háború elől valahova Nyugatra, de még ott. a messzi Nyugaton is találkozott egy boszniai muzulmán bányássza], aki egész életében, amíg a föld alatt volt. éppen olyan szénporos és fekete volt, mint minden bányász a világon, aztán egy napon, amikor feljött a föld alól, odafönt már dűlt a háború, és a háborús legények szabályszerűen megpatkolták a bányászt. nem azért, mert bányász volt, hanem azért, mert muzulmán. Ezt írta meg a filmrendező, aki azóta is világhírű, azt hiszem, legújabb filmjét forgatja talán Amerikában, bizonyára ez is jó film lesz, de nem hiszem, hogy valaha is csinál még egy olyan filmet, mint azok az elsők, a szarajevóiak, amelyek nekem annyira tetszettek. A Vajdaság sajnos nincs a messzi nyugaton, nagyon közel van a Balkánhoz, már majdnem a Balkánon van, bár kissé cinikusan még továbbra is mondhatnám, hogy itt még nincs háború, igaz, hogy hoztak már haza koporsóban fiatalembereket a harcterekről, ezrével külföldre menekültek és menekülnek az emberek, tankokat is láttunk igen sokat az utcákon, a harci repülőgépek meglehetősen zajosan röpködnek felettünk, azt mondják, rengeteg ember tart fegyvert magánál, igen gyakran lelőnek valakiket egyik-másik kocsma előtt, vagy valamelyik sötét utcában, gyakrabban, mint régen, de azért itt még nincs háború. Irodalmi és művészeti élet még van. Megjelennek ma> gyár nyelvű könyvek, főleg magyarországi támogatással, kissé lesoványodva, de megjelennek folyóiratok és lapok is, a festők festenek, ha hozzájutnak vászonhoz és festékhez, az egyetlen megmaradt magyar színház majdnem rendszeresen játszik, ügybuzgó emberek szerencsére még ma is megpróbálnak különféle rendezvényekkel javítani az igencsak megromlott közhangulaton... Én az utóbbi időben ritkán járok el a rendezvényekre, összejövetelekre, az irodámba azonban gyakran betérnek a még itt maradt írók. Keveset beszélgetünk iroda- j lomról, leginkább a politikáról beszélgetünk, ezek pedig kellemetlen beszélgetések. — A aonzrtMftfc, magyarok, orrbek. németek — tenntectxzcrtDeg — együtt szerepelnek műveiben é* gyakran kanfltktnshety retekben. — őszintén szólva sohasem szerettem, bogy többnemzetiségű vidéken élek. Lehet, hogy sokaknak úgy tetszik, hogy íróként profitáltam ebből, lehet, hogy így is van, de akkor sem örültem a nagy nemzetiségi keveredésnek, és minél többet meséltek nekem ennek szépségéről és előnyéről, annál inkább kételkedtem benne, holott nyilván van szépsége és előnyé is, de ezért a tragikus konfliktushelyzetekben túl nagy árat kell fizetni, tapasztaltuk ezt a Vajdaságban a második világháború idején, mi magyarok meg különösen közvetlenül a háború után, tapasztalhatják azt most Horvátországban és Boszniában is, sőt esetleg a Vajdaságban is ismét... • Ha most ezzel a logikával folytatnám az okfejtést, majdnem uszító beszédet tarthatnék, márpedig az utóbbi években mérhetetlenül megundorodtam az uszító beszédektől, amelyek vegyes környezetben mindig nagyon hatásosak lehetnek, olyannyira hatásosak, hogy halomra öldösnek vagy megpatkolnak embereket, tehát más hangon kellene szólni, hiszen Közép-Európában élünk egymással és egymás mellett igencsak összekeveredve, szót kellene értenünk arról, hogy figyelembe véve az adott helyzetet és lehetőségeket, adjuk meg mindenkinek a jogot a választásra és önrendelkezésre, bár ezt is óvatoskodva mondom ki, mifelénk ezeket az elveket is lejáratták mostanában, bár érzésem szerint nem azok, akik igazán veszélyeztetve voltak, és akiknek nem volt megadva a választás joga. Tudom, hogy most már majdnem úgy fogalmazok, mint a régi kommunista időkben, amikor naponta tanítottak bennünket a hangfogó használatára, ezért hát a mai tragikus konfliktus bénítóan hat az íróra. — A „kattätetfen” nyeM mefformálissaJ tzrmben állnak a metaforikus címek — például Virágos katona. Rózsaméz. Tudatos ez a dnrrálasrtis? Miért adta a Latroknak b játszott tazefogUJó dmet a két regénynek? — Mert hozzájuk akarok ími egy harmadik regényt is. A főhős, egy vajdasági magyar pisztorivadék fiatal korában feljárt a szenttamási Kálváriára, üldögélt a megfeszített Krisztus és a két megfeszített lator kőszobra alatt, és később azt mesélték róla, hogy naponta mélabús dalokat játszott mind a három kószobomak. A latroknak is. A fiatal citerás, aki énekelni is szépen tudott (én magam is hallottam öregkorában — még akkor is szépen énekelt), túlélte az első világháborút és egy birodalom bukását, túlélte a két háború közötti kisebbségi évtizedeket, túlélte a második világháborút (innen kell tovább írnom), és ami a legfontosabb, túlélte a háború utáni magyarellenes atrocitásokat. Igaz, ekkor már nemcsak énekelnie és citeráznia kellett, hanem beszélni is, méghozzá sokat beszélni, és gyakran olyanokat mondani, amiket nem szívesen mondott, de megtette, mert latroknak is játszott, és életben maradt, és mások életét is megmentette. Megint mások, akik ezt nem tudták végigcsinálni, meghaltak, sokszor iszonyú halállal, kettéfűrészelték vagy elégették őket, jobbik esetben földönfutókká váltak. Róluk is ími kell, elsősorban talán róluk, a fősze'replő mégis az, aki élve maradt, mert latroknak is játszott, ugyanis ‘szépen tudott játszani, tanúsíthatom magam is, mert, amint már utaltam rá, személyesen ismertem öregkorában, és még akkor is szépen játszott. Természetes halállal halt meg. — Több művéből készült Játékfilm, tévéin m. Kiteljtsedbet-« egy másfajta közegben az eredeti gondolat, Írói üzenet? — Hat vagy hét könyvemből csináltak eddig játékfilmet vagy tévéfilmet. Sőt három könyvemből színdarab is készült, igaz, hogy csak egyet adtak elő, talán jobb is így. Az első játékfilmem egyértelmű bukás volt. A pulai Arénában volt a bemutató vagy tízezer néző előtt, és a tízezer néző közül a vetítés után igen sokan fütyültek. Pedig a filmben szerepelt vagy tizenöt szép meztelen lány is. Azzal vigasztaltam magam, hogy a forgatókönyvet nem én írtam, a meztelen lányokat sem én raktam be a filmbe, bár nekem személy szerint tetszettek a meztelen lányok, lehet, hogy a közönségnek is csak az tét-, szett a filmből, a kritikusoknak viszont még a meztelen lányok sem tetszettek. Tehát megbuktunk. Később két-három tévéfilmet készítettek még a könyveim alapján, a forgatókönyvet most sem én írtam, ezek mérsékelt sikert értek él. Ne; kém hiányérzetem volt, minduntalan azt éreztem, hogy a könyveim lényege sikkadt el a filmekben. Jó rendezők csinálták a filjeimet, lelkesen és lelkiismeretesen csinálták, jó volt az egész csapat, amelyik a filmeken dolgozott, én mégis elégedetlen voltam az eredménnyel, és emiatt természetesen nem magamat okoltam. Aztán hir, télén rámbízták, hogy írjam meg magam a forgatókönyveket. Két-' Latroknak is játszott „...a múzsák nem hallgattak el, de igen-igen megkeseredtek..." — beszélgetés Gion Nándorral —
