Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-21 / 8484. szám
Pesti Hírlap, 1993.6.15 _L lk A MAGYARORSZÁGI DEMOKRÁCIA ÉS A KORLÁTOZOTT DIKTATÚRA ESÉLYEI 2. ¥áiaszút©n Ha a soron következő országgyűlési választásokon a lakos sí g nem annyira a parlamentbe juttatandó pártokra, mint a programokra fog szavazni, adódik a következtetés, hogy az lesz a legsikeresebb, aki a legnagyobb tábort tudja addig maga mögé állítani. Az már a sori fintora, hogy bizonyos értelemben megismétlődhet az 1990-es helyzet. A lakosság legalább annyira fog valami ellen szavazni, mint az előző alkalommal történt A kormányellenesség a jelek szerint jövőre éppen olyan sikeres lehet, mint három éve volt. De azért ez mégiscsak más helyzet mciuupiüii Az előző részben fölvázolt három lehetséges irány közül a centrum makacsul ragaszkodik a sző klasszikus értelmében vett demokráciához. A jobboldali és a baloldali fundamentalisták a mozgalmi politizálás felé fordulva az ellenőrzött demokrácia intézményében látják a jel.ek szerint a megoldást. (Bocsássa meg a baloldal, hogy egybemosom őket a Magyar Úttal, de a társadalombiztosítási választások első örömében kikiáltott MSZP—MSZOSZ frigy, azaz egy politikát párt és egy mindeddig makacsul függetlennek hirdetett szakszervezeti mozgalom választási házassága a lényeget tekintve bizony azonosan egyenlő a csűr kai gyakorlattal.) A tét hatalmas, s mert történelmi léptékben szinte csak pillanatok állnak a rendelkezésünkre a következő választásokig, szinte minden lehetséges. Aki ugyanis a magyar gazdaság állapotáról azt mondja, hogy tragikus állapotban van, az éppen úgy hamisan beszél, mint aki örömódát zengedez. Mivel mindkettő igaz. Aggasztóan eladősodva, de fantasztikus ütemben alakul át, privatizál ódik a magyar gazdaság, s ez a változási folyamat már leért a társadalom legmélyebb rétegeibe is. Az Isten háta mögötti kis faluban megépített panzió vagy étterem már a családi keretekben beindított beruházások sike-T rét jelzik, mint ahogy a mezőgazdasági magánvállalkozások beindulása is szükségszerűen együtt jár a kétségkívül bonyolult, de mégiscsak előrehaladó kárpótlással. Ma még azonban e vállalkozások a kamatterheket nyögik, s kétséges, hogy a szegények egyre növekvő tábora mellett mikor jelenik meg az a fizetőképes kereslet, amely szinte egyik napról a másikra fellendíti a vállalkozókat, mely révén új munkahelyek teremtődnek, s beindul egy pozitív folyamat... A magyar válság sajátossága éppen ebben van, hogy ma még kérdéses, kinek a kormányzása idején indul meg a föllendülés, illetve, hogy milyen politikai és gazdasági program garantálja a leggyorsabb és legbiztosabb sikert. a Úgy illik, hogy a három ^lehetséges utat e szempontból vizsgálva, történeti sorrendben haladjunk, s először azt nézzük, a demokratikusan megválasztoU kormánynak milyen kilátásai vannak e folyamat sikerre vitelére. Azt hiszem, megkockáztatható annak kijelentése, hogy 1993 nyarára az tddigi pártkeretek lassan, de biztosan elveszítettek jelentősegüket. Ma már sokkal inkább programok, mint pártkötódések alapján tagolódik a politika felépítménye. Ezt sajátságos módon a közelmúlt egy újabb műbotránya, az MDF és a Fidesz közös székház-üzlete, mutatta meg. Az üzlet jogi értelemben tiszta és nem vitatható, az azonban az eddigi pártellentétekből kiindulva enyhén szólva életszerűden, hogy a mindeddig egymással markánsan szemben illő két párt olyan nagy egyetértésben volna, hogy közösen birtokolnak nagy értékű ingatlanokat, s közösen is adnak túl rajta. Akik ilyen jól megértik egymást egy ilyen — számukra — nagy hord-erejű üzletben, azokról nehéz elképzelni, hogy más vonatkozásokban sem értenek egyet. Ez volt az, ami sokkolta a politikai közvéleményt, hogy az MDF és a Fidesz ilyen kíméletlen módon adta tudtunkra, korántsem olyan durvák az ellentétek, mint a parlamenti szócsatik alapján gondolhatná bárki. Hogy a baloldali sajtó nem volt rest, és sietve közvélemény-kutatásokat rendelt, bizonyítandó, ártott a Fidesz népszerűségének ez az üzlet, mutatja: a nyilvánosság nagy formálói most elmaradtak egy lépéssel az eseményektől. Mondhat ugyanis bárki bármit, ma már nem a pártok, hanem a vállalt vagy vállalható programok mentén sorakozik fel a nagy megmérettetés előtti erőfelmérésekre a politikai elit. A centrum erodálódásának folyamata befejeződött, de nem azért, mert semmi sem maradt belőle, ahogy Csurka István szeretné látni, aki szerint az MDF-nek nulla a szavazótábora, hanem azért, mert a hároméves hegymenet minden fölösleget kiégetett a centrumból. Hát, nem sok maradt, az szentigaz. De ami megmaradt, az használhatónak látszik. Illetve ma még épp hogy n»i látszik annak. A kérdés lényege éppen ez: sike,rül-e a Iá tea tás, sikerül-e idő-, ben az: állampolgár előtt1 fel- > mutatni, hogy mit nyer és mit veszít, ha a baloldalt, a centrumot, vagy a jobboldalt választja? A bemutatás, idegen szóval a public relation soha nem látott fontosságúvá válik már a közeljövőben, s természetesen csúcsosodni a választási kampányban fog. Nem az a kérdés, hogy szabad-e jövőre Magyarországon a választási kampányokra milliárdokat költeni, hanem az, hogy a befektetés a társadalom számára jó üzletnek bizonyul-e. A demokrácia csak látszólag drága intézmény. Amikor az egyszerű állampolgár az egyenes tévéközvetítéseket látva arra a következtetésre jut, hogy a képviselők disznó mé*lon lógnak, miközben hatalmas fizetéseket zsebelnek be, akkor nem azért téved, mert ne volna olyan képviselő, aki csakugyan alkalmatlan a szerepére (nóta bene: ezen az sem javít, ha mindvégig ott csücsül a parlamentben, vagy ami még rosszabb, fel is sző>lal, hatalmas sületlenségekkel kábítva a nyilvánosságot), ha; nem azért, mert egyúttal könnyen jön a megállapítás, ezek ott fent herék, akiket itt lent mi tartunk el. \ A baj az, hogy a demokrácia, azaz a társadalmi munka- és hatalommegosztás intézménye ma még teljes mértékben szokatlan nálunk, s még mindig él az a tévképzet, hogy a dolgos munkás és szántóvető tartja el a nemzetet Még nincs értéke annak, ha valaki, teszem azt, jó államközi szerződést köt, vagy olyan törvényt alkot, amely hosszú távon szolgálja az ország érdekeit. Hasonlattal élve; nem szükséges bearanyozni a KRESZ megalkotóinak | nevét, de abban azért megegyezhetünk, hogy közlekedési szabályok nélkül egy nap alatt megbénulna a mai motorizáció szintjén az ország. Maradva a hasonlatnál, tulajdonképpen most az történik, hogy évtizedei »balra hajts" után úgy kell átállítani Jobbra hajts" üzemmódra a I magyar közlekedést, hogy köztien nincs mód a gépjár- I mű parkot egyik napról a másikra lecserélni. Ma legalább annyi új jobboldali kormányzás lú Jármű" fut a politikai és gazdasági közélet képzeletbeli országútjain, mint régi' baloldali. Ez kétségkívül zűrzavaros állapotot eredményez, I az átmenet sajátossága, hogy az is elégedetlen, aki már „átállt”, mert a régi „balosokkal" együtt kell közlekednie, meg az is, aki rühelli, hogy a saját költségén kell ekkorát változtatnia: azért fizet pénzt, hogy kényelmetlensége legyén. (Nem magyar példa: a volt Szovjetunió területén izélesebb a vasúti vágány. Ezt azért tartotta fenn a szovjethatalom, hogy izolálja biro-
