Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-21 / 8484. szám
15 dalmát: egy esetleges külső megszállást ne tudjanak vasúti szállítással támogatni. Mára irtóztató költséggel kellene a vágányokat az egész birodalomban az európai méretre szűkíteni, hogy akadálytalanul csatlakozhassanak Európához. S kik fizetik meg ennek az árát? Az elnyomott, és most a szovjet rabságból kiszabadult utódállamok. Illetve csak fizetnék, ha képesek volnának rá...) Európában ma a tényleges közlekedésben mindenütt a .balra hajts" érvényes, a politikában pedig a .jobbra hajts” elvű demokrácia. Egy • kor■ mányitok,s egy épeszű parla^ mentnek ilyen különlegesen átmeneti helyzetben egy dolga lehet: úgy vezérelni az átalakulás folyamatát, hogy minél kevesebb legyen a baleset. Egy ponton túl az átalakulás már visszafordíthatatlanná válik, megszokott lesz az újfajta .közlekedési morál", s akik a régi elveken kényszerülnek .közlekedni", sietve igyekszenek alkalmazkodni — a maguk biztonsága érdekében — az újhoz. a Hogy egy közlekedési TM rendszer megreformálása mennyibe kerül, az — visszatérve immár a politika mezejére — másodlagos jelentőségű ahhoz képest, hogy milyen haszonnal jár. Az átalakítás programját megértő állampolgár, az új elvekhez igazodó ember alkotja azt a .polgári középréteget", amely a legbiztosabb bázisa lesz a centrumnak: az egyenrangú polgár ugyanis éppen abból eredően, hogy érti és átlátja a folyamatokat, támogatja is e programot. Aki nem érti a folyamatok lényegét, akinek számára például egy adott társadalom energiaellátó rendszere csak két lyukai jelent a falban, ahová a vasaló vagy a tévé zsinórját kell bedugni, de fogalma sincs arról, hogy az a lyuk a falban milyen hihetetlenül bonyolult kapcsolatrendszerben áll a paksi atomerőműtől kezdve a szén világpiaci árán át a volt Jugoszlávia elleni embargóig, aki a képviselőkben naplopókat lát, aki dühöngve veri az asztalt, mert drága a hús, nagy az adó és kicsi a nyugdíj, s szerinte a tolvaj gazdagoktól kéne elvenni azt a rengeteg pénzt, s odaadni a szegényeknek, nos, ez az ember, a tudni nem is akaró, az életet csak a legszűkebb környezetében élő állampolgár jó alanya a demagógiának. • Magyarország talán legtragikusabb öröksége, hogy az elmúlt évtizedekben milliószámra duzzadt a képzetlen, vegetáló, jelentős részükben lumpenizálódott emberek tömege. Most fog kiderülni, hogy micsoda bűnt követtek el a társadalommal szemben azok, akik például azt az iskolarendszert vezették be nálunk, amely a Saulok számára tragikusan kegyetlen alternatívát állított föl: vagy magoltak másfél évtizeden át, az aggódó családtól sarkallva, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek, vagy eleve lemonduk a tudásról, s jól-rosszul használható szakmunkás-bizonyítvánnyal, siralmasan képzetlen elmével a mindenkori helyzet bábúi lettek. Munkások, gyökértelenné tett mezőgazdasági .dolgozók", soha semmi hasznosat nem végző úgynevezett .adminisztrátorok” százezrei milliós tömegben élik át történelmük legnagyobb csalódását. Nekik a rendszerváltozás semmi jót nem hozott De ami még iszonyúbb: továbbra sem hoz mást, csak rosszal. Eddig reménykedhettek az állam újraelosztó .jóságában", ezentúl már csak abban, hogy a szomszéd nyegle fia elég gyorsan meggazdagodik — (szemükben) gyanús üzletelgetéseivel —, s tervezett panziójában, autószervizében vagy szupermarketében lehetnek alkalmazottak. A centrumpolitizálás sikere attól függ, hogy az a középréteg, amely érteni képes a folyamatokat, felismeri-e a társadalom valóságos törvényszerűségeit, a lehetséges előnyöket, de a lehetséges veszélyeket is. Felismeri-e továbbá a soha senki álul meg nem szólított, semmiféle hagyománnyal nem bíró vékony és igen heterogén új magyar polgárság, hogy történelmi küldetése van: neki kell majd szavazatával garantálnia a demokratikus állam építésének folyamatát. És szembe kell szállnia a szirénhangon éneklő diktátorjelöltekkel, akik politikai „home shopping" vállalkozókként csodálatos orvosságokat ajánlanak neki, amelyek segítségével „szinte semmit sem kell tennie, s máris gazdag, sikeres, szép és boldog lesz", ráadásul, ha nem tetszik az áru, vissza is küldheti a feladónak. Még ingyen ajándékot Is kap: talizmánt, mely révén gond nélkül azonosfuni tudja, hogy ki a jó ember, és ki a rossz. A politikai összkomfort ügynökeit viszonylag könnyű felismerni, mert irreálisan gyors megoldásokat ígérnek. Ám amíg a „néhány hét alatt játsz- r va leadja fölös kilóit, s még ‘ éheznie sem kell" típusú reklámok emberek ezreit palizzák be, döbbenetes mértékű hasznot hozva a lelketlen, de a tudatlan ember hiszékenységét jól ismerő vállalkozóknak, addig fönnáll a veszélye annak, hogy a hároméves „kegyetlen demokrácia" csalódott veszteseit ugyanígy be lehet majd palizni. • Ezért mondom újra és újra, hogy bár a politika egy demokratikus társadalomban pártok formájában fogalmazódik meg, s bár az arcukat sorozatban elvesztett, de új arcukat lassan elnyerő pártok fognak ismét a választók kegyeiért versengeni, alapvetően mégiem ez lesz a vízválasztó 1994-ben, hanem az. hogy a szinte egyálulán nem ismert polgári demokrácia folytatására szavaz-e majd az ország, vagy a gyorsítást választja. A centrumpolitika nagy dilemmája ez: az értelmiség, másodsorban a pallérozott agyú vállalkozók, illetve a rájuk hallgató jó szándékú és cselekvőkész emberek képesek-e az ország gazdasági helyzetéből, valamint az áulakulás ellentmondásaiból fakadó csalódásukat legyőzve vállalni a demokratikus intézményrendszer továbbépítésének árát anélkül, hogy ezért nekik bárki ezira jutalmat ajánlana fel? Ezt az alapállást én polgári Öntudatnak nevezném, s vagyok annyira optimista, hogy azt mondjam, hellyelközzel már láthatók a jelei. a Ha viszont valaki az extra TM ajándék és a gyorsítás ígéretével lép föl, nemcsak a könnyen becsapható, az „önvigaszt" hamar „államvigaszra” fölváluni képes kisembert nyerheti meg, hanem az elbizonytalanodott értelmiségi nagyrészét is, aki keservesen küzd elveszni látszó mítoszával (lett légyen ez „szodalisu", avagy „magyar" mítosz), s aki ezt visszaadni ígéri neki, annak szavára könnyen hajlik. A magyarságára büszke, s a nemzetietlen szocializmusba végsőkig belekeseredett, a modern és bonyolult politizálásban kielégülést nem szerzett értelmiségi könnyen meggyőzhető, hogy érdi mozgalmi bázisra építve lerövidíthető a fejlődéi folyamata, mivel kiszoríthatók a versenyből azok, akik eddig ii annyi gondot okoztak az országnak. *• —E- programnak ..van egybelső lélekUni üzenete is. Ha kiszorítok a versenyből másokat, relatíve javulnak az én esélyeim. Minél többen szorulnak ki, annál jobb lesz nekem. A gondolatmenet a történelmi tegnapból jól ismert. Ha kiszorítjuk a versenyből a gazdagokat, a középosztályt, a burzsoáziát, annál jobb lesz nekünk, egyszerű embereknek, akkor eljön a munkások és parasztok paradicsoma, a proletárdiktatúra, majd a biztonságot szocializmus, ahol senki sem lehet senkinek a kizsákmányoltja. A gyorsítás módszere így válhat társadalmi gyakorlattá. Mind a jobboldali, mind a baloldali gyorsítóknak elegendően sok — éj csalódott! — hívük van ahhoz, hogy tömegbázissá szerveződjenek össze, s a kiszorítotuk rovására garantáljanak egy radikális programot. Más kérdés, hogy e módszer — amelynek nemcsak sikeres dél-ázsiai, de kevésbé sikeres balkáni vagy kelet-európai változatait ismerjük — elsőrendűen azért veszedelmes, mert a térség helyzetéből és hagyományaiból fakadóan nines goroncto arra, hogy a szuperhatalommal rwdelkezá vezér által kormányozott és korlátozott demokrácia valami történelmi baleset folytán nem csap-t át teljes diktatúrába. Sajnos^z is történelmi upaszulat, nogy a polgári erkölcseitől megfosztott értelmiségi megrázd egyöntetűséggel árulta el a kommunisu ideológiának behódolva, s azt tudományos szintre emelve, a nemzetet. Az értelmiség bűnét szerintem csak az értelmiségi tudja jóvátenni. Azzal, ha nem áll oda sem a baloldali, sem a jobboldali mozgalmárokhoi eszmei bázist teremteni. Enélkül ugyanis egyik változat sem lehet hatásos. Homéknak tán megvolna az ideológiai járus- Ságuk, tudományos hátterük,