Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-21 / 8484. szám
Magyar Narancs, 1993.6.17 13 hogy a parlament módosítja az erre vonatkozójogszabályokat- Ezzel szemben lehet, hogy hangos, de nem nagy ellenállás lenne: a két szélsőséges irányzat valószínűleg kiabálna ellene, de a két centrum egyetértene. El kellene kezdeni erre felkészíteni a közvéleményt A NATO-tagság nem azt jelenti, hogy a NATO fogja magát és a két szép szemünkért kiterjeszti főlénk a nagy ernyőjét A politikai elit ezt végiggondolta. és úgy gondolom, a lakosság számára is elfogadható lesz. MNt Vollplngponft-ttipforaAcifcfl'«*t»tfbé<tt* szélnek népi diplomáciáról, van katonai diplomácia is. A magyar katonai diplomáciának egyik kiemelt kérdése volt a román és a magyar katonai vezetés közötti jó viszony. Hortan értékeli ennek a kiegyensúlyozó vagy stabilizáló szerepét, amikor a két diplomácia között nem olyan nagy a megértés, mint az kívánatos lenne? GM: A külpolitika nem a HM-é, sem a külügyé, hanem a kormányé. És természetesen minden kormány a maga külpolitikáját a maga módszereivel próbálja megvalósítani. A Külügyminisztérium maximális támogatását élvezi az, hogy a HM és a katonai diplomácia szoros kapcsolatot akar kialakítani nemcsak Romániával, hanem minden szomszéddal. Ez sokban segíti a Külügyminisztérium munkáját. Ha cinikus akarok lenni, azt mondhatom, hogy nyugodtan veszekedhetünk, mert annak sincs olyan hatása, hogy a katonák szembekerüljenek egymással. Nem arról van szó, hogy a HM kiegyezéspárti, a kúlügy meg nem, és ezért a katonai kapcsolatok jók, a külügyi kapcsolatok meg nem olyan jók; egy szerűen arról van szó, hogy a külpolitikának különböző eszközei vannak, és ezeket különböző szervek különbözőképpen valósítják meg. De nagyon jó azt tudni, hogy a román-magyar katonai kapcsolatok ilyen szinten vannak és szilárdak. MN: 1989-90 óta az a világrend, amiben éltünk, megváltozott. Addig fennállt a bipoláris nagy katonai erők konfliktusa, a nukleáris háború fenyegetése. Ez azonban a 70-es évektől visszaszorult, inkább teoretikus fenyegetésként volt csak meg. *89-90 óta viszont egy csomó „meleg” konfliktus keletkezett itt a volt szovjet külső és belső birodalom térségeiben. Ön az EBEÉ nagyköveteként például a Kaukázusban, Grúziában járt válságmenedzselni. Hogyan látja most a nemzetközi szervezetek szerepét és főleg lehetőségeit a válságmenedzselésben? GYI: A nagy különbség az, hogy a bipoláris világrend idején volt egy olyan konfliktus, amelyik nem fegyveres, de megoldhatatlan konfliktus volt. A mai konfliktusok fegyveresek, de perspektivikusan megoldhatóak._Most ebből csak a konfliktust látjuk, a megoldást még nem, de nagyon fontos, a cselekedeteinket az motiválja, hogy tudjuk: ezek a konfliktusok megoldhatók. A kérdés persze az, hogy hogyan. Itt néhány illúzióval le kell számolnunk. Például azzal, hogy ezeket a konfliktusorkartTteg«lehé»f1Stnl,-Nérrftéhéfir köYiP-1 liktusokat menedzselni és megoldani kell. A megelőzés azt jelenti, hogy elnyomjuk a konfliktust, nem engedjük kitörni, ami miatt később még nagyobb erővel fog kitömi. Amit esetleg meg lehet előzni, azok . a fegyveres konfliktusok: itt a konfliktus megelőzése az erőszak alkalmazásának kiküszöbölését vagy minimalizálását kell, hogy jelentse. A második dolog: ha nem sikerült megelőzni a konfliktus fegyveressé válását, akkor nem reális cél az, hogy rögtön az első nap megpróbáljunk tűzszünetet teremteni. Valószínű, hogy nem azért kezdtek el lövöldözni, hogy másnap abbahagyják, ezért a nemzetközi közösség - lehet, hogy most csúnya dolgokat mondok, amik nem népszerűek, de reálisak - első dolga az kell, hogy legyen, hogy a konfliktus kiterjedését próbálja meg megakadályozni. Ezzel párhuzamosan lehet csak megkezdeni a konfliktust magát megoldani. A harmadik fontos pont, hogy nem lehet elválasztani a katonai, politikai, diplomáciai, gazdasági stb. eszközöket a konfliktus menedzselésétől. A jugoszláv válságban sok-sok hónapot vesztettünk azzal, hogy azt mondtuk: addig nincs tárgyalás, amíg nincs tűzszünet A kettőnek párhuzamosan kell folynia: akkor is tárgyalni kell egymással, ha harcolnak közben. A katonai eszközöknek nagyobb szerepe van, mint gondolnánk. A katonai szerep nem azt jelenti, hogy megváijuk, amíg létrejön a tűzszünet, amíg szétválasztják a csapatokat, és akkor közéjük rakunk néhány fegyvertelen katonát, hogy ne lőjenek egymásra. A békefenntartóknak adott esetben harcolniuk is kell azért, hogy a fegyverszünet létrejöjjön. A válságmenedzselésnek az a problémája, hogy nincsenek meg a politikai alapelvek, a politikai konszenzus. Csak egy példát hadd emeljek ki: nincsen konszenzus abban, hogy a kisebbségi problémákat hogyan kell kezelni. Az újonnan függetlenné vált államok, amint függetlenné válnak, azonnal átallnak a másik oldalra: amíg a függetlenségért harcoltak, az önrendelkezés bajnokai voltak és szidalmazták azt, aki a szuverenitást és a területi integritást tekintette abszolútnak, de amint függetlenné válnak, azonnal a saját integritásukat tartják abszolútnak. Erre jelenleg nincs általánosan elfogadott megoldás; tehát alkalmi, esetenkénti megoldásokat fogunk találni. A jugoszláv és a többi válság talán - remélhetően - rá fogja kényszeríteni a világrZMTrra, hogy rájöjjön: ezeket a megoldásokat valamilyen módon normatív szabályozással is segíteni kell. De inkább a precedensteremtő szabályozás lesz jellemző. Ami a szervezeteket illeti: a megoldást sem a NATO, sem az EBEÉ, sem az ENSZ nem tudja garantálni. Nem lehet előre elhatározott módon, minden válságot egy séma alapján kezelni. A szervezeteknek együtt kell működniük: attól, hogy az egyik szervezet az egvik válságban kisebb szerepet játszik, mint a másikban, nem szabad abszolutizálni a szerepüket, és megpróbálni ugyanazt a sémát ráhúzni a következő válságra. A válságTriénedzselés végső soron nem a szervezeten múlik, hanem azon, hogy a kormányban akaiják-e ezt vagy sem. Hogy mindenki kudarcot vallott Jugoszláviával, annak nem az. az oka, hogy ezek a szervezetek alkalmatlanok ennek a válságnak a menedzselésére, hanem az, hogy a nyugat-európai kormányok nagv része úgv gondolta, neki nem érdeke, hogy ebben a mocsárban elsüllyedjen, ezért a szervezeteket nem engedte, hogy a megoldásban részt vegyenek. Sőt, szervezed rivalizálást teremtettek, ami ürügyül szolgált arra, hogy nem avatkoznak be. A kulcskérdés az. hogy rászánják-e magukat a nyugat-európai, amerikai kormányok, hogy a válságmenedzselésbe beszálljanak. Ennek az alapkérdése az, hogy az űj világrend vagy európai rend, ha lesz ilyen, mire fog épülni: elvekre vagy érdekekre. Ha elvekre, akkor nem lehet elkerülni, hogy ezek az országok részt vegyenek a válságmenedzselésben; ha érdekekre épül, akkor ez a térség magára fog maradni. Az ellentmondást csak azzal lehet feloldani, ha a nvugat-európai országok megértik, hogy az elvek betartása hosszabb távon érdekük is. Az elveket megsértő országok vagy válságok clőbbutóbb az ő érdekeiket is megsértik. Vágvölgvj B. András Makai József i
