Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)

1993-06-18 / 8483. szám

Magyar Nemzet, 1993.6.15

29

Közösségi hisztéria

A Dnyesztertől nyugatra

A Romániával szemben 1947 után támasztott állítólagos magyar területi igényekről a két ország, valamint a nemzetközi közvélemény ez idáig kizárólag román sajtó- és diplomáciai forrásokból értesült. Különösen 1989 decembere után láttak szomszédunkban napvilágot részletesebbnél részletesebb anyagok e követelések mikéntjéről és hogyanjáról, az érvényesítésükkel kapcsolatos forgatókönyvekről. az alátámasztásukra szón és az egész világot behálózó összeesküvésekről vagy éppen a külföldi magyar lobbyk tevékenységéről. A .magyar irredenta" azonban már korábban napirenden volt, ha nem is kapón olyan széles nyilvánosságot, mint a decemberi események után. Napra pontosan meg lehet mondani, mikor tört ki a legújabb román politikai hisztéria, amelynek egyik tárgya e „veszélyes, egész Európát destabilizálni képes tevékenység": 1968. augusztus 22.

1968. augusztus 21-én Románia első embere, Nicolae Ceausescu - amint arra jól emlékezünk, történelmi léptékű tenet hajtőn végre: nyilvánosan megtagadta országa részvételét a Csehszlovákia elleni invázióban, és rendkívül kemény szavakkal ítélte azt el. Ceausescu a Köztársasági Palota előni téren tartón népgyűlésen bejelentene, a pán és az állam vezetése népfelkelésre szólítja fel az ország lakosságát, egy Románia elleni agresszió esetén. Külön monográfia tárgyát képezhetné az. hogy az augusztus

20. és 30. közötti események miként váltak a jelenleg is tartó román politikai - vagy Bibó fogalmaival élve, közösségi hisztéria gerjesztőivé. Elég in csak annyit megjegyezni, hogy 1968. augusztus 30-a után, Ceausescu haláláig soha egyetlen szót nem ejtett nyilvánosan a csehszlovákiai invázióról és Románia akkori szerepéről..

Azt viszont csak néhányan tudják, hogy 1968. augusztus 21-ről 22-re virradó éjjel a román hírszerzés két fontos információt közvetített Ceausescu részére; egyrészt Moszkva romániai magyar politikusokat kíván felhasználni a romániai belső helyzet destabilizálására, másrészt a pártfőtitkár életét közvetlen veszély fenyegeti. A feltételezett moszkvai forgatókönyv szerint a destabilizálás első fázisa a Székelyföld fellázítása len volna, majd a

magyar sérelmekre és a magyarellenes atrocitásokra való hivatkozással, a Szovjetunió felszólítása a - közelebbről meg nem nevezen - mértékadó romániai magyar politikusok által a beavatkozásra. Ceausescu a két információra azonnal reagált. Utasítást adón egy, a belügyminisztérium állambiztonsági főosztálya (a hírhedt Securitate) keretében felállítandó különleges ügyosztály megszervezésére, amely a magyar nemzetiséggel foglalkozik, továbbá elrendelte hasonló különleges alegységek létrehozását a megyei kirendeltségeken belül. Ezek voltak hivatottak az ún. irredenta problémával foglalkozni. Ugyanakkor UMO920ÍA kódjel alan létrejön a főtitkár személyes testőrkülönítménye. Enől a naptól kezdve a „magyarkodó" ellenzékiek

hivatalos minősítése a belső ügyiratokban egyszerűen: nacionalista, irredenta és sovén. Az 1978. március 13-14-ét, a magyar és német dolgozók tanácsainak együttes ülését követően, az Erdély története „vitáján" keresztül a magyar veszély egyre inkább behatolt a román nyilvánosságba és köztudatba. Dyen előzmények után a hozzáértőket egyáltalán nem lepte meg a magyarellenesség robbanásszerű kitörése, amely Iliescu elnök 1990. január 25-i tv-beszédét követte, amikor először vádolta meg az erdélyi magyarságot szeparatista törekvésekkel.

Ma on tartunk, hogy a román kormány nemzetközi szerződésben vállalt garanciákat követel arra vonatkozóan, hogy Magyarország eláll mindennemű - így területi, kisebbségeket érintő, konzulátusi tevékenység folytatására irányuló stb. - igénytől Románivál szemben. Mert látni kell, hogy a román követelés, közvetlenül ugyan a -. hangsúlyozzuk, magyar részről meg nem fogalmazott - területi kérdéseket célozza, de a konkrétan megfogalmazott magyar javaslatokkal vagy igényekkel szembeni elzárókózás ebben a helyzetben ez utóbbiakról való lemondásra való felszólítást jelenti. Legalábbis a diplomáciai játék íratlan szabályai szerint: ha azt akarom, hogy valaminek az érvényesítését ne követeld, előre leszögezem, követelésed tárgytalan. Ugyanakkor, az ukrán-magyar szerződés ratifikálsa

utáni új helyzetben a román fél az abban szereplő területi klauzulát, amelyben a szerződő felek kijelentik, nincs és nem is lesz egymással szemben területi követelésük, precedensértékűnek tekinti. (Nincs itt mód arra. hogy a kérdéskör egészét elemezzük.)

Vizsgáljuk meg, milyen asszociációkra adna alkalmat az „ukrán" klauzula román-magyar viszonylatban. Magyarország lemondana arról az Erdély visszacsatolására irányuló „szándékáról", amelyet 1947 után kizárólag a románok fogalmaztak meg. Beismerné ezzel, hogy különösen 1975 után egyéb célja sem volt, mint Erdély elszakítása Romániától. Magyarán felülne a blöffnek, hiszen még az sem világos, melyik Erdélyről is van szó: a történelmi, a földrajzi, az 1848 előtti, az 1940 és 1944 közötti, és lehetne folytatni. Románia lemondana ugyanakkor - miről is?

Érdemes a kérdést közelebbről szemügyre venni. 1916. augusztus 17- én az akkori román kormány miniszterelnöke, 1.1. C. Bratianu, valamint négy szövetséges hatalom képviselői - Oroszország (S. P. Köziéi), Franciaország (Saint Aulaire gróf). Nagy' Britannia (Sir George Barclay) és Olaszország (Fasciotti báró) - aláírták a bukaresti szerződést. Az általános békekötésig titkosnak számító dokumentumban - többek között - a szövetségesek nem kevesebbet ígértek cserébe Románia hadba lépéséért, mint a Monarchia románlakta területeinek e(csatolását. Hogy ez mit jelentett, aria idézzük Ormos Mária Padosától Trianonig 1918-1920 című munkája második, változatlan kiadásának ide vonatkozó részét: „A konvenció értelmében a román kormány kötelezte magát a háborúba való belépésre, a szövetségesek pedig elismerték országának területi integritását, valamint jogát a 4. cikkelyben felsorolt területekre. E cikkely leírta Románia háború utáni határait Keleten a fennálló orosz-román határt ismerte el. Ezután a határ Galícia és Bukovina, illetve Galícia és Magyarország vonalát követte. A Tisza mentén négy kilométerrel túlhaladta Vásárosnaményt s onnan dél felé fordulva hat kilométerrel Debrecentől keletre haladt el. A Fehér-Körös és a Sebes-Körös torkolatánál három kilométerrel nyu-