Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)

1993-06-04 / 8475a szám

Belső alkuk, külső feltételek Hánv nárt az MDF? Szabó Iván prognosztizál Amikor Szabó F án pénzügyminiszter - aki egyúttal az MDF elnökségi tagja is - közölte az országgyűléssel, hogy a költségvetés bajban van és sürgős átdolgozásra szorul, aligha sejthette, hogy mire a pótköltségvetés a parlament elé kerül, a kormányhajó olyan vizekre sod­ródhat, ahol léket is kaphat. Az MDF pártszakadása, a kereszténydemokraták feltűnő óvatossága és a parla­menti kisgazda alakulatok nehezen kiszámítható reak­ciója ugyanis a leszavazás koalíciós rémével fenyegeti a kormányt. Munkatársunk, Farkas Zoltán szombat dél­ben találkozott a pénzügy miniszterreL E- Si»bc Iván pénzügyminiszter kiknek i szaklistára számit > pótköltségvetés vitája­kor? Kik fogják e csomagtervet megsza­vazni?- Úgy gondolom, reális az a feltételezés, hogy a koalíciós pártok frakciótagjai meg fogják szavazni. Gondolom, a függetlenek egy részére is számíthatunk. Nyilvánvalóan nem fogja megszavazni egy kisebb csoport a koalíción belüli Csurka-csoport részéről, de ezt nem érzem különösebben veszélyez­tetőnek, hiszen ők tavaly az áfa-törvényt és a költségvetést sem szavazták meg. Tehát tulajdonképpen nem történt igazán helyzet­változás. [-Ez a csoport amely most új elnevezéssel működik már a parlamentben - tehát a Ma­gyar Igazság Nemzetbiztonsági Csoport ez már korábban sem támogatta az ön pénz­ügyi politikáját?- Szóval, ez nem az a csoport, amelyik nem fogja megszavazni. Annál is inkább, mert az együttes frakcióülésen e csoport néhány tagja kifejezetten, hangfelvétellel rögzíthető doku­mentációval jelezte: akkor is meg fogja sza­vazni, mert a kormányzati felelősség nyomja. Ez a csoport inkább az ukrán szerződéssel kapcsolatos. Igen vegves összetételű csapat, és egyáltalán nem merném rá azt mondani, hogy ez önmagában egy csurkista csapat. Ez egy adott cél miatt, egy magyarságtudati kérdés­ben állt össze, aminek nincs köze a költségve­tési vitánál elfoglalt pozíciójukhoz. [V - Ebből az derül ki, nem is igazán tudja, mikor kiket és hogyan kellene megnyernie 1 a szövetségesek közül. í gy értem, a saját í pártján belül.- Igen, úgy gondolom, pont erről a kérdés­ről is fog szólni a keddi frakcióülés, ahol a hátralévő időszak frakciófegyelmi kérdései kerülnek szóba. Ha mindezek ellenére egy na­gyobb csoport mégis ilyen értelemben elmoz­dulna, és úgy döntene, hogy nem akarja végig­csinálni ezt a választási ciklust, az természete­sen egy más kérdés, és akkor ebben új moz­gásteret kell keresni. E- Ön fölkészült arra, hogy ennek a pótkölt­ségvetésnek az lehet a következménye, bogy Eezen fog majd megbukni a kormány, emiatt leszriek előrehozott választások?- A pótköltségvetésnek semmiképpen nem lehet ilyen következménye. A pótköltségvetés ugyanis semmiféle újraosztást vagy hasonlót nem tartalmaz. Ez egy fennálló tényhelyzetet rögzít. Vagyis a pótköltségvetésnél - őszintén szólva - nincs miről vitatkozni. Egyébként nem izgalmas, ha nem fogadja el a parlament; tudniillik az a privatizációs bevétel és a ban­kok azon osztaléka, amiről most hivatalosan lemondunk, ez akkor sem jön be, ha nem szavazzák meg. Ez olyan dolog, mintha arról szavazna a parlament, hogy holnap nem fog esni az eső. Akkor sem fog esni, ha megsza­vazzák, akkor sem, ha nem. ■ - A hiányzó tétel maga mégis mennyi?- Körülbelül 30 milliárd forint. [- Ezt kellene most pótolni azzal, bogy nö­vekszik az általános forgalmi adó kulcsa 6 százalékról 10 százalékra? Vagy ez már a jövő évre vonatkozik?- Ez a jövő évre vonatkozik, tehát itt a tévedéseket szeretném elkerülni. A jövő évről szóló történet az összes adótörvény dolga. Más kérdés, nem biztos, hogy egy lépést min­dent egybeesve január 1-jére kell tempírozni. Úgy ítéljük meg, vannak olyan dolgok, ame­lyeknek a kedvező hatását ki lehet használni akkor, ha előrehozzuk. Megmondom őszin­tén : a frakcióban és a kormány ülésén a legna­gyobb vita arról folyt, hogy ha nem lennénk időben ennyire szorítva, a legegészségesebb a július 1-jei bevezetés volna. Ennek azonban technikai akadályai vannak, mert ezt lehetet­len a parlamenttel letárgyaltatni a nyári szü­net előtt. Béf«melés^tliitelgaranciávál^. [- Hogyan folyik az MDF-en belüli alkudo­zás? Egyáltalán: mindenki elmegy még egy frakciómegbeszélésre, és ott végighallgatja önt, majd pedig elmondja, milyen kifogásai vannak?- Hát, aki érdeklődik, eljön. Kényszeríteni persze senkit nem lehet. Ennek ellenére nyil­vánvalóan külön is kell beszélni azokkal, akiknél kétségesnek ítéljük, ha nem jöttek el a frakcióülésre. Ez természetesen beletartozik az ügybe. Mert főleg azokat az embereket nem szeretem, akik nincsenek ott, nem tudják, miről van szó, de őrült magabiztosan nyilat­koznak, hogy azt nem. ■I - Kikre gondol?- Például az összevont frakcióülésen, ame­lyen a kereszténydemokraták, a kisgazda 36- ok és az MDF vett részt, sem Csurka István, sem Zacsek Gyula nem volt jelen, amikor a csomagot ismertettem. És most nagyon maga­biztosan ellenzik azt, amiről nem tudják, mi­csoda. E— A kereszténydemokraták meglehetősen óvatosan - mi több: ellentmondásosan - nyilatkoznak. Mire számit részükről?- A kereszténydemokrata képviselők min­den kétséget kizáróan a megszavazás mellett foglaltak állást. P? - Mi van a kisgazdákkal? Egyáltalában Ka tudja, kikkel kell tárgyalni ilyen ügyekben?- Azt hiszem, a kisgazda 36-okról lehet csak szó, a Torgyán vezette szárnyról nyilván­valóan nem. Én úgy hiszem, ha valakinek a jelen szituációban nem fűződhet érdeke ah­hoz, hogy idő előtti választás legyen, az pont a szétzilált Kisgazdapárt. A 36-ok csoportja ugyanis egyszerűen el sem tud indulni a követ­kező választáson, mert nincs helye, nincs párt­ja. Egész egyszerűen létérdekük, hogy tűzön­vízen át kitartsanak, mert arra viszont van még esélyük, hogy áprilisig valamilyen módon összeszervezzék magukat. rt -A jövö évi költségvetéssel kapcsolatos - mondjuk így: előrehozott - intézkedések meglehetősen súlyosak. Szó van arról, bogy 6 százalékról 10 százalékra nő az általános forgalmi adó kulcsa, mégpedig abban a ’' cikkcsoportban, amelyik nagyon sokakat nagyon kellemetlenül érint - gyógyszerek, élelmiszerek, háztartási eoergia. Szó van róla, bogy az 500 ezer forint feletti jövedel­­mek jószerivel minden forintja adóköteles lesz. A vállalati nyereségadó 40 százalékról <; 38-ra csökken ugyan, de ennek a hatását sokan vitatják. .Azt mondják. így sem nagyon fizetnek adót a vállalkozók. És van a csotnag- 11 nak még egy nagvoo vitatott pontja. Ez pedig úgy szól. bogy egy évvel el kellene halasztani r a közalkalmazotti törvény bevezetését - ez eilen mind az egészségügyi dolgozók, mind ■ pedig a pedagógusok tiltakoznak.- Három témáról volt a kérdésben szó. Kezdjük a végén: a közalkalmazotti törvény, felfüggesztésével, illetve hatálybalépésének egyéves eltolásával. Szeretném hangsúlyozni: ez nem azt jelenti, hogy a2 érintettek nem kaphatják meg azt az összességében kereken 45 milliárd forintot kitevő többletet, amelyet valóban jogosan igényelnek. Mindössze arról van szó, hogy a törvény betűje azt írja elő. hogy ennek közvetlen kifizetője a tárgyévi költségvetés. És ez az. ami nem megy. Tehát a törvény felfüggesztése azt jelenti, hogy ezt más forrásokból kell kielégíteni. Ehhez járul - mint a parlamenti beszédben is elmond­tam -, hogy az állam nem készfizetőként, ha­nem garantőrként jelenik meg ebben az ügy­ben. akár banki hitelek, akár egyéb saját for­rások tekintetében mind az önkormányzatok­nál, mind a társadalombiztosításnál.

Next

/
Thumbnails
Contents