Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-04 / 8461. szám

LAVIROZAS A PAPIRTIGRIS KORI I

Bős: a dodonai kompromisszum

Vízlépcsöügyben jogos követelése a Dunaszauruszt a másik oldaláról látó mérnököknek, hogy ők is kapjanak szót a sajtó hasábjain. Hallgattassák meg tehát a másik fél is. Ezt követeli meg az objektiv kép kialakításának igénye és a tájékoztatás pártatlansága egyaránt.

Felgyorsultak a vízlépcső körüli események. A dodonai „kompromisszumunkról” nagy a titkolódzás, holott sem anyagilag, sem erkölcsileg nem közömbös a döntés. A kormány vízlépcső körüli magatartásáról hallgatni bűn, azt bírálni pedig állampolgári kötelesség, mert: az anyagi kár (egyelőre!) százmilliárdos nagyságrendű, a gátlástalan propagandában indokolatlanul porig alázták a vízügyi szakembereket, a közvélemény előtt eltitkolt magyar „kompromisszumos" ajánlat mögött ismét tévedések sejthetők, melyek további évszázadra is kiható és semmivel sem igazolható károkat okozhatnak nekünk, végül pedig, mert a vízlépcső körüli lavírozás lényege: választási manőver. A vízlépcső elleni első támadások csak Nagymaros ellen irányultak. A hatalomváltás előtti MTA-bizottságok is - megfelelő környezetvédő intézkedésekkel - megépithetőnek tartották a vízlépcsőt. Bős és Dunakiliti már olyan készültségi fokon volt, hogy azzal alig foglalkoztak. így 1989 tavaszán parlamenti határozat születik csak a nagymarosi (NM) építkezés ideiglenes felfüggesztéséről, amíg el nem készül róla a környezetvédelmi tanulmány. Ám ezt soha meg sem rendelték. Ezután 1989 májusában, parlamenti határozat nélkül leállíttatják a teljes dunakiliti építkezést is. Az indok: árvízi katasztrófa, földrengés és egy-, három-, öt-, majd tízmillió ember ivóvizének elszennyezése (ami már évtizedek óta szennyezett statikus vízkészlet!).

Halogató, vontatott intézkedések regisztrálhatók az évtizedek óta pusztuló Szigetköz legsúlyosabb problémájának, a térség talajvizszint-szabályozásának megoldására. Ott a vékony (0,5 m) termékeny felső talajréteg alatt vastag kavicsréteg található, melyben a kapilláris vizutánpótlás fizikailag lehetetlen. Ezen semmit sem segít a kisvízhozamok 50-90 százalékának visszavezetése az eredeti mederbe Ezt csak mesterséges talajvízszint-szabályozással lehet elvégezni, amit a dunakiliti duzzasztómű, a talajvizszint-szabályozó rendszerrel örök időre megoldana.

1990 után folytatódott a vízlépcsőt vizsgáló, célra orientált (spekulatívan összeállított) bizottságok „szakértése". Az MTA még 1991-ben is felállított egy ad hoc bizottságot a vízlépcső vizsgálatára. Amikor az MTA Vizgazdálkodás-tudományi Bizottsága (VTB) e jelentésről tudomást szerzett (mert előtte erről sem tudott), azt ízekre szedte és észrevételeit eljuttatta a legilletékesebb tudományos és kormányszervekhez. E javaslat lényege: Dunakiliti üzembe helyezése próbaként, és végleges döntés csak a tapasztalatok alapján.

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) is kifejezte elégedetlenségét. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a bírálatokra az állami felelősök ingerülten reagáltak. Sejtetvén, minek avatkoznak e szervek olyasmibe, amihez semmi közük.

A világhírű amerikai Bechtel-iroda is megépithetőnek tartotta a vízlépcsőrendszert, de azt az illetékesek elengedték a fülük mellett (míg ugyanez a cég más témákban a kormányszervek legnagyobb megelégedését élvezi!)

Ezután, „ha lúd, legyen kövér” alapon Bős és Dunakiliti teljes lerombolását, azaz az eredeti állapot visszaállítását kezdték szorgalmazni. A vízlépcsőpártiak hazaárulókká váltak. A pusztuló Szigetköz - a térség helyi felelőseit kivéve - szinte alig érdekli a legilletékesebbeket.

Közben a magy?r fél, a leállításon kívül semmilyen ésszerű döntésre nem kapható, pedig már nyolc évvel ezelőtt többen felhívták a figyelmet, hogy a szlovák fél a saját területén is kiépítheti a rendszert, ami számunkra a lehető legrosszabb.

Ezt követte a „papírtignsnek,” „blöffnek”, „megvalósithatatlannak", titulált C variáns, melyet a belőle „kilopott cement” ellenére üzembe helyeztek. A magyar „szakértők" esztelen követelése (lerombolás és visszaállítás) nemzetközi szinten is megbukott. Rá kellett döbbenni, hogy - hazánkkal ellentétben - a nyugati demokráciákban a szakmai Jcalandorság megengedhetetlen, ők már régen tudják, hogy a „zöld” mozgalom lehet világos- vagy sötétzöld is. Az elsőbe azok tartoznak, akik felelősséggel, a realitások számbavételével küzdenek a környezetért, mig a „sötétzöldek" csak felelőtlen önérdeket képviselnek

A kormányszervek a C variáns üzembe helyezésével döbbentek rá arra, hogy a Szigetköznek mi is a legfontosabb problémája, és hogy Európát ennél jobban érdekelheti a harmadik évezred modern, 3500 km hosszú, környezetkímélő vízi útja, mint az évtizedek óta pusztuló Szigetköz, melynek problémája józanabbal is rendezhető.

A tározó tehát rendületlenül üzemel, és állítólag szennyezi az alatta fekvő, régen szennyezett vízkészletet. Ezután jött az események után kullogás és lavirozás újabb lépése Jó, legyen hajózás, szennyeződjön a vízkészlet, de az évszázados élettartamú, a természet által örökösen vízzel táplált, környezetet nem szennyező hősi erőmű ne termeljen áramot. Ezért mi építenénk a szlovákoknak ingyen egy új hőerőművet. Ezzel Bős lenne a világ egyetlen olyan vadonatúj, üzemen kívüli vízerőműve, melynek áramát egy 25 éves élettartamú, környezetszennyező kalorikus erőművel termelnék meg, ország-világ előtt is deklarálván a cseh és szlovák mérnökök ostobaságát és az újsütetű magyar „szakértők" felettük apatott diadalát.

A kormány „szakértői” most sem látják a fától az erdőt, hogy a Szigetköz fő problémája a térség évtizedek óta megoldatlan talajvízszint-szabályozása, amelyen semmit sem segít a vízhozam 50-95 százalékos visszavezetése, s megnyugtatóan csak a dunakiliti duzzasztómű képes biztosítani a szivárogtatórendszerrel együtt.

A térség egyetlen vitatható problémája a régi Duna-meder alacsony vízállása, melyet valóban szakszerűen kellene rendezni. Erre is van európai példa, bár a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke kijelentette, hogy „ilyen folyóelterelés a világon nem fordult elő". A Rajna folyó francia-német halárán volt ilyen, ahol a régi medret belépcsőzték. Ezt a Duna esetében álló gátak helyett olcsó, magas küszöbű dobos vagy szektor gátakkal lehetne megoldani, ami kisebb hajózsilipekkel kombinálva még a hajózást is lehetővé tenné.

Az európai közösség két prominens tagja (franciák és németek) is csak ilyen megoldást támogathat. Ez. még mindig olcsóbb volna, mint a többletvízhozamhoz ragaszkodni és a hősi erőmű kieső áramát (évi hárommilliárd kWó, ára kb. évi 15 milliard Ft!)