Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-21 / 8470. szám

Új Magyarország 1993.máj.15. 47 A század gyermeke Beszélgetés Victor Vasarelyvel Annet-sur-Mame-i otthona vaskapujá­nak fekete tömbje, az égnek szökő zöld tuják sora, a világot kirekesztő fehér kő­kerítés és a napsütötte házat ölelő pá­zsitkoszorú a színek és formák nyugal­mát sugallja. Úgy lehet, erre a harmoni­kus rendre éppen olyan szükségünk van, mint a vitaminokra vagy az oxigén­re. A porta ura, Victor Vasarely szerint kötelezővé lehetne tenni ezt az igényt környezetünk alakításában, akár a higi­éniát vagy a védőoltásokat. Persze, ő tit­kok tudója, hiszen birtokában van a módszernek, amellyel egymást kiegé­szítő, embert boldogító elemekké vará­zsolja a természetes és mesterséges szépséget. Csakis a járásán érződik a nyolc évti­zed fáradtsága. A tekintete, kimondott gondolatai fiatalembereket megszégye­nítő energiát sejtetnek. Lám, most is ő a lelkesebb, a bizakodóbb, amikor pedig az emberről és a földi léte jövőjéről be­szélgetünk, holott fél évszázaddal töb­bet élt nálam, s micsoda ötven év volt az! w ,-A vágyaiban bízzon! Ezek irányítják cse­­lekedeinket, amelyek csakis egyetlen pillana­tig tűnnek rombolásnak vagy éppen építőjel­legűnek. Egyébként, hála az égnek, kiegészí­tik egymást. Maga az emberi személyiség is sokféle tulajdonságot hordoz egyazon idő­ben. Az emberiség mindig a múltjába ka­paszkodik és szüntelenül a jövőért dolgozik. Nézzen körül! A változások egyre nagyob­bak, egyre gyorsabban követik egymást és - egyre elfogadhatóbbak mindannyiunk szá­mára! Mintha túl magas lenne nekem a rajz­asztal melletti szék, amelyre a Mester ül­tetett. Kapkodom a tekintetemet a szín­pompás műterem képeiről a polc átlát­szó plexidobozaira. Ezernyi piros kör, sárga és fekete kockák és rombuszok kí­nozzák a retinámat. Egy-egy lila és zöld háromszög elindul felém. A sárga és barna csíkok mintha távolodnának. A csend térít magamhoz. A tekintetét ke­resem. Vajon észrevette-e a zavaromat?- Persze, nem vagyunk egyformák - foly­tatja lassúbb tempóban. - Valamennyi ta- i lálmányunkat, de még a gondolatainkat is í legalább két aspektusból értelmezhetjük. Az emberek egy része a pénz mindenhatósága előtt hódol. Mások ex-librisét olyan fogalmak i fémjelzik, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség. A rögtönzött történetfilozófiai eszme­­futtatás egyetlen kérdőjellé zsugorított a magas széken, amelyen csak úgy tu­dok ülni öt percnél tovább, hogy a láb­fejemet beakasztom a fémlábak kereszt­vasába. Csak ót merem nézni, mert ak­kor nem kavarognak előttem a pirosak, feketék. Ó meg mosolyog rám, egyre barátságosabban. Látom, már befoga­dott. A homlokomra ugrott szemöldö­kömről olvassa a kérdést, s megnyugtat:- Nem az a fajta sokoldalúság okozza a káoszt, amit időnként tapasztal maga körül. Már a klasszikus korban kimondották a híres mondatot: „aurea mediocritas". Arany kö­zépút. Azok vezérlő gondolata ez, akik nem jók vagy rosszak akarnak lenni, hanem ve­zetni igyekeznek embertársaikat az eltérő megoldások felé. A konkrét élethelyzetre gondoló em­berfia esendőbb logikát követ. Fölmon­danám neki a leckét, amely szerint a szá­mítógéphez értő tudósok automatává alacsonyítják az embert, és ember for- I májúvá torzítják a gépet. A technológiai I fejlődés mértéke mérhetetlen, ám ez új­féle analfabétizmussal fenyeget. A világ túliparosodott. A diplomások száma ép­pen úgy nő, mint a munkanélkülieké. Valamit mégis mondanom kell a mo­sollyal várakozónak:- Ön írta, hogy két évszázaddal ko­rábbi viszonyok között is élnek embe­rek, annak ellenére, hogy néhány kilo­méterre tőlük atomerőmű üzemel...- De hozzátettem azt is, hogy előbb-utóbb a legkisebb ösvény is autópályába torkollik!- Kényszerpályán élünk; elfogadjuk az általunk kifejlesztett technológiák normáit, miközben elveszítjük hagyo­mányainkat. Vajon megnyerhetjük-e a jövőt, ha elveszítjük a múltat? Hátradől, már szinte fekszik foteljá­ban, akár egy fogorvosi székben. Sóhajt és eltűnődik.- Van is, nincs isokunka rettegésre-hűti buzgalmamat. - Embere válogatja.- Akiben ön bízik!- Nem az emberben bízom, hanem az em­beriségben. Ez óriási különbség. Azt hiszem, Goethe mondta, hogy egy életen át tanulta a filozófiát, politikát, költészetet. Vénségére mégis meg kellett állapítanál, hogy nem tud semmit. Ez nagy igazság. Tehát nagyon va­lószínű, hogy a mai civilizáció a maga egye­temes és gépesített formájában egy új kultú­ra letéteményese lesz. A nyolcvanöt éves Vásárhelyi Győző pihenőt rendel el, de csak azért, hogy étellel, itallal kínáljon. Mindemellett há­látlanságom párját ritkítónak minősül­het, mert ez idő alatt is kérdéseket zúdí­tok rá, immár választ sem várva:- Van-e esélyünk a túlélésre ebben a csodáktól megfosztott világban? Mit kellene tennünk? A parancs és az enge­delmesség, a türelem és a vehemencia I

Next

/
Thumbnails
Contents