Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-21 / 8470. szám
Magyar Hírlap 1993.máj.17 45 Bíró Béla Az elfogultság szárnyas oltára „...magam sem vonom kétségbe, hogy Sütő András indulatai indokoltak, igazsága kétségtelen igazság. Elszenvedett sérelmei, a románok iránti őszinte rokonszenvből való keserves »kijózanodás« sem maradhattak következmények nélkül. Az is természetes, hogy az embernek vannak kiábrándult pillanatai, amikor keserűbben érez, keserűbben fogalmaz. De egy népe sorsáért felelős értelmiséginek felül kell kerekednie az ilyen pillanatokon.” Sütő András a romániai Magyar Szó című bukaresti lap hasábjain terjedelmes levélben utasítja vissza a neves író-publicista, Szász János ugyanezen lapban olvasható állítását, miszerint Tőkés László tévedett, amikor „etnikai tisztogatásról” beszélt, „nem a pontos kifejezést használta, s ez félreértésekre ad okot”. (A polémia megjelent a Magyar Nemzet múlt szombati számában, és a Heti Magyarország is közölt részleteket a vitából. — A szerk.) „Én azt hiszem, kedves János — írja Sütő —, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a lehető legpontosabb kifejezést használta. A szög fejére j ütött. Megannyi lényeget kerülgető, | óvatosan taktikázó eufemizmus meg doktnnér okoskodás közepette kimondta azt, ami rész szerint és egészben is igaz. Ebből támadt bukaresti politikai körökben a pánikkal vegyes fölháborodás. A berezeltség érthető. Rövidesen újból tárgyalni fogják Románia fölvételét az Éurópa Tanácsba... Parlamentünk goebbelsei maguk is nagyon jól tudják, hogy Tőkés László nem középkori kegyetlenséggel elkövetett tömegmészárlások és ártatlan embermilliók elűzése útján megvalósított etnikai tisztogatásról beszélt. Bánják is, hogy nem mondott ilyesmit... így pedig újból hazugságra, ferdítésre, hamisításra kényszerülnek. Kényszerülnek, de nem félreértésből! Hadd kérdezzem meg tőled, János, aki jobban ismered a fővárosi magyarfalókat: elképzelhető, hogy ezeregy ránk zúdított átokból, vatrás, nagy-romániás rágalomból és fenyegetésből egyetlen egy is félreértésből származott volna? Nem hiszem..., képtelen állításnak, túlzásnak, Valósághamisításnak minősíthető-e az a megállapítás, hogy a romániai magyarságnak régóta tartó tömeges kivándorlása, menekülése, disszidálása végső soron nem egyéb, mint egyfajta etnikai tisztogatás következménye? „(...Tőkés László) a dolog lényegét tekintve nem tévedett. Egy kisebbségellenes állampolitika poten- I ciális végeredményét úgy kell a hó- I hérok képébe vágni, önáltató magya( rok fülébe trombitálni, az égre fölkiáltani, ahogy ő tette...” I Sütő András konkrétan „parlaj mentünk goebbelseire”, a „bukaresti magyarfalókra", a vatrás, nagyromániás rágalmazókra hivatkozik, de , maga is tudja. Tőkés László megfogalmazását a román ellenzék és értelmiségi elit is visszautasította, többkevesebb vehemenciával. A goebbelsizmus skatulyájába utasított románság iránt Sütő nyilván csak megvetést és undort érezhet, s föl sem merül benne a gondolat, hogy azt az 1919-es helyzetet, melynek Románia a mérgezett ajándékot, Erdélyt köszönhette, nem pusztán a románok, hanem elsősorban az akkor még egész Európában általános államnemzeti ideológiák, a nagyhatalmak bosszúvágya és nem utolsósorban a magyar ostobaság teremtették I meg, s vele nemcsak bennünket, a | négy országba szétszórt magyarságot i tették szerencsétlenné, hanem a „sze- I rencséseket" is. A jugoszláviai hábo- I ni, a szlovák és a román nemzeti mi! zéria ugyanannak a .jótéteménynek” a következménye, melynek saját balszerencsénket köszönhetjük... Az Erdély fölötti kizárólagos uralom illegiiimitásának tudata s az ebből fakadó félelem demokratikus vonzalmú román honfitársaink számára is nagyon nehézzé teszi a demokrácia vállalását, men a demokrácia kockázatait csak félelem nélküli, egészséges önbizalmú személyiségek vállalhatják. A görcsök oldódása, a félelemérzet eltüntetése azonban mirajtunk magyarokon is múlik. Az empátia, a kölcsönös nyitottság nélkül semmi esélyünk a megbékélésre. Ehhez azonban nem csupán a másik, hanem önmagunk hibáit is látnunk kellene, hogy az ő számára is könnyebben emészthetővé váljanak saját traumái. Én magam csak csodálni és irigyelni tudom Sütő Andrást, akinek a jelekből ítélve nem jelent semmiféle í problémát a magyar identitás vállalá- i sa, a magyarságban nem talál semmi kivetnivalót, legfennebb a „doktrinér okoskodókat” szeretné kívül tudni a nemzeten. Föl sem merül benne a gyanú, hogy 1989 előtt és után nem elsősorban azok mentek el Magyarországra, akiket valóban üldöztek. Sőt. a valódi üldözöttek: Király Károly. Kallós Zoltán. Cs. Gyimesi Éva. Tőkés László ma is közöttük vannak. De vajon fölmérte valaki, hogy hányán mentek el, mert a forradalmat követő években-hónapokban megcsömörlöttek a romániai magyar közéletet elözönlő demagógiától, a köpönyegforgatók garmadájától, akik egyik napról a másikra váltak a Ceausescu-rendszer hű kiszolgálóiból a „magyar ügy” felkentjeivé? Hányán voltak azok, akik azért mentek el, i mert úgy érezték nincs erejük az „új- magyarokkal" folytatott harchoz, 1 akik úgy érezték, nem képesek vállalni a mindenkire, románra-magyarra ! egyaránt érvényes nyomorúságot. | Voltak persze valódi elüldözöttek j is... De ki tudja, milyen mértékben I fokozhatta a valóban súlyosan ránk nehezedő agresszív hatalmi nyomás hatékonyságát az az apokaliptikus látomás. mellyé Sütő András stilizálja jó ideje a romániai magyarság helyzetét. ami bárki számára felmentést adhat az itt maradás kötelezettsége
