Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-19 / 8469. szám

n

Néhány héttel később, 1989. május 6-án, a Hajnal István Kör, a Nyilvánosság Klub és a T1B szervezte történészvitán Kosáry Domokos akadémikus, az MTA történettudományi bizottságának elnöke elmondta, hogy 1988 nyarán javaslatot dolgoztak ki a ^lehetetlen levéltári helyzet megváltoztatására..., ám erre mindeddig nem érkezett válasz.” Kosáry egyben helytelenítette, hogy bizottságukat, mint szakmai fórumot, nem kérdezték meg, hogy „kik azok a történészek, akiket alkalmasnak találnak a koncepciós pereket felülvizsgáló bizottságban való részvéteié”. Mint jeleztük. négy év telt el azóta, nem is akármilyen négy. Jelenleg Benda Kálmán az MTA történettudományi bizottságának elnöke. Megkérdeztük tőle. kikérték-e véleményüket a Kahler-bizottság

munkájával, összetételével kapcsolatban. Benda úr elmondta: „Nem hogy nem kérdezlek meg, de nem is tájékoztattak a bizottság létrehozásáról. Sajnálatos, hogy a történészek legrangosabb tudományos fórumát ilyen kérdésbe nem vonják be.” Megkérdeztük egyúttal, nem félő-e, hogy fly módon kicsit egyoldalúvá válhat a hivatalos történelemkutatás. Benda úr szerint „szándékosan vagy szándékoiatlanul ilyen helyzet állt elő. Nem tudjuk, kik kapnak engedélyt titkos iratok kutatására, és él a gyanú, hogy a döntések nem mindig a tudományosság szempontjait veszik figyelembe. Hogy ki, mit kaphat meg és mit nem, ezt már rég szabályozni kellett volna.”

Az MTA történettudományi bizottságának elnöke elmondü még, hogy e gondolat szellemében — számos korábbi beadványt követően — az MTA elnöke, Kosáry Domokos felszólítására az idén újból levélben fordultak a levéltári törvényt előkészítő bizottsághoz, megfontolásra ajánlva a levéltári kutatást normalizáló szempontjaikat. Aggályosnak tartván ugyanis az államtitkokról és szolgálati titkokról szóló törvényerejű rendelet (1987. évi 5. sz.) esetleges továbbélését. Az igazságügy-miniszter, mint a törvényt előkészítő bizottság vezetője, ezt nyugtázta is. Egy jó

hónap múltán Varga János, az Országos Levéltár volt főigazgatója, ma MDF-es képviselő telefonon nyugtatta meg a levél íróit, miszerint: „korai a sietség, még hozzá sem kezdtek a törvény előkészítéséhez”. Varga úr tevékenységének lenyomataival egyébként számos helyen találkozhattunk munkánk során. Mint a Művelődési Minisztérium levéltári osztályának egykori vezetője számos körlevélben és utasításban keserítette a pártállami időkben kutatni szándékozók életét. Az idézett 87-es, immár nyilvános rendelet ezért akkoriban valóságos megváltásnak minősült.

Hozzákezdtek-e vagy sem a levéltári törvényhez, a pillanatnyi helyzet — ami évek óta tan — kissé zavaros, hogynemondjam, kusza. Pártállami időkből származó törvényerejű és minisztertanácsi rendeletek valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabja meg azt a mozgásteret, melyben a kutató t próbálkozhat, ha van hozzá kitar- i tása és kellően jólértesült. Ez i utóbbira azért is szükség van,

| mert például a BM Történeti Irattárában olyan anyagokhoz lehet csak hozzáférni, amelyeket névre szólóan meg tud nevezni az ilj lető kutató. Ez az irattár maga a j megtestesült ellentmondás. Az itt i található dokumentumok túlnyo- I mó részének már évtizedek óta,

1 az illetékes levéltárakban lenne a helyük egy ’69-es rendelet értelmében. De több évtizedes — törvényellenes — lemaradást nem lehet hipp-hopp behozni.

Baczoni Gábor, az irattár vezetője elmondta, 1990 májusában

született az a felső szintű BM-határozat, hogy az iratokat fel kell dolgozni és kutathatóvá kell tenni. Hosszú távon a történeti irattár — amely érzésünk szerint az igazán sötét ügyek lelőhelye — felszámolja önmagát. E hosszú táv pedig jó néhány évet jelent még.

És addig0 Az irattár vezetője úgy fogalmaz: „’90 előtt szubjektív" alapon döntöttek kutatási kérelmekről, ez nem merítette ki a jogegyenlőséget, például az egyesek által kapón anyag mások által nem volt ellenőrizhető. Ezzel szakítottunk.” Az irattárban elődeink jóvoltából — mondja Baczoni úr — minden irat minősített: titkos, szigorúan titkos, különösen fontos. Kutatásukhoz bizottsági javaslat is kell.

Elvileg ugyan uoross belügyminiszter egy személyben jogosult dönteni az engedélyeztetésről — dönt is —, de vélhetőleg praktikus okokból előbb véleményezteti e kérelmeket egy. az MTA elnöke által kinevezett Jelenkor kutatóbizottsággal. Ennek elnöke Király Tibor jogász, akit nem tudtunk elérni, viszont félhivatalos forrásból megtudtuk, hogy a bizottság meglehetős dodonai véleményeket vajúdik. Boross úr tehát kénytelen szűkebb körére támaszkodik a döntéseinél. így Kapronczay Károlyra (kinek BM-beh tevékenysége nyomán, ismereteink szerint javult a hivatal és a kutatók viszonya) és a kabinetfőnökre Bosánszky Lajosra. Csak sajnálni tudjuk, hogy a kabinetfőnök úr Súlyán Jánosnéval, a BM titokvédelmi osztályának vezetőjével egyetértésben (vagy fordítva) elutasította abbéli igyekezetünket. hogy behatóbb ismej retekre tegyünk szert a titokvéde- i lem és a titokmentesítés rejtett folyamataiba. Hogy megértsük mij ért is folyik csigalassúsággal a i feltárás, s végül, de nem utolí sósorban, mitől van az. ami a Kri- I tika ez évi első számában olvas- i ható Bibó ’57-es kihallgatását fel- 1 dolgozó cikkből derült ki a be j nem avatottak számára.

A szerző, Kenedi János érdek, lődésünkre kicsit részletesebben is beszámolt — a cikk lábjegyzetébe sűrített — tapasztalatairól." Az iratok egy része eleve nem hozzáférhető. Például nyomozati terv, információs jelentések, telefonlehallgatási és levélcenzúra jegyzőkönyvek. Ezek ugyanis nem a Történeti Irattárban, hanem a BM-irattárban találhatók, amire, illetve ahová nem adnak kutatási engedélyt Megtudtuk azt is, hogy fontos iratokat rostálnak, de — szerencsére — felületesen, mert másod- vagy harmadpéldá- i nyok véletlenül megmaradnak.

( Az ’56-os elítéltek iratait legalább háromszor rostálták — utoljára 1989 decemberében.

Kérdeztük volna talán erről is a titokvédelem illetékeseit, de így elutasítva (mondván, már nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek, ami különben igaz), végképp magunkra maradunk kétségeinkkel, vajon nálunk az iratokat korlátozzák vagy az embereket, csoportokat, netán intézményeket. Kicsit

szkeptikusak vagyunk a választ illetően. A sortüzekkel kapcsolatos vizsgálatokhoz ugyanis vélhetőleg épp ezekből a — külső kutató számára — hozzáférhetetlen dokumentumokból kéne meríteni.

Azért vannak változások. A már említett, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény eredményeként például minden állampolgárnak joga van ismerni az őt érintő adatokat, s akit ebben korlátoznak, bírósághoz fordulhat. (A Beszélő néhány hónapja ismertetett is egy ilyen ügyet.)

Ugyanígy tehet az a kutató, aki egy irat titkossá minősítését vagy visszaminősítésének elmulasztását, esetleg az irat kiadásának a személyiségi jogok védelmére történő hivatkozással való megtagadását, a jogszabályok alapján, indokolatlannak tartja.

Ingoványos területre értünk.

Hogy hol végződik egy ember személyiségi joga. s hol kezdődik a másiké, hogy mi a történeti érdek (pontosabban kinek, kiknek i történeti érdeke az), amire hivatkozással — publikálás esetén akár — személyiségi jogokat sértő iratok is tanulmányozhatók, s hogy ki, milyen alapon hivatott mindezeket eldönteni, nos. ez itt kering körülöttünk megválaszolatlanul ’93 májusában is. Egy évvel a választások előtt, miköz-