Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-19 / 8469. szám
ben K. úr a Pofosztói betekintést kíván nyerni bizonyos dokumentumokba. nemkülönben Kéri Edit, aki tüntetést is szervezett néhány hete az Országos Levéltár épülete előtt ez ügyben, továbbá mert ÁVH-s múltú vagy felmenőjű levéltárosokat sejt az intézményben. A múltért való harc a jövőért folyik — ez nem újdonság. Aki pedig monopolizálni tudja a (közel)múltkutatást, az birtokon belül maradhat. Hisz kedve és érdeke szerint adagolhatja a tényeket, s terelhet így indulatokat, szavazatokat, neki tetsző irányba. Sokan vádolják ilyesmivel Zinner Tibort, aki ma a Legfelsőbb Bíróságon az Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez című sorozat egyik szerkesztője. Mint említettük, '89-ben őt nevezték ki a koncepciós pereket felülvizsgáló történészbizottság vezetőjévé. Zinner urat először nyilvánosan '87 őszén érte kritika az ÉS-ben, ahol is Litván György A kéz Ezsaué — de kié a hang? című dolgozatában nem érti, hogyan lehet, hogs Zinner „sok mindenbe, sugy legalábbis egyes iratokba és titkos forrásokba betekintést nyerhet". Az érintett két héttel később válaszol, de a válasz nem lehetett kielégítő, mert Hegedűs B. András, a már említett történészvitán Miért nem szeretem Zinner elvtársat? című előadásában hét pontban foglalja össze Litvánéval rokon ellenérzéseit. Megállapításaik érvényét majd az idő dönti el, ami tény, tudomásunk szerint Zinner Tibor nem hivatalos történészkörökben a „tűrt" kategóriába avanzsált. Ugyancsak tény — bár Zinner úr szempontjából utólag történelmi szerencsének is mondhatjuk —, hogy nevezett a '70-es években népbírósági perekkel kezdett hivatalból foglalkozni. s így jutott el az akkor még élő s nyilatkozóképes, az egykori AVH-s birodalomban különböző tisztségeket betöltő funkcionáriusokhoz. Nyilván ennek folyományaként kénék fel ama a munkára. amely az ÁVH történetét jgye- | kezett bizottságilag feldolgozni. I (Az ötlet Rajnai Sándortól — egykori ÁVH-s tiszt, az '56-os megtorlások kezdetétől a BM kihallgatási osztályának vezetője, a snagovi letartóztatások végrehajtója, a Nagy Imre-per egvik szervezője, a 70—80-as években romániai, majd szovjet nagykövet — származott, aki nagyköveti elfoglaltsága miatt így csak rövid ideig bábáskodhatott e vonatkozásban.) Lehet nem szeretni Zinner Tibort, de az megint csak tény, hogy történelmileg pótolhatatlan dokumentumokat gyűjtött össze (s rendelkezik velük, valamint ! hoz nyilvánosságra belőlük azóta 1 is). Pszichológiailag nincs okunk meglepődni hát, hogy ilyen előz- 1 mények után, Zinner Tibor még i '87-es ÉS-beli cikkében is „az imperialista hatalmak aknamunkája” kifejezést használja, hogy a '89-ben megjelent brosúrájában Nagy Imre felelőségéül rója fel, hogy „megakadályozta az ártatlanul börtönbezártak kiengedését”, nem is szólva az 1986-ban szerzőtársával írt Szálasiék bilincsben című kétkötetes műről, melyben úgy fogalmaznak, hogy „az 1956-os ellenforradalmi lázadás idején számos hosszú börtönbüntetést töltő egykori nyilaskeresztes és elvbarát menekült ki az országból”. Mindezt azért tartottuk fontosnak leírni, hogy pontosan értsük az akkori megfontolást, amely Zinnert '89-ben a történészbizottság élére állította. Ó maga úgy emlékszik vissza, hogy kinevezését a Híradó akkori főszerkesztőjétől tudta meg. Korábban csak arról kérdezték, részt venne-e a munkában, amit voltaképp három évre terveztek, de felgyorsultak az események, s ezzel nekik is lépést kellett tartaniuk. így biztosította alig féléves tevékenységük — Zinner megfogalmazása szerint — az utolsó szocialista parlament számára a kéznyújtás, a pályáról való tisztes távozás lehetőségét. Ami végül is az 1990. március 14-én elfogadott II. semmisségi törvényben öltön testet. Egykori kutatási lehetőségeiket firtató kérdésünkre a volt bizottságvezető elmondta, egyes levéltárak, illetve azok vezetői szinte szabotálták kéréseik teljesítését, míg mások épp ellenkezőleg. De maga a pártvezetőség sem volt egységes, és az egyre nyilvánvalóbban választási időszak felé sodródó MSZMP-ben sokan gondolták úgy, hogy a múlt teljes mélységű kiteregetése nem erősítené a párt választási esélyeit. Utólag derült ki, több esetben is. hogy anyagokat nem kaptak meg. egyszerűen letagadták vagy letagadtatták őket. Zinner a mai helyzetet sem látja rózsásnak, s a teljes nyitás j híve, ami az iratok titkos ügykezelését illeti. Mint mondta, amíg a titkok őrzése határozza meg a kutatási lehetőségeket, addig ezj zel azoknak az érdekét szolgál- 1 ják. akik ezekben az ügyekben a barikád másik oldalán álltak. Ez a helyzet pedig nem az objektív látásmódot. a történészi tisztességet segíti elő, hanem a múlt bűneinek továbbélését, a kételyek megmaradását, a nyilvánosság kizárását, s egyben akadályozza a nemzeti j múlt feltárását. Zinner Tibor — aki a Legfelsőbb Bíróság tisztviselőjeként egv ideje kutatási engedélyeket ad ki a fenti ars poétikája szellemében — főszerepet szán a nyilvánosságnak, mert álláspontja szerint csak a nyilvánosság lehet gátja a rendszerjellegű bűncselekmény-sorozatoknak. Ezt a célt szolgálja az Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez című kiadvány is. A több, mint I száz esztendőt átfogó igazságügyi j antológiasorozat válogatási szem- j pontjairól szólva, Zinner úr el- | mondja, hogy egy ívet akarnak | bemutatni; „honnan hová devalválódott az igazságszolgáltatás, s hogy hová kell viszonyulnunk." Á bizonytalan ..hová" kérdésre a válasz: a kúriai és táblai modellhez, amely megszakításokkal 19.49—50-ig funkcionált. Vannak emlékeink a korszak teljesítményéről. de nem vitatkozunk. Inkább csak ingatjuk fejünket této- t ván. kissé hitetlenül, miközben tekintetünk illő modell után kutat. Hányszor próbálunk még ugyanabból a folyóból kilépni? •Rejtő Gábor
