Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-03 / 8460. szám
Pesti Hírlap, 1993.4.28 39 A demokrácia „rejtett” csapdái PFUCZia ISTVÁN • A SZERUÖ KÖZ- 6AZGÁSZ • Minél egysfkúbb egy társadalom informáltsága, és minél alacsonyabb a politikai intelligenciaszintje, annál könnyebben manipulálható, annál könnyebben félrevezethető, a napjainkban egyre bonyolultabb táradalmi-gazdaságipolitikai összefüggésrendszerben.. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy minél bizonytalanabb az ezzel kapcsolatos eligazodása, annál inkább hisz bizonyos ki nem mondott hiedelmekben. Ilyen hiedelem az, hogy elég a diktatúrát megbuktatni, és elég a demokráciát deklarálni, mert ettől a „gesztustól" kezdve egyszerre csak bibliai malasztként elárad bennük az emberi jogok feltétlen tisztelete, az általános megértés, sőt a krisztusi szolidaritás, és természetesen „eluralkodik” az általános jólét. Egyszerre esélyegyenlőség lesz és megszűnik a félelem, s elfeledjük mi a gyűlölet és kirekesztettség. Ma már mindenki sejti, sőt már tudogatja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egyre többen már azt is tudják, hogy ez bizony nagyon is bonyolult. Azon nyomban hozzá is tehetjük, hogy nem is lehet más. F.gy rendszerváltozás következtében annyiféle érdek ütközik — és ahhoz van egy-két évre szükség —, hogy kiderüljön, ki mit akar, ki hová megy, és valójában mit képvisel. Egy vértelen forradalom után ez még bonyolultabbb, mert egy időben hatnak antagonisztikus érdekek; a régi nómenklatúra és az új elit gyökeres ellentétei. Aligha kétséges, hogy az ilyen átalakulás tele van politikai, gazdasági és társadalmi csapdákkal. • A demokrácia nem csak úgy egyszerűen lesz. Nem „pattanhat ki teljes fegyverzetben Zeusz fejéből”, mint a görög mitológia szerint Pállasz Athéné, hanem azt meg kell csinálni. Saját kezűleg, és fokozatosan. Nem elég deklarálni a demokrácia alkotmányos létrejöttél, hanem meg kell teremteni működésének feltételeit is.- „Materiálisán” létre kell hozni az intézményrendszert. A parlamenttől az önkor* mányzatokon át a piacgazdaságig és a szociális szférákig. „Szellemileg” fjedig el kell sajátítani a demokratikus viselkedéskultúrát, és a nyilvánosság előtti szereplés ‘tudományát, mellyel élhetünk az „intézményekkel”. Itt eshetünk bele a legnagyobb csapdába. A deklarációk és a tettek nem egyezésébe, mégpedig rögtön, a kezdet kezdetén. Világosan kell látnunk, hogy a jól informált elit érdeke nem lehet azonos az alulinformáll tömegekével, pontosabban csak a deklarációkban, azaz elméletben. AZ EUT • DIKTATÚRÁJA A gyakorlatban az elit azonnal érvényesíteni altatja a helyzeti előnyéből adódó lehetősegeit. Magyarul azt, hogy ő tudja, hol, miként és hogyan lehet pénzt, javakat és hatalmat szerezni, illetve azt megtartani. Ennek érdekében mindent megtesz, hogy a nyílt diktatúrát egy bújtatott, de törvényszerűnek sugallt „szellemi diktatúrával” váltsa fel, természetesen az eddig is a felső régióhoz tartozó, szaktudással és nyelvismerettel, belső és külső kapcsolatrendszerekkel rendelkező szürkeállomány, a gyors konvertálásra képes vékony réteg „hatalomátvétele” szolgálatában. Ez a nem ok nélkül akár újgazdagoknak is nevezhető réteg, mely ma birtokolja a tényleges gazdasági és szellemi hatalmat, nem adja ingyen senkinek sem a javakat. Sem a szellemi, sem az anyagi javakat. Lehetséges, hogy a demokráciának ára van? Rögtön válaszolhatunk, hogy igen, mégpedig nem is akármilyen. Itt találkozhatunk egy másik nagy csapdával. A kapitalizmusban — demokráciában — semmit sem adnak ingyen! A hiedelmek itt csalnak a legjobban, főleg a válaszút miatt. El kell ugyanis dönteni, milyen demokráciát akarunk. Olcsót, vagy drágát? A baj . csupán az, hogy az olcsó lesz a drága és a drága lehet az olcsó. Ha „olcsó demokráciát" akarunk, akkor a román úthoz hasonlót választunk. Ennek következtében pedig; Megmaradnak a régi struktúrák, legfeljebb a harmadik vonal „ismeretlen" figurái lépnek elő vezetőnek. Nem csinálunk munkanélküliséget, nem „vojük szét” a veszteséget termelő állami nagyipart. Nem váltunk termékszerkezetet, nem keresünk ily „keménypiacokat”. Tehát igyekszünk elkerülni a nagy „társadalmi konfliktusokat”. Az eredmény, ma már látni lehet, azt, ami odaát van! A nehezebb út, a „drágább" többnyire az, amit mi ' csinálunk. Megszüntettük az állami támogatásokat, hogy 'kiderülhessen, „kik” képesek túlélni, és kik az életképtelenek. Nem működtettük a bankóprést, így megfoghattuk az inflációt, és megteremtettük a i .bővített újratermelés" pénzügyi feltételeit. Nem emeltünk „agyba-főbe” béreket, és keményen „megvágtuk" a vállalkozókat. Igaz ez költségvetési deficitet hozott, de nem megalomániás „zsákutcába” vittük az ipart. VADÍTÓ FÉLIGAZSÁGOK F.z a folyamat még tart, de már megállt a visszaesés,' sőt lassan indul a fejlődés, ha még csak csigalassúsággal is. Az átalakulás nyilván sok l bajjal jár. Intésetek, emberek kerülnek nehéz helyzetbe, sőt a perifériákra. Sajnos az elkerülhetetlen. Elkerülhetetlen még akkor is, ha a baloldal kórusban ordítja, hogy jobb volt az „átkosban”. Akkor is, ha százezrek érzik a sok hibával végbemenő átalakulás mindig is a tömegek húsába vágó fájdalmait. Itt működik az egyik álságos politikai csapda, mely az új rendszer nyakába varrja a múlt összes bűnét. A baloldali „izmusoknak" mindig is fő módszere volt, — sőt most is az — a féligazságdiktatúra; a húsba, sőt emberi értékekbe vágó féligazságokkal megvadítani az alulinformált embereket, és az így keltett hangulatokat hisztériába fejleszteni, és rendszerellenes politikai „közvéleménnyé" változtatni. A .kommunizmus végig
