Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-03 / 8460. szám

Pesti Hírlap, 1993.4.29 sághoz. Ami a nemzetközi elismert­séget illeti, azt hiszem, valóban sokat számít az eredményes politizálás­hoz, de úgy vdjük, ezt a két dolog egyenesen arányos és kölcsönhatás­ban áll egymással, vagyis a nemzet­közi elismertség arra utal, hogy eredményesen politizálunk és for­dítva. Egyébként a három fő politi­kai irányvonal nemzetközi szerveze­­, tej közül a Szodntemnek van a leg­nagyobb tekintélye Európában. Ami azonban igazán fontos, hogy a Szoc­­intemnek a tagjai tapasztalt nyu­gat-európai szociáldemokrata pár­tok, amelyek szolidaritási megnyil­vánulásaikkal, tapasztalataik átadá­sával komoly segítséget nyújtanak nekünk. — A párt megújulási folyamatának, beindítása mindenképpen at Ön nevé­hez fűződik. Pedig a neve nem először merült föl az MSZDP vezetőségében. —Az újjáalakulás óta három kong­resszust tartottunk, történelmileg a legutóbbi a harmincnyolcadik volt '89 novemberében a párt egyik ald­­nökévé választottak nyolcadmagam­­mal. A '90-es kongresszuson elnökje­lölt voltam és aldnők lettem. Végül a harmadikon, ’92 áprilisában Csepelen elnökké választottak. Meglehet, előbb tudtuk volna elkezdeni a párt megújí­tását, ha nincsenek botrányok, ha már korábban másképp alakul a politikai helyzet. Többet tudtunk volna törőd­ni a programunk kialakításával, i nem egymás ellen politizáltunk volna, ha­nem az ország és a választóink érdeké­ben. — Említette már, mennyire fontos a szociáldemokrácia jelenléte, szerepe a magyar közéletben. A baloldal látható­an szerveződik, alakulnak a különböző szociáldemokrata jellegű pártok. Mennyire érzi magát erősnek etek kö­zött az MSZDP? — Megggyőzódésem szerint integ­ráló tényezőként vagyunk jelen az ön­magukat szociáldemokratának neve­ző p>ártok között. A ’90-es választások eredménye alapján az ország nyolca­dik legerősebb piártja vagyunk. A Szo­cialista Intemadoriál&jdi elismertsé­günkről már beszéltem. Történelmi múltunk is meghatározó a szoaálde­­mokrata pjártok között. És nem utol­sósorban egyre inkább megvannak a feltételeink és az adottságaink az ered­ményes politizáláshoz.

Next

/
Thumbnails
Contents