Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-17 / 8467. szám
Magyar Hírlap, 1993.5.12 Az ország védelméért folytatott háború olyan komoly dolog, hogy azt nem lehet „csak" a katonákra bízni... bár nélkülük nehéz elképzelni. (A szerző szabadrablása egy nagy gondolkodótól.) A parlament most vitatja az ország honvédelmi koncepciójának alapelveil, és ezt követően kerül elé a T. Ház elé a honvédelemre vonatkozó törvényjavaslat — talán nem időszerűtlen hát az ilyesfajta problémák felett elmerengeni. A civilkontrol] alapja elsősorban az, hogy a honvédelem össznemzeti ügy, vagyis annak tudatos elfogadása minden társadalmi réteg és minden állampolgár részéről, hogy az ország „Fennmaradt a kölcsönös bizalmatlanság légköre, amelyben a civilszféra tudatalattijába beivódott a tudatlan, buta, durva, ámde túlfizetett, békében semmirekellő katona képe, míg a katonákéban a fennhéjázó, »bakának is silány«, katonailag képzetlen, de tudálékos »civil« lenyomata él. A megállapítás persze sarkított, de ha kevésbé kontrasztos is a kép: hogy lesz ebből együttműködő kontroll? Lehet, sőt: kell hogy legyen! Először is megvan a közös alap: ezt az országot ennek a népnek együttesen kell megvédenie...” A hadsereg es a civilkontroll ■ védelmére szükség van. Biztonságpolitikai és honvédelmi aspektusból ilyen össznemzeti érdek az. ország szuverenitása, területi sérthetetlensége, a szilárd, demokratikus intézményrendszer, a jogállamiság. E közös érdekekben nem lehet kérdéses a társadalmi konszenzus. Nincs hát különösebb jelentősége annak, ki éppen katona és ki civil, a hangsúly „békeidőben" a munkamegosztáson van. Persze nem abban a triviális értelemben, miszerint a katona katonáskodjon, a civil pedig eközben illően aggódjon. Inkább úgy: az érdekközösség megteremtéséből kiindulva a katona valóban csak katonáskodjon. a civiltársadalom pedig ehhez teremtse meg a feltételeket, és akarjon minél többet tudni fegyveres erőiről. Továbbá: megfelelő államhatalmi szervei és saját tapasztalatai útján ellenőrizze, ha kell, a legapróbb részletekig, az utolsó „puskáig" a vele érdekszövetségben álló felet, hiszen egy konfliktus esetén valamely módon az egész társadalom fogja képezni a védelmi potenciált. A hagyományos, klasszikus polgári értelemben vett civilkontrolínak térségünkben. így szerencsétlenségünkre hazánkban sincsenek hagyományai. Nem témája e merengésnek az elmúlt „negyven év” kritikája, azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez valódi „varsói szerződésbeli” örökség. Amikor is a biztonság kizárólagos garanciáját a fegyveres erőkben vélték megtestesülni, és a szembenállás jegyében az egymást árgus szemekkel figyelő felek — a spirál törvénye szerint — nemcsak utolérni igyekeztek egymást, hanem kissé túlszárnyalni is fegyverzet és fegyverben tartott katonák tekintetében. Ezt neveztük, ugye, fegyverkezési hajszának. Az ideológia és a haderő közvetlen „házasságra" lépett. Az ideológia „kijelölte" az ellenséget, az elbürokratizálódott és kasztosodon katonai vezetőség „vette”, közölte igényeit a „paritás” fenntartásához, a társadalom pedig némán statisztált hozzá. A fegyverkezési verseny végeredményét nem kell kommentálni. Ide ebből az tartozik, hogy a kontrollhiányos bürokráciák összefonódása nemcsak összegződik, hanem négyzetre emelve okoz károkat. Hazánkban kissé enyhébb változata érvényesült e képletnek. Mi időről ! időre tettünk erőtlen kísérleteket részvételi arányunk csökkentésére, de átütő eredményt nem értünk el. Viszont a hosszú lokalizáltság közömbösséggel vegyes bizalmatlanságot szült a társadalomban a fegyveres erőkkel szemben. Nagyon nehéz volt „tudatilag elfogadtatni" a Nyírségből Lentibe bevonultatott fiatallal és környezetével, hogy hazáját annak határaitól több száz kilométerre kell megvédenie. Ráadásul látva látta, hogy mindezekhez a harci elszántságon és kötelességtudaton kívül kell még valami: a technikai felszereltség adta biztonság. amely látványosan hiányzott. Számunkra nem vigasztaló, hogy nagyhatalmakat is jellemzett hasonló mentalitás az akkori „túloldalról". Az első néhány száz halott és sebesült ingatta meg az Egyesült Államok társadalmát „annak idején" abban a hitében, hogy a kommunizmust feltétlenül Vietnam térségében kell megállítani. Ebből csak egy tanulság lehet: a haderők monopóliumát, „társadalomfelettiségét" le kell tömi, szigorú kontrollt kell bevezetni. Ha hagyományai nincsenek is hazánkban a civilkontroll működésének, azért a probléma nem új keletű. Érdemes itt felidézni egy hajdani „szakértő" elmélkedéseit: „A fejedelemnek első gondja, feladata legyen a hadsereget rendben tartani és engedelmességre szoktatni, mert annak, aki parancsol, kell hogy jártassága legyen a hadakozás mesterségében... Igen nagy a különbség a fegyveres és a fegyvertelen között, ezért nem ésszerű, hogy a fegyveres a fegyvertelennek örömest engedelmeskedjék, s hogy a fegyvertelen biztonságban érezze magát fegyveres szolgái körött. Az egyikben megvetés, a másikban gyanú élvén, lehetetlen, hogy együtt maradjanak. És mint mondottuk, a hadtudományokban járatlan uralkodónak katonái előtt becsülete nincs, és nem bízhatik bennük." Rögtön le kell szögeznem, hogy ma távolról sem olyan durva a helyzet. mint azt Machiavelli félezer éves megállapítása tükrözi. De a gondolatok ma is motoszkálnak mind a civil-. mind a polgári szférában működők tudatvilágában. Fennmaradt a kölcsönös bizalmatlanság légköre, amelyben a civilszféra tudatalattijába beivódott a tudatlan, buta. durva, ámde túlfizetett, békében semmirekellő katona képe. míg a katonákéban a fennhéjázó, „bakának is siHegedűs Róbert
