Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)

1993-05-06 / 8462. szám

Megszűnik Landeszman tisztségé? Alapszabály-módosításra van szükség ahhoz, hogy meg­szűnjék a budapesti vezető főrabbi tisztsége, amelyet jelenleg Landeszman György tölt be. Erre adott lehetőséget vasárnap az a közgyűlés, amelyen a küldöttek az alapszabály-módosítás lehetőségéről döntöttek. Erre azonban csak május 12-én, a tes­tület következő közgyűlésén kerül majd sor. Bár a Magyar Zsidó Hitköz­ségek Szövetsége és a Buda­pesti Zsidó Hitközség vasárnapi összevont közgyűlésének napi­rendjén a két szervezet zár­számadása és költségvetése szerepelt elsősorban, az elnök­ségnek komoly erőfeszítésébe került, hogy ne változtasson az évtizedes szokásokon. A kül­döttek jó része ugyanis mielőbb a már több hónapja húzódó Lnndeszman-üggyci kívánt fog­lalkozni. (Noha a főrabbi ame­rikai útjáról nem ért vissza a közgyűlés idejére.) Köztudott volt ugyanis a Bu­dapesti Rabbiságnak az a pén­teken elfogadott határozata, amelyről a közgyűlés volt hi­vatva dönteni. Eszerint a rabbi­­ság határozatilag felkéri a Bu­dapesti Zsidó Hitközség köz­gyűlését, hogy — az alapsza­bályt módosítva — a budapesti zsidó főrabbi tisztséget tegye megszüntethetővé. Amennyi­ben ez a döntés megszületik, a rabbiság kötelezi magát arra, hogy ennek végrehajtásáról ti­zenöt napon belül dönt, s az ed­digi vezető főrabbi tisztségével járó feladatokat a budapesti rabbik között ideiglenes szét­osztja. A Budapesti Zsidó Hit­község jelen levő küldöttei vé­gül is elfogadták a rabbikar ál­tal javasolt alapszabály-módo­sítást, a budapesti vezető főrab­bi tisztségének megszüntetésé­ről azonban május 12-re össze­hívott újabb közgyűlésükön döntenek. Landeszman György jelenle­gi budapesti vezető főrabbi tiszte tehát minden bizonnyal az újabb közgyűlésen szűnik majd meg. •Gy.M. Magyar Hírlap, 1993.5.3

Next

/
Thumbnails
Contents