Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-30 / 8459. szám
Népszabadság, 1993.ápr.26 20 viszonosság elve alapján kisegitenék egymást ott, ahol ez a kormánypárti jelöltek ellenében szükséges, akkor a Fidesz könnyen kerülhetne abba a helyzetbe, hogy bár listán több szavazatot kap, mint a másik liberális párt, mégis neki kell kevesebb mandátummal beérnie. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor olyan idegesen reagált az SZDSZ és az MSZP közötti viszony enyhülésének legcsekélyebb jelére is. A fent vázolt stratégia magyarázatot adna a Fidesz elmúlt évben követett politikájára, az ellenzéki együttműködés következetes elutasítására, a baloldal iránti visszautasító, és a koalícióval szembeni barátságos gesztusaira. Nehéz volna kétségbe vonni e stratégia következetes voltát, ugyanakkor szembetünőek a kockázatai is. Az új támogatók megnyerésére irányuló erőfeszítések korábbi híveket idegeníthetnek el. Voltak erre utaló intő jelek a kongresszuson is: a névváltoztatási javaslat elutasítása, az elnökség létszámának emelése és „sleppen kívüliekkel” való feltöltése, végül a küldöttek harmadrészének ovációja, amikor egy félreértés folytán néhány percig azt hitték, Fodor Gábor mégiscsak vállalja az elnökké jelölést Orbánnal szemben. Másrészt a jobbközépen tátongó úr nemcsak a Fideszt vonzza. Antall József újabb és újabb (bár egyelőre sikertelen) kísérletet tesz arra, hogy a csurkátlanított-torgyántalanított koalícióból valamiféle européer kereszténydemokrata alakulatot hozzon össze, és Palotás Köztársaság Pártja is ugyanerre a szavazótáborra vadászik - mint a kunszentmiklósi választás bizonyítja, nem is sikertelenül. Végül nem hagyható figyelmen kívül a koalíció, és ezen belül az MDF példátlan népszerűtlensége. A közvélemény-kutatások jelzése szerint elemi erejű az az igény, hogy az ellenzéki pártok valamilyen formációja mennél súlyosabb vereséget mérjen a kormánykoalícióra ’94-ben. A Fidesz népszerűségének komolyan megárthat, hogy e várakozásra rácáfolva, a hatalom érdekében szemlátomást hajlandó lenne mentőövet dobni a koalíciónak. Szabó Zoltán (MSZP)