Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-29 / 8458. szám
Kisebbségvédelmi stratégiák Népszabadság, 1993.ápr.24. 33 román és szlovák igényeknek megfelelően a budapesti kormány szerződésben is kinyilvánítaná, miszerint elutasít minden békés határmódositást, valószínűleg egyedüli volna a nemzetek közösségének jogalanyai között, amely magára nézve ilyen kötelezettséget vállal. Ez a kötelezettségvállalás ugyanakkor nem vonná maga után törvényszerűen a határ túlsó oldalán a kisebbségi magyarság helyzetének előnyös rendezését és alkotmányos keretekben rögzített autonómiáját. A bukaresti és a pozsonyi kormány kisebbségi politikáját ugyanis egyáltalán nem az szabta meg a múltban és szabja meg a jelenben, hogy a magyar fél garantálja a határok érinthetetlenségét, hanem az a politikai doktrína, amelynek értelmében mind a két kormány a nemzeti állam kiépítésére törekszik, és a nemzetállami elvvel egyszerűen összeférhetetlen a kisebbségek önkormányzata, illetve autonóm politikai, gazdasági és kulturális intézményeinek rendszere. A román kormányzat az első világháborút követő hatalmas területi nyereségek után sohasem ismerte el államalkotó tényezőnek az általa igazgatott terület nem román népeit, ellenkezőleg, mindig arra törekedett, hogy a megszerzett területet minden tekintetben, tehát nemcsak gazdasági és kormányzati, hanem etnikai és kulturális tekintetben is integrálja a román államalakulatba. Ez a szándék sohasem adott igazán mozgásteret a kisebbségi autonómiának és a decentralizációs törekvéseknek. Hasonló doktrínák és szándékok jegyében működik a szlovák Dolitikai rendszer, amelynek kinyilvánított stratégiája, hogy az állami függetlenség elérése után felépítse a nemzeti államot. A kisebbségi népcsoportoknak ez a szlovák államrezon nem ad a többségi nemzettel egyenlő jogokat. A bukaresti és a pozsonyi kormány kisebbségi politikája tehát nem függvénye annak, hogy a budapesti kormány milyen deklarációkat tesz a fennálló határok stabilitása mellett. A nemzetállami struktúra kiépítésének folyamatos szándékát mutatja az, hogy például a bukaresti kormányzat sohasem kívánta kialakítani azokat az intézményeket, amelyeknek létrehozására egyébként kötelezettséget vállalt. Az új román állam megalakulásának jogforrása az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári határozata volt, ez a következőket mondotta ki: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt lakó népeknek Minden nép oktatása, közigazgatása és igazságszolgáltatása saját anyanyelvén történik, az illető nép köréből származó egyének által. Minder nép képviseleti jogot kap az ország törvényhozói és kormányzói testületéiben, számarányának megfelelően.’ Ugyancsak a kisebbségi autonómic követelményét rögzítette a romár kormány által 1919 decemberéber Párizsban, az antanthatalmak kívánságára aláírt, úgynevezett „kisebbségi szerződés” is: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és ■Tje? közületeknek a román állam el-A magyar politikai életben, nem:sak idehaza, hanem a határokon túl s, viták folynak arról, hogy Budajest és Pozsony vagy Budapest és äukarest politikai tárgyalásainak nilven eredményeket, következéscép'p kölcsönös engedményeket kelene megcéloznia. (Budapest kapcsoatai Zágrábbal és Ljubljanával megehetősen jól alakulnak, a kijevi kornánnygl is kielégítő a viszony, noha ?bben a tekintetben, figyelembe véve ä kárpátaljai magyarok és ruszinok gazdasági autonómiatörekvéseit, a íésőbbiekben még lehet vitára számtani, Belgráddal pedig igazából mncs semmiféle jövőt kereső kapcsolat, hacsak a mindkét oldalon meglépő gyanakvást nem tekintjük ilyennek.) A magyar kormány elsősorban kisebbségpolitikai eredményeket és sngedményeket vár, azt, hogy a szlovák és a román kormány alkotmányjogi keretekben, illetve a nyugat-európai kisebbségi jogok normáinak deklaratív és gyakorlati elfogadása által nyilvánítsa ki azt a készségét, hogy tiszteletben kívánja tartani az állam területén élő magyarok szabad fejlődését és önkormányzatát. A román, majd újabban a szlovák kormány pedig arra törekszik, hogy Budapest ünnepélyesen nyilvánítsa ki. hogy véglegesnek tekinti a fennálló határokat, és mondjon le arról az esetleges lehetőségről is, hogy békés eszközökkel megváltoztatja azokat. Mindkét fél, tehát egyfelől a magyar, másfelől a román és a szlovák, egy megkötendő alapszerződésben kívánja rögzíteni az általa képviselt elveket. Hallani lehet jó szándékú tanácsokat arra vonatkozóan, hogy a magyar kormány siessen teljesíteni a román és szlovák kívánságokat, minthogy ezáltal javítaná a légkört két legfontosabb szomszédjával, emellett megnyitná az utat az előtt, hogy a megnyugodott bukaresti és pozsonyi kormány, a saját biztonságának tudatában, most már engedményekre készen kezdjen tárgyalásokat az illeté- Ikes magyar kisebbségi szervezetek>kel. Ezek a tárgyalások, többek véleiménye szerint, előbb-utóbb elvezet- I nének a magyar kisebbségi autonómiák (vagy kvázi-autonómiák) létrejöttéhez, és így a fennálló határok kérdésében tett magyar deklaráció, amely amúgy is csupán a realitásokat ismeri el, közvetve elősegítené a kisebbségi magyarok helyzetének kedvező alakulását. Nézetem szerint ennek a javaslatnak, egyáltalán a létrehozni kívánt alkuhelyzetnek nincsenek reális alapjai. Először azért, mert a magyar állam mindeddig több hatályos jogszabállyal, mindenekelőtt az 1947-es párizsi békeszerződés és az 1975-ös helsinki egyezmény aláírásával és országgyűlési ratifikálásával kinyilvánította azt a készségét, hogy elismeri az ország fennálló határait. Ezeket a határokat különben is az adott európai és közép-európai viszonyok szavatolják. létük és tartósságuk nem a magyar kormány és még csak nem is a román vágj’ a szlovák kormány beiátásától vágj' akaratától függ. Ha a lenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.” Románia sohasem érvényesítette ezeket az alapokmányban és nemzetközi szerződésben meghatározott kötelezettségeit, és mindig elzárkózott a kisebbségi autó- ? nómia megadása elől. Ezen nem változtatott az ötvenes években felállított Magyar, illetve Maros-Magyar Autonóm Tartomány sem, amely sohasem alkotott valódi területi önkormányzatot, jogi statútuma sohasem készült el. és leginkább a székely lakosság etnikai rezervátumba kényszerítésének, valamint az Erdély más vidékein lévő magyar nemzeti intézmények leépítésének eszköze volt. Ugyancsak nem javult a kisebbségi magyarok helyzete akkor, amidőn a budapesti kormány - még az előző hatalmi rendszer évtizedeiben - több alkalommal is kijelentette, hogy minden tekintetben a trianoni határok megváltoztathatatlanságának az elvét vallja, egyáltalán nem támogatta a romániai és szlovákiai magyarság önkormányzatának legenyhébb változatát sem, ellenkezőleg. oktalan és bűnös közönnyel figyelemre sem méltatta azt, hogy mi történik a határ túlsó oldalán. A bukaresti (és a prágai) kormány ezt a hivatalos budapesti magatartást akkor a legkevésbé sem arra használta fel, hogy a kisebbségi magyarok javára engedményeket tegyen, ellenkezőleg. a hivatalos magyar álláspontot biztatásnak tekintve sorra
