Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-02 / 8444. szám

I

HVG, 1993.márc.27.

KÖZRAKTÁROZÁS

Zálogosdi

Az eladósodott mezőgazdasági termelők hitelhez juttatásának egyik új lehetőségeként aposztrofálta nemrégiben Szabó Iván pénzügyminiszter a közraktárjegyet. A jogi szabályozás ellentmondásossága azonban nagymértékben gátolhatja ennek a banki körökben is alig ismert értékpapírnak a karrierjét.

Hiába növekedett 1992-ben az előző évhez képest ugrásszerűen -1,7 milliárdról 7,1 milliárd forintra - a közraktátjegvek forgalma, Szász Sándor, az ÁTI Közraktározási Vállalat (ÁTI) vezérigazgatója mégis elégedetlen. Szerinte a pénzintézetek többsége és a leginkább érintett mezőgazdasági termelők alig tudnak valamit e speciális értékpapír által kínált lehetőségekről. Alkalom pedig bőven lett volna ismereteik bővítésére, hiszen elvben több mint tíz éve bocsátanak ki újra közraktáijegvet Magvarországon, igaz, 1990-ig szinte kizárólag külföldi cégek és bankok érdeklődtek iránta. „Tavaly év végén két hazai bank vezetőjével ültem le és magyaráztam el nekik, mi fán terem a közraktárjegy. Ekkor csaptak a homlokukra, hogy micsoda jó dologról is van szó’ - panaszkodott Szász Sándor.

Pedig a közraktátjegvek széles körű elterjedése lényegesen javíthatna többek között az agrárhitelezés jelenlegi gyakorlatán. Pillanatnyilag csak annak a vállalkozásnak folyósítanak szívesen kölcsönt a bankok, amely megfelel egv igen szigorú hitelképességi vizsgálat követelményeinek. E vizsgálat egyik fő szempontja, hogv megfelelő-e a fedezet, amely az agrártermelők esetében elsősorban maga a nagytömegű - és általában exportképes - termény. Csakhogy a termény minősége a tárolás során jelentősen változhat, a bankoknak pedig nincs apparátusuk a szakszerű tárolás megszervezésére, ellenőrzésére. A közraktár éppen erre a célra szakosodik, hiszen alapvető feladata a termelők és a kereskedők árujának őrzése és gondozása. Emellett megóvja a hozzá fordulókat attól, hogy megfelelő forgótőke híján kedvezőtlen időpontban kényszerüljenek eladni portékájukat. Márpedig a mezőgazdasági szervezetek manapság aratás után kénytelenek piacra dobni gabonájukat, kukoricájukat, hogv vissza tudják fizetni rövid lejáratú hiteleiket Ebben az időben ugrásszerűen nő a kínálat, és sokszor önköltségi szinüg csökken a felvásárlási ár.

Ugyanakkor a közraktáijegv hitelezésbe iktatásával a bankok számára elvben érdektelenné válik a hitelt igénylők gazdasági helyzete, likviditása. Számukra elsősorban a jegyet kibocsátó közraktár anyagi helyzetének az ismerete fontos, valamim az ott raktározott áru minőségének pontos meghatározását és a szakszerű tárolás, raktározás ellenőrzését követelhetik, s emellett tisztában kell lenniük az áru piacképességével is. Ez utóbbi szempontnak a tőzsdei kereskedelemben részt vevő mezőgazdasági termények jól megfelelnek, hiszen értékük könnyen megállapítható.

A közraktárjegy váltása és hitelezési célú felhasználása a következőképpen történik. Mondjuk egy téesz 5 ezer tonna búzát kíván raktározni az ÁTI-nál közvetlenül aratás után. Az akkori piaci erőviszonyok alapján tonnánként 5 ezer forintban állapítják meg a búza értékéi. Ennek általában 2-3 százaléka az éves tárolási díj, amire az ÁTI jelzálogjogot jegyez be. A közraktár kiállítja a közraktárjegyet, a termelő képviselője pedig elmegy az ezzel foglalkozó kereskedelmi bankhoz, és hitelt kér tőle. A bank a kialakulófélben lévő gyakorlat alapján az áruérték 60 százalékának erejéig ad hitelt, példánk szerint a tonnánkénti 5 ezer forintos búzára- 5 ezer tonna esetében a 25 millió forint értékű árura - 15 millió forintot, a kózraktirjegven lévő zálogszelvényrész fejében. Ha a futamidő lejártával'» termelő nem fizeti vissza kamatostól a kölcsönt, a hitelt folyósító bank a lejárattól számított 3 nap múlva követelheti az áru nyilvános árverését. Elméletíleg tehát a közraktárjegy biztosabb garancia a bankoknak, mintha közvetlenül folyósítanának kölcsönt, hiszen a fedezetül szolgáló áru elkülönítve Jelétbe van helyezve’ és annak minőségéén a raktározó felelősséget vállal.

A gyakorlatban azonban ennél sokkal zavarosabb a kép. A közraktározást szabályzó, jelenleg is hatálvos 1875. évi XXVII. törvénynek csak bizonyos paragrafusai maradtak érvényben, így az akkori kötelezően előírt minimális alaptőke - 500 ezer pengő - már nyilván nem követelmény, tehát bármelyik 1 millió forint alaptőkéjű kft. végezhet közraktározási tevékenységet. így viszont az az alapelv érvényesülhet már a közeljövőben is, hogy közraktár az, amit a kereskedelmi bankok annak tekintenek. A bankoknak ugyanis alapvető érdekük, hogv csak annak a közraktárnak a jegvét fogadják el, amely az általa raktározott termékek esetleges tárolási értékcsökkenéséért képes jótállni.

A korábbiaktól eltérően ma már nem szabályozza semmilyen jogszabály, hogv közraktározási tevékenységet csak olyan termékek, áruk esetén végezhet valamely vállalkozás, amelyek kereskedelmi forgalmazásában a kérdéses cég vagy magánszemély nem vesz részt. Ennek hiányában például a Gerbeaud-ház átjátszásakor hírhedtté vált Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat (Gamszov) is kibocsátott tavaly egv általa közraktárjegynek minősített értékpapírt E konstrukció keretében a Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. (CIB) öt kereskedelmi bankból álló konzorciumot szervezett amely a jegybank engedélyével legfeljebb 50 millió dollár értékben lehetőséget kapott forinthitel nyújtására, amit a megvei gabonaforgalmi vállalatok (GV) vehettek fel a Magyarországon szokásos kamatszint alatt. A GV-k felvásárolták - igen nyomott, tonnánkénti 5 ezer forintos áron - a termelőktől a gabonát, és azt „közraktárba’ helyezték el a Gamszov-náJ, amely erre a gabonára „közraktáijegvet* bocsátott ki. A GV-k a közrakiáijeggvel a konstrukcióban részt vevő valamelyik kereskedelmi bankhoz fordultak hitelért, amely viszont ennek fejében nemcsak a zálogjegyet, hanem a közraktárjegy másik fontos alkotórészét, az árujegyet is el-