Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-01 / 8443. szám
Népszabadság, 1993.márc.29. 26 foglalkozott. A módosítások módosításával, a résztörvények összefoldozgatásával, a hézagok és ellentmondások utólagos eltüntetésével. S ez persze nem egy vidám, hanem egy igen keserves egy helyben futás volt, rengeteg ülésezéssel és vad vitákkal, a fizikai és szellemi teljesítőképességet erősen igénybe vevő hosszas többszöri éjszakázással, sok gyenge és néhány kitűnő politikusi teljesítménnyel. A parlament „önagyonülésezte” magát - 1992 végéig 238 napon és 1643 órán át, csak a plenáris üléseken —, így három év után nem csak politikailag használódott el, hanem fizikailag is megfáradt. A legnagyobb baj nem' is az, hogy az extenzív túltermelés intenzive alultermelésre vezetett ebben a törvényfolyamban, s így a tulajdonképpeni végtermék is szomorúan kevés, hanem az, hogy a felsorolt alapkérdések három év után sincsenek megnyugtatóan törvényhozásilag rendezve. Rengeteg törvény szól az államháztartásról, a földről, a társadalombiztosításról stb., de mindmáig nem történt meg a törvényhozásban az államháztartás, a földkérdés vagy a társadalombiztosítás strukturális reformja, s az 1993-as parlamenti naptár szerint is csak azok „bonyolítása” folytatódik majd A parlamentnek mint az egész új demokráciának nem csupán a belső hatékonysága alacsony, hanem az eredményessége is csekély, azaz három év alatt kevéssé haladt előre érdemben a rendszerváltás jogi kiépítése. A törvények jelentős része számos sebből vérzik, állandóan elsősegélyre szorul, s gyakran alig néhány hét alatt kiderül, hogy nem állja ki a megvalósítás nehéz próbáját. Az új kormány sokáig abból élt, hogy a Németh-kormány fiókjaiban kotorászott a hátrahagyott több tucat elkészült törvényjavaslat után. és csak a történelmi-sérelmi politikában mutatott fel kevéssé dicséretes törvényhozási kezdeményezést. Magától a kormányfőtől tudjuk, hogy a Kupa-program nem is Kupa Mihályé, hanem a kormányé volt, ami azért meglepő, mert ez volt az egyetlen ilyen összefüggő tervezet a gazdasági rendszerváltás törvényeinek kidolgozására és szigorú menetrendbe állítására, más tárcánál még véletlenül se láttunk ilyet. Végső soron a Kupa-programból is „se Kupa, se program” lett, de legalább felvillant egy rövid időre, hogy milyen is lehetett volna egy normális gazdasági rendszerváltás törvényhozása. A törvények szakszerű előkészítésének, az átfogó törvényhozási koncepciónak és az alapvető társadalmi problémák érzékelésének a hiánya a parlamentet a törvényhozás fórumából az egész politikai élet színterévé tette. A kormánypártok az összes gyengeségüket ráterhelték az Országgyűlésre. Itt tere; gették ki egymás szennyesét, itt interpellálták saját kormányukat és árasztották el módosító indítványokkal a saját pártjuk törvényjavaslatait. Itt folytattak egyéni és csoportos ideológiai hadjáratokat, itt politikailag élték ki szerény képességű emberek önmutogató aggresszivitásban kisebbrendűségi komplexusukat is. Nem meglepő tehát, hogy a lakosság időnként nehezen tudja a parlamenti közvetítést megkülönböztetni a tévéműsort elöntő, családi perpatvarokkal teli, folytatásos szappanoperáktól. Nem az a csoda tehát, hogy ez a szegény parlament annyi dicséretes erőfeszítés ellenére is rossz hírbe keveredett, hogy ennyire népszerűtlenné vált, hanem az a csoda, hogy a magyar lakosság ennyire bölcs és türelmes. Ne vezessen félre bennünket az üvöltő dervisek kis csapatának a sajtó által igen kedvelt és önkinzó kéjjel mutogatott állandó magánszáma. A rendszerváltás az egész lakosságot megrázta, milliókat taszított a kétségbeesésbe, s eddig legfeljebb csak százezreket emelt fel álmaink Európájába. Ha körbenézünk a régióban, akkor azt látjuk, hogy a közvélemény-kutatónak optimistán nyilatkozók országaiban borzalmas dolgok történnek nap nap után, válság válságot, tüntetés tüntetést, sztrájk pedig sztrájkot követ. A „pesszimista” magyar viszont alig csinál balhét, inkább kivár és elhajol, vagy tárgyal és kiegyezik. Az egész eddigi rendszerváltás sokkal kisebb válsággal és kevesebb konfliktussal ment végbe, mint reméltük, mert a pesszimista magyar valójában szégyenlős optimista. Bízik a jövőjében és tesz is érte, s ha a kormány és a politika, a túlszabályozás és a túladóztatás nem nagyon zavarja meg. akkor bizonyosan még ebből a válságból is kievickél, sőt talpra áll majd. 1994 sokak számára az : újabb csodavárás éve, pedig csodákra semmilyen új kor' mánv nem lesz képes. De már az is nagy csoda lesz, ha csak feleannyi dolgot ront el, mint a jelenlegi kormány. Ennyi elég is reménységül - nekünk, „pesszimista" magyaroknak. Ágh Attila egyetemi tanár, politológus
