Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-01 / 8443. szám

Népszabadság, 1993.márc.29.

25

A magyarok szégyenlős optimisták

A közvélemény-kutatások adatai szerint Magyarország a legpesszimistább ország széles e világon. A magyarok sötéten látják jövőjüket, mig más népek régiónkban egyre csak örvendeznek. Az optimizmusban listavezető románok 64 százaléka úgy véli, hogy a gazdasági helyzet javulni fog, s csupán 18 szazalékuk tart a helyzet további romlásától, mig a sereghajtó magyaroknál éppen fordított a helyzet, 2 százalék ik bízik a javulásban, és a lakosság 61 százaléka attól fél, hogy a gazdaság állapota tovább romlik.

Az elmúlt években tényleg romlott régiónkban a gazdaság helyzete, de minél reménytelenebb a helyzet, annál kelendőbb a csodavárás, s minél nagyobb az önbizalom, annál inkább megengedhető a józan realizmus. Európa keleti felében a pesszimista - az ismert mondás szerint - csak jól informált optimista. Hasonló legendák keringenek a magyarok politikai apátiájáról, a politikától való látványos elfordulásáról is. Az adatok látszólag megint a „legpesszimistább barakk” teóriája mellett tanúskodnak, hiszen a magyarok 30 százaléka nyilatkozott meg úgy, hogy teljesen, 27 százalékuk pedig nagy részben elvesztette érdeklődését a politika iránt (összesen 57 százalék, azaz a nagy többség), mig a volt Csehszlovákiában csak 7 százalék és 24 százalék, de a sok csalódást megélt Lengyelországban is csak 12 és 36 százalék. Ezek az adatok is mellettünk és nem ellenünk szólnak azonban, tudniillik a döntő kérdés az, hogy az egyes országokban mit értenek politikán, mennyire tárult ki a politika zárt világa, s ezért milyenek az emberek elvárásai. Több országban hazánk környéken még meg sem történtek azok a változások, amelyekben valóban csalódni lehetett volna. A magyarok józan realisták, mivel itt jóval korábban kezdődött és gyorsabban változott minden, mint másutt, tehát itt korábban volt az embereknek módjuk mindenféle rózsaszínű szemüvegtől megszabadulni.

Az emberek szivük szerint érdeklődnének a politika, a pártok és a parlament iránt, ha ez a nagy várakozással fogadott új demokrácia ezeken keresztül nem a legrútabb arcát mutatná feléjük. Az adatok világosan mutatják, hogy az emberek nem a demokráciában csalódtak, hanem ebben az úri avagy udvariasabban szólva, elit demokráciában. Mintegy kilencven százalékuk véli úgy, hogy a demokrácia általában jó, s a parlamentre és a pártokra szükség van. A lakosság növekvő része gondolja továbbá azt, hogy hazánkban egy nyugat-európai típusú fejlődésre, azaz európaizációra van szükség (93 százalék). A jelenlegi pártok és a parlament problémamegoldó képességéről ugyanakkor katasztrofális a véleményük. A legjellegzetesebb adat a mai politikai helyzetről az, hogs- 1989 óta 57 százalékról 29 százalékra zuhant azok aránya, akik szerint a demokratikus átmenettel javult a politika teljesítőképessége, mig 10 százalékról 37 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint romlott. Nemcsak a gazdaságnak, hanem a politikai életnek, a politikai intézményrendszernek is megvannak a maga hatékonysági kritériumai. Különösen egy fiatal demokráciában, amelynek az emberek problémái iránti nyitottsággal és érzékenységgel, de mindenekelőtt a nagyobb hatékonysággal kell elfogadtatnia, legitimálnia magát. Márpedig a közvéleménykutatásokból azt is nagyon jól tudjuk, hogy az emberek nagy része szerint a kormány és a parlament nem a sürgető és égető, az emberek mindennapi életét érintő problémákkal foglalkozik. Ezért a parlament népszerűségben az összes politikai intézmény közül a lista végére szorult, de a kormány is csak egy paraszthajszállal előzi meg (a lakosság 32 százaléka bízik meg a kormányban és 29 százaléka a parlamentben, míg például a sajtóban 58 százalék).

Jogos az elégedetlenség a parlamenttel és kormánnyal szemben, ez a titka a legutóbbi aláírásgyűjtés látványos sikerének is. Ez akkor is tanulságos és emlékezetes, ha ezt a zsákutcás politikai megoldást a parlament népszavazás űtján való szétkergetésére megakadályozta az Alkotmánybíróság döntése. A rossz kezdet politikusai és in- i tézményei azonban a nép sze! mében megmérettek és könnyűnek találtattak formális népsza! vazás nélkül is a közvélemény 1 mindennapos népszavazásában.

•' Az embereknek ugyanis nem alaptalan nosztalgiáik vannak a Németh-kormány iránt, hanem egyszerűen azt érzékelik, hogy jobban vitte az ügyeket, nagyobb hatékonysággal működött és eredményesen készítette elő és kezdte meg a rendszerváltást. Nem lobogós ideológiákban, hanem szigorú prózában gondolkodnak erről, ami leválik a Kádár-korszak egészének megítéléséről, s nem mosódik

össze vele, mint némely pártok és pártvezetök új keletű politikai hisztériájában, litván ihletésű pánikrohamaiban. Ezért az a körülmény, hogy hazánk a térségben az egyetlen ország, ahol az előző kormány megitélése a közvéleményben jóval pozitívabb, mint a jelenlegi kormányé, nem magyarázható a nosztalgia vádjával, a lakosság butácska nosztalgiájával a kádán paradicsomi állapotok iránt. A lakosság felnőttebben ítél, mint az új politikusok Az előző kor. mány egyszerűen jobb volt i „szakmailag”, mint a mostani. i Az emberek jobban tudják, mint az új politikai elit, hogy a politika mesterség is a maga hatékonysági mutatóival, s ezért - ahogy a példa mutatja - a szép új demokratikus világot lehet nagyon rosszul isigazgatni.

Nézzük megint a legalapve. több tényeket. A magyar parla; ment látszólag kitünően mükö- i dött mint „törvénygyár”, 1990 májusa és 1992 vege között összesen 487 döntést hozott, ebből 134 új törvény és 128 törvénymódosítás. Az „extenzív” 'termelés imponáló adatainak azonban sajnos ellentmondanak az „intenzív" törvénytermelés lehangoló eredményei. Némi túlzással szólva, az új magyar parlament a teljes erőből való egy helyben futás komoly sportteljesítményét mutatja.

Ha a hét leggyakrabban vitatott törvényhozási témakört megvizsgáljuk, akkor azt láL juk, hogy a parlament csak „bonyolítja”, de nem intézi ezeket az ügyeket. 1990 és 1992 között összesen 31 törvény született a társadalombiztosítás témakörében (évenkénti bontásban 12 - 7 - 12), 26 törvény a privatizációról (6-9-11), ugyancsak 26 törvény az adózásról (10 - 6 - 10), 21 törvény az államháztartásról, illetve a költségvetésről (2-11-8), 20 törvény a bíróságokról (4 — 12 — 4), 19 az önkormányzatokról (7 - 7 - 5) és végül 17 törvény a termelőszövetkezetekről és a termőföldről (3 — 5 — 9).

Lehet természetesen a csekély számú átfedéseken vitatkozni, egv-két törvényt itt-ott lespórolni vagy éppen hozzáadni, de ennek a végeredményhez kevés köze van. A parlament végül is ugyanazt a hét ügyet vagy témacsoportot „ragozta” állandóan három éven át - 1993-ban újabb törvényekkel gazdagítva a fenti listát -, az összesen elfogadott 262 törvényből 1990 és 1992 között 160, azaz több mint az összes törvény 60 százaléka ugyanazzal a hét alapkérdéssel