Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-13 / 8448. szám

Kritika 93/4

29

„vegyes zöldségestálnál”, mert annyira eltérnek az igények, a törekvések és a mindennapi problémák. Ennek tehát így semmi értelme.

Egyébként mindig meglepődve hallgatom, mikor némelyek orúkuluinszcrűcn kinyilutkoztutjúk, mit akarnak a határon túli hallgatók. Vajon honnan tudják? Talán mert beszéltek néhány tucat magyarral? Ez nevetséges.

A mai kinyilatkoztatások emlékeztetnek a két világháború közötti időre, amikor ugyancsak voltak ilyen „ízléskampányok”. Akkoriban, egyebek mellett, a dzsesszzenét kiáltották ki a nemzeti kultúra esküdt ellenségének. (Mellesleg sosem jutott eszébe a rádió egyetlen akkori vezetőjének sem, hogy ennek „parírozva” a műfajt kitiltsa.) Majd a frekvenciamoratórium feloldása, a kereskedelmi rádiók beindulása után, amikor már a legkülönbözőbb igényeket kielégítő adók működnek, akkor derülhet ki, valójában mit kíván „a nép” vagy „a magyarság”. S a mostani „koncepciózus” elméknek az akkor feltáruló valóság vélhetően nagy megrázkódtatást fog okozni.

Ha már a két világháború közötti állapotokat említetted, eszembe jutott Németh László, aki többször írt a rádióról, rövid ideig szerepet is vállalt a műsorszerkesztésben, és ismerjük hosszabb dolgozatát, melyben részletes elképzeléseit rögzítette. Neki az volt a határozott véleménye, hogy a Magyar Rádió egész műsorának a* „korszellemet” kell közvetítenie, s ezen túlmenően egyfajta nemzetnevelői, népművelői szándékot is meg kell valósítania. Talán ennek folmelegíléséről van szó.

Németh László jó példa, tegyük hozzá, hogy a harmincas években, amikor Cs. Szabó László felkérte, pár hónapnál tovább nem bírta ki a rádióban. Az ő elképzelései mögött azonban megbújik a Tanúban is megjelenő nagy nemzetközi kitekintése, a több nyelven megszerzett kulturáltsága, és nemcsak a nyugat-európai, hanem a szomszédos népek kultúráját is értve ismerő értelmiséginek a törekvése. Németh László ebből a szempontból egyáltalán nem volt elfogult és etnoccntrikus. Ma azonban, amikor a szemünkre vetik, hogy ,.nemzetietlen” a rádió, én e vélekedések mögött nem érzem az ó kvalitásait.

Van azonban egy probléma az ő nevével fémjelzett megközelítésben. Ismeretes róla, egész tevékenységéből kikövetkeztethető, hogy nagy, tiszteletre méltó pedagógiai lázban égett. A történelem által kibuktatott probléma ebben az, hogy hosszabb távon nemcsak az elfogult, rossz szándékú politikai propagandák hatástalanok - bár nem vitatható, hogy rövid távon a hazugságoknak nagy lehet a hatásuk -, hanem a filantróp népnevelés is hiábavaló. Ez a legkülönbözőbb történeti rendszerekben kiderült. Az emberek alaptulajdonsága, hogy szelektíven olvasnak, néznek, hallgatnak, s a kultúrával foglalkozóknak ezzel szembe kell nézniük.

Józan belátással le kell mondani arról, hogy a hallgatókat meg tudjuk nevelni, gyúrni. A rádióprogramnak mindenekelőtt érdekesnek, hallgathatónak és szelektívnek kell lennie. Ezért alakítottuk ki a sokat emlegetett - és bírált - „profilokat”, sávokat. A műsorrend kialakításánál figyelembe kellett venni a televíziót is. A tévé főműsoridejében ugyanis - a világon mindenütt — rendkívüli mértékben zuhan a rádióműsorok hallgatottsága. Este nyolc és tíz között szinte bármit sugárzunk, azt viszonylag kevesen fogják hallgatni - rontani persze mindenen lehet.

A hatvanas évektől bénultság lett úrrá a rádiósokon a televízió előretörése miatt. Már-már azt mondogatták, talán rádióra nem is lesz szükség. Csak a nyolcvanas évek második felétől kezdtek föltápászkodni, mert érzékelték, hogy nem veszett el minden, csak új rádióhallgatási szokások alakulnak ki, s a tévé főműsorideje előtt voltaképpen mindig rádiós „csúcsidő” van. A kérdés csupán az, milyen műsorokkal tudjuk leginkább kihasználni a lehetőségeket. De semmiképpen sem gondolhatunk - mint azt némelykor tudatlanul állítják - „sokmilliós hallgatótáborra”. Nálunk a legnépszerűbb rádióműsorok is legfeljebb egymásfél millió hallgatót vonzanak. S minél sokszínűbb lesz a hazai rádiózás, a hallgatókért folyó harc annál inkább tízezrekért folyik majd, s nem százezrekért vagy milliókért.

A hazai médiaviszonyok abszurd voltára jellemző, hogy elnöki működésed egyik legnagyobb figyelmet kiváltó eseménye második „meghallgatásod” az Országgyűlés kulturális bizottságában. Közismert, hogy egy nyilatkozat felolvasása után távoztál az ülésteremből. Akkori, nagy port kavart gesztusodnál sokkal fontosabbnak vélem, hogy nyilatkozatodban egyebek között veszélyesnek tartottad a „meghallgatást” a parlamentarizmusra nézvést Mit értesz ezen?

A veszély egyértelmű volt: az eljárás a miniszterelnök önkényétől függött, s ezt nem tartom szerencsésnek demokratikus körülmények között. A miniszterelnök ugyanis az alkalmasságom megvizsgálását kérte, nem pedig azt, hogy a leváltásomról foglaljanak állást - noha a szándéka ez volt. -----------------------------------A szándékot a bizottság elnöke is megerősítette.

Természetesen ezt előzetesen velem is közölték, sőt, a végeredményt is. De nem ez a döntő. Én arra próbáltam figyelmeztetni a képviselőket, akik láthatóan nem értették a helyzetet, hogy veszélyes, ha olyan konvenció alakul ki, hogy a miniszterelnök bármikor alkalmassági vizsgálatot kezdeményezhet a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Alkotmánybíróság tagjai, nagykövetek, tábornokok és mindenki ellen, aki kinevezéssel tölti be hivatalát. Ilyen politikai beavatkozása az állami életre nem lehet a miniszterelnöknek. Ha szabályszerűen közölte volna a bizottsággal, hogy kezdeményezni kívánja a leváltásomat, akkor elmondtam volna az érveimet és vitába bocsátkozom. De tanácsadói hibás ötletet adtak a kormányfőnek.