Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-13 / 8448. szám

-I__■ Kritika 93/4 Valóban még a procedúra előtt közölték veled a végeredményt? Igen, a bizottság elnöke elmondta, hogy ezt megtárgyalták és a koalíció nem fog a miniszter­­elnök szándékával szembehelyezkedni - tehát po­litikai okokból és nem személyes ellenszenvből teszik, amit tesznek. Ezt egyébként nem tartom annyira fontosnak. Sokan gondolják, hogy - úgymond - cserbenhagytad őket? Az utóbbi időben főként a rádión kívül mon­dogatják ezt olyanok, akik úgy gondolkodnak, ha az egyik párt nyer, a másik veszít. Sokakkal nem tudom megértetni ilyenkor, hogy én nem pártpo­litikai harcosként vettem részt ebben a dologban, s ha úgy tetszik, valóban van, aki nyer, s van, aki veszít. De úgy hiszem, ami Vízkereszt óta történt, meglehetősen tisztázta a helyzetet, s talán a köz­vélemény nem jelentéktelen részével észrevétette, hogy a korábbi „médiázás” mögött valójában saj­tószabadságharc folyt. Most, hogy színre léptek a patkóit könyökű beamterek, a Bach-huszárok a televízióban és a rádióban, ez jobban feltűnik. Távozásodat korábban a médiaszabá­lyozás megszületéséhez kötötted. S jólle­het ez nem következett be, mégis kérted a fölmentésedet. Sokaknak csalódást okoztál, még akkor is, ha a rádió költ­ségvetésének kormányellenőrzés alá he­lyezése nyomós érvnek számít döntésed mérlegelésénél. Tavaly november végén lejárt az az Alkot­mánybíróság által megszabott határidő, amellyel elvben érvényét kellett volna veszítenie a rádió­felügyeletet kimondó, 1974-ből származó kor­mányhatározatnak. Úgy érzékeltem, hogy - kép­viselői petíciók ide vagy oda - az Alkotmánybí­róság nem kívánja elsietni a dolgot, s nem téved­tem. Az alkotmánnyal ellentétes konnányfelü­­gyelet amúgy is nagy nehézséget jelentett szá­munkra, meg voltunk béklyózva, vonszolódva kellett biztosítani a rádió működését. Munkatár­saimnak mondok köszönetét azért, hogy ezt meg tudtuk csinálni. De nem elég, hogy ezt el kellett viselni, az új költségvetési törvény még azt is ki­mondta, hogy a rádió önálló költségvetési fejeze­te, amely addig mégis viszonylagos védettséget, garanciát jelentett, megszűnik. Ezzel a kormány durva közbeavatkozásainak lehetősége nyílott meg a rádióban, ami elvileg is teljes mértékben elfogadhatatlan a számomra. Említettem, azzal indultam, hogy nem kívánok kormányhivatalnok lenni. Nos, ez az új szabályozás engem kormány­­hivatalnoki helyzetbe szorított bele, s emiatt nem vállalhattam. Azt az önbecsapást nem kívántam elkövetni, hogy azt mondom, „még mindig jobb, ha én vagyok itt, mint más” - mert ezzel csak egyre rosszabb kompromisszumokba gabalyo­­dom. Elvi határpontot láttam tehát, s kértem a fel­mentésem. Ehhez a döntéshez kétségkívül hozzá­járult, hogy a Parlamentben a rádió- és tévétör­vény - ez sem mindennapos dolog - nulla szava­zatot kapott. Természetesen hatással volt rám - hogyne lett volna - az a vesszőfutás, amelyet Hankiss Ele­mérrel és munkatársaival eljátszottak. Ezzel kap­csolatban nem kívánnám a személyes bátorságo­mat emlegetni, de azt igen, hogy itt nem rólam volt szó. Ahogy a televízióban sem Hankiss Ele­mér került igazán fenyegetett állapotba, hanem a munkatársai, akiken erősen csattant az ostor. Eb­ben a kormány gátlástalansága nyilvánvalóvá vált. Számot kellett vetnem azzal, hogy amennyi­ben a rádiót is mondvacsinált vádakkal illetik - s miért ne tették volna? -, akkor ennek a munkatár­saim, főleg a gazdálkodás területén dolgozók fog­ják meginni a levét. Távol áll tőlem, hogy mindenben a magam igazolását lássam, de mindaz, amit a felmentésem benyújtása óta a kormány e téren produkált, alátá­masztja érveimet. Az általad választott formulával, úgy ér­zem, időt akartál adni - mintegy tálcán kínálva a lehetőséget - a köztársasági el­nöknek és a miniszterelnöknek, hogy al­kotmányos rendben, közösen oldják meg az utódlást. Ilyen feltételt nem szabhattam, de ez a lehető­ség benne volt a formulában. Tavaly, szinte egész évben mondogattam az ellenzéki pártok képvise­lőinek, foglalkozzanak a személyi változás lehe­tőségével, hátha előbbre hozható ezzel a törvény elfogadása is. Hosszú ideig süket fülekre talál­tam, aztán úgy látszott, mégis komolyan veszik, megértették, hogy én valóban nem ragaszkodom ehhez az álláshoz. A legideálisabb az lett volna, ha a törvény elfogadásával egy időben, az ellen­zékkel egyetértésben kerülhetett volna sor az utódlásra. Úgy gondoltam még az utolsó pillanat­ban is, hogy legalább a két legnagyobb közjogi méltóság között ez elintézhető - már amennyiben a kormány Vízkereszt után nem a saját belső párt­viszályaival foglalkozik, hanem a kormányzati feladataival törődik. Amikor Göncz Árpád ebben az ügyben a miniszterelnökhöz fordult, egyértel­műen kifejezte, hogy felmentési kérelmemet kész elfogadni, de váija a miniszterelnöki előterjesz­tést - nyilvánvalóan az új rádióelnök kinevezésé­re is. Amikor erre a kormány „cokit” mondott, s önkényes intézkedéseket hajszolt végig a rádión, a konstruktív megoldás lehetőségét söpörte le az asztalról. Az interjút készítette: VARSÁNYI GYULA

Next

/
Thumbnails
Contents