Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-13 / 8448. szám
Kritika 93/4 28 Ez már szorosabban kapcsolódik a határon túli magyaroknak szóló adások problémájához, melynek valóságos botrányköve lett a tavalyi műsorrend-változtatás. S némiképp ezzel van összefüggésben a Kossuth rádió „nemzeti főadó”-jellegének kérdése is. Véleményem szerint a Magyar Rádió teljes műsora, mindhárom közszolgálati csatornája „nemzeti adó”. Ezek az adások hazánktól északra, a Kárpátalján és a Vajdaságban egyaránt foghatók közép- és ultrarövidhullámon is. A probléma Erdélyben jelentkezik. Nemcsak azért, mert az URH-adásaink a hegyekbe ütközve nem hallhatók távolabb, hanem mert a Kossuth rádió 540 méteres középhullámú adása is legfeljebb Marosvásárhely körzetéig élvezhető, Székelyföldön már nem fogható, s a bukaresti magyarok számára sem hallható. A „nemzeti fóadó” fogalma - amely szerintem nem egyéb politikai blöffnél - csupán az említett technikai értelemben bír jelentőséggel. Mindenekelőtt utalnék arra, hogy egyrészt az úgynevezett globalizáció folyamata a világot katonapolitikailag, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt egységesíti. A másik tendencia - az előbbivel ellentétben - az államokon belül fejti ki hatását. Az etnoregionális feszültségekre gondolok, amelyek az etnikai autonómiák követelésével megkérdőjelezik a nemzetállami központok szerepét. Ismerjük a nyugati reakciókat e változásokra. Európa keleti fele - mint a történelem során már annyiszor - most is másképpen válaszol. Környezetünkben az 1989-ben kezdődött átalakulások következtében fölerősödött e téren a tanácstalanság, az elbizonytalanodás. Ennek következménye az is, hogy életteret kapnak, elfogadottá válnak idejétmúlt, túlhaladott konzervatív törekvések. S mellettük megjelennek a hozzájuk képest is szélsőséges, nacionalista és kifejezetten etnokrata mozgalmak, amelyek térségünket valóságos tűzfészekké változtatják. Amikor tehát nemzetről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy e fogalomnak a haladással összekapcsolható természetes, magától értetődő volta, az, ami 100-150 évvel ezelőtt még egyértelmű volt, ma már nem olyan egyértelmű. A „nemzeti” jelző használata, miközben nemcsak kulturálisan értendő, és nemcsak gazdaságilag magyarázható, hanem sok jogos, eddig elfojtott sérelmet is felszínre hoz, egyúttal palástol minden elképzelhető retrográd, a magyar népességre, a magyar államra is veszélyt hozó mozgalmat, amely a világ modernizációjával szemben menetel. Nemzet és haladás fogalmainak az összekapcsolása tehát ma sokkal bonyolultabb feladat, mint korábban - de ma is feladat. A Magyar Rádiói Magyarország közszolgálati rádiójának tekintem, amely a magyar állampolgárok érdekében működik. Külföldön is fogható műsorai a hallgatók számára a demokrácia, az emberi szabadság, az emberi méltóság közvetítői kell hogy legyenek. S mindenkor tartózkodni kell attól, hogy a szomszéd népekkel, etnikumokkal kapcsolatban feszültségforrásokat képezzenek. Ugyanakkor, amikor „nemzeti adóról beszélünk- vagy bármely más dologgal összefüggésben használjuk a „nemzeti” jelzőt nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a tízmillió magyar állampolgár nem elhanyagolható hányada nem a magyar etnikumhoz tartozik. Etnikai szempontból nem beszélhetünk a térségben „tizenötmillió magyarról” sem. A „nemzeti” fogalmát tehát nem használhatjuk szűkkeblűén. Ezzel pillanatig sem kívánom megkérdőjelezni, hogy a Magyar Rádiónak ne lenne elemi feladata a magyar nemzeti kultúra ápolása. Ebben történetileg voltak hullámvölgyek és -hegyek, de úgy gondolom, 1990 óta napjainkig a rádió munkatársai fölkészültségükkel és teljesítményükkel egyértelműen a magyar kultúra progresszív részéhez tartoznak, és nyelvhasználatukban éppúgy, mint másban kiváló teljesítményt nyújtanak. (Az időnkénti bakikat, hibákat éppen azért vesszük észre, mert a többség jó színvonalon dolgozik.) A Magyar Rádió tehát a maga természetes, magától értetődő módján - magyar. Nyilvánvaló, hogy a határon túl élők számára - mivel ők egy másik társadalom, a mienkétől több mindenben eltérő életviszonyok, szokások részesei - ilyen közszolgálatot csak s^ját országukban, társadalmukban lehet teljesíteni. Kívülről legfeljebb anyanyelvi kultúrájukat, nemzeti azonosságtudatukat erősíthetjük a magyar kultúra alapértékeinek közvetítésével. A hangsúlyok tehát eltérőek. Valóban van hangsúlyeltolódás. Amikor mi az egyes adók programját terveztük, vitattuk, sok kompromisszumot kellett kötnünk. Valahol azonban határt kellett szabni a kompromisszumoknak is. Lemondtunk egy tisztán beszélő, politikai, netán hírre alapozott profilú Kossuth rádióról, mert figyelembe kellett venni, hogy ez a leginkább hallható adó a határokon túl. Alapvetően mégis azt kellett szem előtt tartanunk, hogy a tízmillió magyar állampolgárhoz szóljunk. „Ellenérvként” néha itthon megfogalmaznak olyan butaságokat, hogy több hallgatója van a Magyar Rádiónak a határokon túl, mint itthon. Hát ezt érdemes lenne megvizsgáltatni a Gallup Intézettel. Minket épp eléggé szorított a saját költségvetésünk, a hazai közvélemény-kutatásokra is keveset tudtunk költeni. De ha van rá pénz, meg kellene rendelni egy ilyen nemzetközi vizsgálatot. Az igazi probléma, szerintem, csak ezután fog kiderülni. Mert régóta tudjuk, hogy a határon innen és azon túl élő magyarok egyáltalán nem képeznek homogén, egységes népességet. Ellenkezőleg, a magyarság különböző, egymástól jelentős mértékben eltérő kultúrájú, szokásokkal rendelkező csoportokban él, s ezeket a különbségeket még nem is ismerjük pontosan. Mindenesetre biztos, hogy a szlovákiai magyarok történeti, kulturális „beágyazottsága”, tapasztalata más, mint akár a vajdaságiaké, a kárpátaljaiaké, a burgenlandiaké vagy az erdélyieké. Ha ehhez tudományos módszerekkel közelítünk, akkor fog kiderülni, hogy egy „nemzeti főadó” nem lenne egyéb
