Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-13 / 8448. szám
Kritika 93/4 27 Különösen, ha a rádió és a televízió vezetőinek személyéről vitatkoznak két éven át, az bizony tömény abszurditás, s magam is számtalanszor mondtam, hogy ne foglalkozzunk ezzel tovább, és igyekeztem elhárítani magamtól az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Mégis, ha úgy fogalmazunk, hogy ez már nem érdekli a népet, mert vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, akkor én először visszakérdeznék: honnan tudjuk, mit un „a nép”? Erről nincs megbízható támpontunk, adatunk. Arról pedig, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, kétségeim vannak. A hétköznapi életűnket közvetlenül érintő dolgokban valóban vannak húsba vágó kérdések. Am ha a nyilvánosság tere csökken, akkor az előbbi kérdések sem kerülnek napirendre, nem képezik nyilvános vita tárgyát. Ezért akár unja valaki, akár nem, a politika iránt érdeklődő emberek számára nyilvánvalónak kell lennie, hogy itt fontos kérdésről van szó. Nem Hankiss Elemér vagy az én személyem tehát a fontos, hanem az, hogy a rádió és a televízió megőrizheti-e a kormánytól való függetlenségét. Rátérve a rádió műsorrendjére, az első változtatás, amely kritikai visszhangot kapott, s amelynek a közeljövőben következményei lehetnek, nem 1992 elején történt, hanem már jóval korábban. A külföldre szóló adásokra gondolok. Arra a meggyőződésre jutottam 1991 elején, hogy a rövidhullámú adásainkat csökkenteni kell. Ez már csak azért is jelentős vitákat kavart akkor, mert állások megszüntetésével is járt. Felszámoltuk a spanyol, az olasz, a török nyelvű adást, és a szomszédos országok nyelvén történő sugárzást. Százmillió forintokról volt szó. A döntést nagy mértékben befolyásolta, hogy a rádió anyagilag rossz helyzetbe került, szükségünk volt erre a pénzre. De más is közrejátszott a döntésben. A külföldi adásoknál dolgozók politikusokat is bevontak a vitába - Horn Gyula és Balázsi Tibor részvételére emlékszem -, hogy meggyőzzenek elképzelésem helytelenségéről. Én úgy gondoltam - s ma is kitartok emellett -, hogy a nemzetközi hatalmi viszonyokban 1989—90-től elindult világpolitikai változások következtében az az apropó, amely a rövidhullámú rádiózás lelkét, lényegét jelentette, hogy a vasfüggönyön keresztül üzengessenek egymásnak az ellenfelek, megszűnt. S vakok lennénk, ha ezt nem vennénk észre, hiszen az éter nagyhatalmai radikálisan csökkentették a rövidhullámú sugárzást. Nemcsak a moszkvai adásokat, hanem a BBC, az Amerika Hangja, a Szabad Európa Rádió rövidhullámú sugárzásait is. S nem pusztán az adások idejét csökkentették, hanem mindent megtettek annak érdekében, hogy ahol meg akarnak jelenni, ott középhullámon vagy még inkább ultrarövidhullámon tegyék. Ezért ugyan megsértődtek az ott dolgozó munkatársaim, mégis tudomásul kell venni, hogy ha más módon is hozzáférhető, az emberek nem akarnak rövidhullámon recsegő üzeneteket hallgatni. Külön kérdés a szomszédos országok többségi nyelvén történő sugárzás. Ilyen kísérlet indult a rádióban 1990 előtt, ami az én döntésemre megszűnt. Úgy gondolom, ma sincs értelme annak, hogy ezt a napi pár perces adást felújítsák, mert ez megbontaná az egyensúlyt. A szomszédos országok ugyanis nem sugároznak nekünk szóló magyar nyelvű adásokat. Némely vélemény szerint azonban a szomszédos országokban tapasztalható, a magyar etnikumot támadó és Magyarország politikáját eltorzító propagandát kellene ellensúlyozni a többségi nyelveken közvetítendő tárgyilagos információkkal. Én ennél fontosabbnak tartom, hogy a szomszédos országokkal fennálló viszonyunkban mindenféle, jelenlegi egyensúly megbontásától tartózkodjunk. S főként ne mi kezdeményezzünk ilyesmit. Az általad idézett tartalmi megközelítést illúziónak vélem. Az emberek nem fognak rövidhullámú rádiót hallgatni. Itt hadd emlékeztessek arra, hogy a 49 méteres rövidhullámon a Kossuth rádió teljes műsorát folyamatosan közvetítjük. S úgy látszik, ez senkinek nem jó, hiszen a szomszédos országokban élő magyarok ezt nem hallgatják. Vagy nincs hozzá megfelelő készülékük, vagy nem szeretik a recsegő adásokat. Akkor miért föltételezzük, hogy azok, akik velünk nem is igen értenek egyet, valamiféle különleges kíváncsiságtól gyötörve, meg fogják keresni ezeket a rövidhullámú adásokat? Hogy a szélsőséges etnokrata vezetőktől befolyásolt hallgatók táboráról már ne is beszéljek. Nyilvánvaló, hogy nem fogják megkeresni, nem fogják hallgatni. Haszon tehát ebből nem lehet, súrlódás, konfliktus viszont igen. Az eddigi ismereteink szerint, ha egy ilyen adás beindul, diplomaták, hírszerzéssel foglalkozó emberek hallgatják, s jelentéseket imák róla a saját kormányszerveiknek. A legnagyobb jóindulat mellett is becsúszhatnak az adásba bakik, s gondolni kell a föltételezett partnerek félreértéseire is, amiből nem következik más, mint diplomáciai bonyodalom. Amit mi Magyarországon csinálhatunk, hogy nyilvános, szabad tájékoztatást, hírközlést produkálunk, aminek alapján a nemzetközi közvélemény is elvárja, hogy a szomszédos országokban is ilyen hírközlés legyen. De hogy mi román vagy szlovák nyelven befolyásoljuk az ottani nacionalistákat, ez merő illúzió és pénzkidobás. Mi ezzel szemben arra törekedtünk, hogy a szomszédos országok közszolgálati rádióival jó viszonyt alakítsunk ki. Ebben az az „önös” érdek is közrejátszott, hogy a határokon túli magyar stúdiók jól működhessenek, velünk megfelelő kapcsolatokat tarthassanak, és megszólalhassanak a mi csatornáinkon is, közvetíthessék az ott élő magyarok problémáit, s általában ezeknek az országoknak az életét, kultúráját. Ezáltal először vált lehetővé, hogy mondjuk a Mura-vidéki magyarok helyzetéről szólő műsor hallhatóvá vált a Kárpátalján élők számára. Úgy gondolom, az e téren tett erőfeszítéseink fontosak és eredményesek voltak, mindenesetre sokkal fontosabbak és eredményesebbek, mintha energiáinkat a rövidhullámú rádiózásra fordítottuk volna.
