Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-13 / 8448. szám

Kritika 93/4

26

Akik jóindulatúnak akartak látszani, nem úgy fogalmaztak, mint mások - tehát, hogy „hazaáruló”, „nemzetgyalázó”, „bolsevik” vagy „zsidóbérenc” vagyok -, hanem úgy, hogy „bizonyára jóindulatú ember, de félrevezetik”, „foglyul ejtette egy klikk”, „belefáradt és hagyja magát vonszolni” és hasonlók.

Először is tisztázzuk, hogy a Kádár-korszak második periódusának megfelelően a rádióban kialakult légkör szabadelvű volt. A rádió jeles, vezető munkatársainak többsége úgy nőtt fel, hogy - a már használt fogalmat idézve - sajtószabadságharcot folytatott. Ilyen értelemben a szabadelvúséghez - ha úgy tetszik, a liberalizmushoz - állt közel. Ez valószínűleg a nyomtatott sajtóra is érvényes, ha nem is kizárólagosan, mint ahogy általában érvényes volt a magyar értelmiség jelentős részére. Hogy ezek az emberek nyomást gyakoroltak volna rám, nem hiszem. Pusztán arról lehet szó, hogy mivel én is ebben a szellemi klímában éltem, nekem is hasonló a gondolkodásom. Engem nem belülről ejtettek foglyul a szabadelvűség hívei, hanem a kormány akart foglyul ejteni, hogy letörje a szabadelvúséget. Ezt kell világosan látni.

Egyébként rendszeresen találkoztam a rádió érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel, s ha másból nem, legalább az ott elhangzó nézetkülönbségekből világos lehetett számomra, hogy a rádió nem egynemű. De az ott elhangzottakat sem nevezném káros nyomásgyakorlásnak, még akkor sem, ha olykor a szakszervezetek még sztrájkot is kilátásba helyeztek, például bérkérdésekben. Ebben nincs semmi különös, a sztrájk a szakszervezeti arzenálhoz tartozó fegyver. Belső politikai nyomásgyakorlás azonban nem volt.

A rendszerváltás azonban nemcsak a szólásszabadságot hozta - amivel kapcsolatban már fölmerülhetett az igény a közszolgálat ethoszának megfogalmazására hanem teret nyitott a rádiós munkával összefüggő egyéni vagy csoportos vállalkozások előtt is. S a mai napig nem születtek olyan szabályok, amelyek rendeznék, ebből a szempontból mi a követendő magatartás egy közszolgálati rádióban, amely piacgazdasági környezetben működik. Ezt a problémát a nyilvánosság számára a 168 óra című hetilappal exponálták - nyilvánvaló aktuálpolitikai szándékból holott korántsem csak azt, s nem is csupán gyakorlati kérdéseket érint. Hogy világos legyen, mit értek én a probléma lényegén: elvont veszélyt jelent a közszolgálatiság függetlenségére és pártatlanságára, ha nagy népszerűségnek örvendő rádiós politikai riporterek, szerkesztők olyan külső sajtóvállalkozások tulajdonosai és/vagy alkalmazottai, amelyek a Magyar Rádió - általuk készített - műsorát használják fel, s amelyekben a rádiótól független tőkeérdekeltségek is részesek.

Az összeférhetetlenség kérdéskörét törvényi textus nélkül nem tudtuk tisztázni, csak a már működő kereskedelmi rádiókban való szereplést lehetett betiltani. Ezek a problémák szakmai

szempontból számos alkalommal fölvetődtek. Egyetlen pillanatig sem kívánok kibújni alóluk azzal, hogy egyrészt ezek öröklött problémák - a 168 órán kívül Havas Henriknek, Forró Tamásnak is volt ilyen lapja, igaz, már én adtam engedélyt a Vasárnapi Újság című műsor utánközlésére a Ring című lapban, s tavaly a Szülőföldünk esetében is ez történt -, továbbá, hogy egy ilyen ügy már egyszer a Legfelsőbb Bíróságon landolt, de minket nem érintett. Ebben a kérdésben mérlegelendő volt, hogy ezekből a külső szerződésekből nekünk bevételünk származik. Azon kívül az írásos utánközlés nemcsak az érintett műsornak, hanem a Magyar Rádiónak is reklámot jelent. Ezeket a szerződéseket egyetlen tollvonással meg lehetett volna szüntetni, de akkor elesünk az évről évre növekvő bevételtől is - bár ez nem olyan jelentős összeg, hogy az intézmény működésében mérvadó lenne, de mégis anyagi haszon.

Miért nem a rádió ad ki műsorulánközló lapot, lapokat?

Valóban, logikusnak látszik, ha az intézmény maga adná ki ezeket a lapokat, az imént megfogalmazott veszélyre utaló kérdés is elesne. Nem foglalkoztunk ezzel. Mégpedig azért nem, mert volt ennél anyagilag sokkal nagyobb horderejű, százmilliós nagyságrendű problémánk, a saját műsorújságunk kiadásának ügye. Miért nem mi adtuk ki a Rádió- és Televízióújságot? Miért került ez külső kiadókhoz? Amikor oly sokan mondták, micsoda hatalmas bevételünk származna ebből. Igen ám, de az ezzel foglalkozó munkatársaink azt mondták, mi nem vagyunk kiadóhivatal, erre nincsenek alkalmazottaink, piacismerettel, megfelelő kapcsolatokkal bíró szakembereink. Vagyis: adjak státusokat, biztosítsak jelentős induló tőkét ehhez a rádió költségvetéséből. Erre az adott körülmények között nem volt lehetőség.

Bár a vállalkozási igazgatóságunkat - amelyet, mint hallom, a mostani vezetés meg akar szüntetni - éppen ezért hoztuk létre, arra gondolva, hogy az egyszemélyes részvénytársasági formában működő rádió mellett mi is létrehozhatunk egy, az angol BBC Limited Enterpriseshoz hasonló céget, amely a reklámakvizíciókon túl egy idő után a kiadványaink megjelentetését is vállalja. Költségvetési szervként az ilyesmihez hetvenhét engedélyt kellett volna kémünk, s nem éppen a vállalkozó szellem bátorításával találkoztunk az állami, kormányzati szervek és a törvényhozás részéről, hanem épp az ellenkezőjével. A magyarázat ilyen egyszerű.

Mindazok, akik az általad most vázolt helyzet ismerete nélkül a 168 óra körül hosszú ideig vészjelző tamtamdobokat vertek, talán kevésbé hibáztathatók, mint azok a politikusok, akik mindezt tudták, de politikai céljaik érdekében másokat demonstrációkra ösztönöztek. De nem ez az egyetlen olyan összefüggés ebben az áldatlan médiavitában, amelyben a politikai cinizmussal találkozhatunk. Bizonyos értelemben ide sorolható, amit hirtelen oly sokan kezdenek hangoztatni, akik korábban mást mondtak, hogy vegyük már le végre a napirendről a médiakérdést, mert mindenki uqja.