Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-13 / 8448. szám

Kritika 93/4

0*1

f* K)

össze annyi történt, hogy a belső érdekcsoportok igyekeztek megkeresni a kialakuló plurális politikai rendszerben a maguk orientációs pontjait. Ezzel számolnod kellett, már csak azért is, mert politológus vagy.

A nyolcvanas évekre már az MSZMP is furcsa, többszólamú képződménnyé vált, mi sem természetesebb, mint hogy ez a monopolhelyzetben levó rádióban és televízióban is megnyilvánult. Amennyire a rádió történetét ismerem - a háborús időszakot és az ötvenes éveknek még feltáratlan történéseit kivéve -, a rádió mindig többszólamú volt. Elég, ha beleolvasunk Cs. Szabó László visszaemlékezéseibe. A különbség mindössze annyi, hogy amikor vitéz leveldi Kozma Miklós jól odadörgölt a parlamentben azoknak, akik kevesellték a nemzeti irányú műsorokat, meg a magyar nótát, azt mondhatta, hogy a parlamentnek semmi köze a független, egyszemélyes részvénytársaságként működő rádióhoz, ó maga azonban nagy politikai súlyú személy volt, Horthy közvetlen környezetéhez tartozott. S végig, egészen az én hivatalba lépésemig a rádió vezetői jó viszonyban voltak a legfelsőbb politikai vezetéssel. _______________________

De közös vonásuk volt az autonómia védelme. Legalább ebben feltétlenül hasonlított egymásra Kozma és Hárs István.

Az a hosszú, sok évtizedes hagyomány, hogy a Magyar Rádió vezetője kapcsolatban, sőt, egyetértésben van a főhatalom legfelsőbb szintjén levőkkel, tehát mintegy a hatalom védte bensőségben működik, történelmileg annyiban változott, hogy először merült fel az igény pártatlan, független közszolgálati rádió kialakítására. Eddig ilyen sem nálunk, sem Kelet-Európábán nem létezett.

Ezért szakadt meg az a tradíció, hogy a rádióelnök a hegemón hatalom „követe”, politikus. Te „civil” vagy. Illetve, a hagyomány erősebbnek látszik, mint gondoltuk.

Erősebbnek. Visszatérve a belső többszólamúsághoz, ezt hallgatóként is sejteni lehetett. Elnökként heteken belül érzékeltem, hogy a rádiósok különböző politikai ízlésirányú és kötődésű emberek, ami különböző típusú műsorokban is kifejeződik. Meglehetős konstemációt keltett például a politikai adások szerkesztőségében 1990. augusztus végén, szeptember elején, amikor 150-200 munkatárs jelenlétében megfogalmaztam - nem a színvonalat hasonlítva össze -, hogy tudomásul kell venni, egyrészt a Vasárnapi Újság, másrészt a 168 óra és a Gondolat-jel olyan műsorok, amelyek a politizáló közvéleményben nem tudták elhitetni magukról, hogy pártatlanok és függetlenek. Ez egyik oldalon sem tetszett. De ebből adódott a feladat, hogy a közszolgálatiság ethoszát megfogalmazzuk. En erre azt mondtam, hogy a napi pártpolitikán fölülemelkedve kell tálalnunk a politikai életet, bizonyos távolságtartással. Ezt lehet, sőt, érdemes kitűzni távlati célként.

De nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt évtizedek a reflexeinkben vannak. Mindazok, akik korábban progresszív tevékenységet folytattak a rádióban, valójában partizánok voltak, és ily módon igyekeztek kimondani a véleményüket. A mostani kormányt védők, akárcsak egykor a politikai bizottság támogatói, úgy érzik, azonnal le kell leplezniük azokat az ellenfeleket, akik korábban a „szocializmust” veszélyeztették, most a „magyar nemzet” ellen törnek. Ugyanígy hatnak az ellenzéki reakciók is. Ez azonban a poláris ellentettje annak, ami a közszolgálatiság ethoszának tekinthető. Sok idő kell hozzá, hogy a rádió munkatársai az utóbbit megközelítsék.

Hogyan körvonalaznád konkrétabban ezt az etboszt?

Hasonlítanám ahhoz a köztisztviselői magatartáshoz, ami a brit birodalomban alakult ki. Miniszterek, politikai államtitkárok jönnek-mennek, de a rádiót, akárcsak egy klasszikus civilszolgálatot, a szakmai tudás és komoly védettség kell jellemezze. Az információk hatalmas mennyiségét, amihez az illető hozzájut, konektül tálalja, nem foglal állást, s éppen ebben rejlik, mint feltétel és következmény is, a védettsége. Jöhet egy következő kormány, de neki megvan a szaktudása, a kapcsolatrendszere, és akkor is tárgyilagosan, higgadtan, távolságtartóan tudja kezelni a dolgokat. Sajátos iskolázottság, történetileg kifejlődött reflexek kellenek hozzá. Ezt meg kell fogalmazni, újra és újra beszélni kell róla, ha van törvényes alap, szankciókkal is lehet védeni, s így lassan - ahogy az angol BBC-nél mondják - beivódik a falakba.

Csakhogy az országban olyanok a politikai viszonyok, amilyenek, s ebből a rádió sem vonhatta ki magát, mint ahogy nem vonta ki magát korábban sem. És ugyan szervezeti lépésekkel lehetett volna tenni valamit ezért az ethoszért, de a helyzet úgy alakult, hogy a kezünket megkötötték, s a szervezethez nem nyúlhattunk. Voltak műsorkészítő munkatársak, akiknek eleve rokonszenves volt ez az elképzelés, s ha az általam sajtószabadság-harcnak nevezett folyamat nem alakul ki, talán egyre többen lettek volna. Mostanra a helyzet egyenesen bohózatba illővé fajult: a beamter urak jönnek a BBC etikai irányelveivel.

Visszatér majd a régi szokás, hogy az uralkodó politika köreiből kell jönnie az elnöknek, s az olyan „autszájdereknek” - már megbocsáss mint amilyen te vagy, nincs keresnivalójuk a média élén?

Nem tudom. Jelenleg patthelyzet van, s lehet, hogy ez hosszan elhúzódik. De nagy a valószínűsége annak, hogy belesimulunk a kelet-európai mezőnybe.

A saját közszolgálati eszményemet nem tartom elvont idealizmusnak. De azért a közszolgálati rádió és televízió vezetése kvázi politikai státus, politikust igényel. Olyan körből, ahonnan a legfelsőbb bírókat, a köztársasági elnököt és hasonló posztok betöltőit keresik. Polgári demokráciákban van a politizáló embereknek olyan csoportja a különféle szakmákban, akik még ha párttagok is, ezen túl tudnak lépni és mint politikusok képesek vezetni az úgynevezett nemzeti intézményeket, amelyek nem tartoznak kormányalárendcltségbe.