Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-13 / 8448. szám
Kritika 93/4 21 Mi lejátszottunk egy kis Játékot” - ami egyáltalán nem volt játéknak nevezhető az érintettek szempontjából - a külföldi adásoknál, ami kéthárom tucat státus megszüntetésével járt. Kicsiben ez előrevetítette annak lehetetlenségét, hogy ilyesmi végrehajtható nagyban, a rádió egészében. Az összes energiát elvonta volna mástól. Amíg nincs törvény a rádióról, addig a létszámcsökkentés hatalmas zűrzavarral jár, különösen, mert az országban általában is csökken a foglalkoztatás. Erről az volt az elképzelésünk - Gálik Mihály ügyvezető igazgatóé és az enyém -, hogy a Magyar Rádiónak a költségvetéstől független, egyszemélyes részvénytársasággá kellene alakulnia. Ehhez azonban nem tudtuk megszerezni a parlamenti pártok támogatását. A Szocialista Párt meg tudta győzni a többieket, hogy a rádió közalapítványi formában működjék. Nem kívánok itt kitérni arra, hogy milyen lehetetlen helyzetet idéz elő, hogy a magyar jog még nem ismeri a közalapítvány intézményét, de a rádió és a televízió már ilyen formában működik. (Az ötletet ennek ellenére Hankiss Elemér is támogatta.) A képviselőket nem tudtuk meggyőzni atTÓl sem, hogy amikor mi az egyszemélyes részvénytársasági formát javasoljuk, vagyis azt, hogy gazdaságilag függetlenné és önállóvá váljék a rádió, akkor nem a privatizációs lehetőségeket keressük. Hiszen az az egyetlen részvény nem lett volna adható-vehető. A szocialisták hajthatatlanok voltak, s az ő javaslatuk vált kompromisszumos formává (az MDF sokáig a költségvetési intézményi státus mellett érvelt). A kulturális bizottság vitáit figyelve úgy láttam, mindazoknak kapóra jött ez a forma, akikben volt némi „romantikus antikapitalista” attitűd - ide értve MDF képviselőket, személy szerint Kulin Ferencet is. Más kérdés, hogy közalapítványi médiumok jól működnek Nyugat- Európában. A sors különös fintora: a kormány alapította Hungária Televízió Alapítvány által fönntartott műholdas Duna TV-t egyszemélyes részvénytársaságként fogják üzemeltetni. Én ezzel a javaslattal akkor egyedül maradtam a kulturális bizottságban. Csupán azért említem meg, mert bizonytalan helyzetben nem kezdhettünk hozzá a rádió létszámának, belső viszonyainak ésszerűsítéséhez. Kisebb dolgokban azért változtattunk, az alapvető problémákat azonban nem tudtuk megoldani. Hogy egy szemléletes példát mondjak, egyszer a rádió tulajdonában levő Károlyi palota felső szintjén megmutatták nekem azt a töméntelen függönyt és karnist, amivel nemcsak a pesti, hanem a vidéki stúdiókat is ellátjuk, s amit magunk tisztítunk, karbantartunk. Kárpitosaink, tetőfedőink is vannak! Holott a tetőfedéshez, a kárpitossághoz, a függönymosáshoz mások sokkal jobban értenek, mint a Magyar Rádió. A régi, önellátó gazdasági szervezet ilyen volt, s arra vártunk, hogy törvényes alapunk legyen ennek korszerűsítéséhez. Addig csak bizonyos részeket próbáltunk leválasztani a rádióról - létrehoztuk például a vállalkozási igazgatóságot. Azt gondoltuk - miután a rádióban mégis a műsor a legfontosabb -, először új műsorkoncepciót alakítunk ki, s azután foglalkozunk majd a háttérintézményekkel. De 1991 őszén a kormány jogellenesen beavatkozott a rádió ügyeibe, s megtiltott minden szervezeti változtatást. Nem léptünk tovább, men nem akartunk újabb frontot nyitni. Ami a béreket illeti, költségvetési intézményként kötött béralappal dolgozik a rádió. De szerencsére volt vállalkozási bevételünk, hovatovább abból működtettük a rádiót, mert a költségvetési támogatás a műsorszóró vállalathoz vándorolt sugárzási díj címén. Ebből a pénzből elég sok .jutalmat” tudtunk - valójában fizetéskiegészítésként - kiosztani, a műszaki területeken is. Sokan 1992-ben nemcsak 13. havi, hanem 14. meg 15. havi bérüknek megfelelő jutalmat vettek föl. És nem ment tönkre a rádió! Más kérdés, hogy béraránytalanságok vannak. A műsorkészítők egy részének kiugróan magas a jövedelme - persze nem a magánvállalkozókéhoz hasonlítva kiugró. Magyarországon a fizetésből élők között a felmérések szerint 9-10-szeres különbségek vannak. Semmi különös nincs abban, ha a nagyon sokféle munkakört egyesítő rádiós szervezetben is előfordul ilyesmi. A probléma inkább az, hogy sokan nagyon keveset keresnek. Ezt kívántuk enyhíteni a háromhavi többletfizetéssel. Egyébként a rendelkezésre áljó összeg egy részéről a műsorkészítők lemondtak, hogy az alacsonyabb jövedelműeknek többet adhassunk. A Magyar Rádió Dolgozóinak Szakszervezete vezetőségével kezdettől fogva szakmai szembenállás és nézetkülönbség alakult ki, és a tagságot a vezetőséggel szemben nem tudtuk meggyőzni. Elismerem, hogy ez taktikai hiba, de nem mentem bele demagóg vitákba, s nem kívántam olyan módszerekhez folyamodni, hogy a szakszervezet egyik-másik vezetőjéről, aki nagy hangon kritizálta a bérezést, nyilvánosságra hozom, hogy milyen javadalmazásra tesz szert. Ha jól értem, nem tartottad elkerülhetőnek a majdani elbocsátásokat a rádióban. Ha valóban önálló lesz az intézmény, s ahogy mondták, az Országgyűlés csak az előfizetési díj meghatározásával foglalkozik majd, elkerülhetetlen a létszámcsökkentés. Ez nyilvánvaló. Amikor tavaly szabadságon voltam, Csúcs László alelnöknek feladata volt, hogy a számvevőszéki vizsgálattal kapcsolatos egyes rendelkezéseket előkészítse. S akkor ő, elég hirtelen, 16 százalékos létszámcsökkentési tervezetet készített. Én azt mondtam, nagyon óvatosan kell bánni az ilyesmivel, mert botrány lehet belőle. A szakszervezet - az alelnök egyébként legfőbb politikai szövetségese - rögtön szembe is fordult vele, de hát ez a kötelessége. Én az intézkedést visszavonattam, mert értelmetlennek tartottam, hiszen nem voltak meg a létszámcsökkentés feltételei. Amíg a rádió költségvetési intézmény (még ha működését jelentős mértékben maga finanszírozza is), addig - pusztán adminisztratív okokból - fölösleges státusokat, apparátust kell fönntartani. A rádiós érdekcsoportok korábban is - akárcsak ma - külső erőközpontokhoz, vezető személyiségekhez igyekeztek kapcsolódni, ha nem is mindig közvetlen szálakkal. A rendszerváltással mind-
