Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-13 / 8448. szám
Kritika 93/4 2ü például Hankiss Elemér, Lengyel László társaságában - találkoztam Antall Józseffel. Valamennyien, politikai kérdésekkel foglalkozókként, megszoktuk, hogy a legkülönbözőbb politikusok időnként megkérdezik a véleményünket. Az említett találkozók is ilyen, általános politikai témákat taglaló eszmecserék voltak. Arról sem volt szó közted és a miniszterelnök között, hogyan kellene a rádiót átalakítani? Arról sem. A kinevezés alkalmával volt Antall Józsefnek jelenlétünkben egy hosszú történeti fejtegetése általában a sajtóról, egyebek között 1848-49 időszakáról. Ezzel kapcsolatban csak azt bátorkodtam megjegyezni, ugyan nem vagyok sajtótörténész, de akármelyik korabeli kormányról essék is szó - Szemerééről, Batthyányéról -, a sajtóban mindegyiket keményen bírálták. A téma úgy vetődött fel, hogy a miniszterelnök szóba hozta azt a tézist, miszerint a választások után a sajtó elvette az örömöt a magyar néptől. S ennek ellentéteként idéződött föl a múlt századi forradalom utáni állapot. Ana emlékszem még, hogy nagyon szerényen figyelmeztettem Antall Józsefet: érdemes emlékezni az amerikai alelnök, Spiro Agnew esetére, aki általánosságban próbált szembeszállni „a” sajtóval. Az ilyesmiből mindig kellemetlen következmények származnak, hogy mást ne mondjak, az illetőből a sajtó előbb-utóbb bohócot csinál - egy-két udvarhű orgánumot leszámítva. Célszerűbb inkább megnyerni a sajtót. Mindössze ilyen általánosságokról esett szó akkor. Közbevetőleg, egyetértesz-e azzal, amit azóta kormányoldalról, de ellenzékiektől is gyakran hallani, hogy a sajtó önálló hatalmi ág? Legutóbb ezt a szerintem téves állítást éppen a Kritika hasábjain olvastam, Hegyi Gyula egyébként kiváló cikkében. Ha politikus mondja, lett légyen bármely oldalon, kevésbé zavar, hiszen bevett fordulatokkal, közhelyekkel nem érdemes vitatkozni. Ha újságíró mondja, indíttatva érzem magam, hogy megpróbáljam megértetni, miért tartom csapdának ezt a tézist. A kézenfekvő kérdés, amit a politikával kapcsolatban megfogalmazunk, hogy kinek a kezében van a hatalom. De ahhoz, hogy erről értelmesen lehessen beszélni - akár egy baráti társaságban is -, ezt megelőzi egy másik kérdés: mi a hatalom? Az én szóhasználatomban a hatalom a tényleges döntések birtoklását jelenti. Könnyen belátható, hogy a sajtónak semmilyen döntés nincs a kezében, tehát már eleve nem tartozik a „hatalom” körébe. Nem vitás azonban, hogy befolyása van. De sok más dolognak is van befolyása, amit nem szoktunk a hatalom körébe sorolni. Ide tartozik az egyház, a katonai nevelés, a gazdasági helyzet - utóbbinak például sokkal nagyobb befolyása van az emberek gondolkodására, mint a sajtónak, mégsem szoktuk hatalomnak nevezni. Amikor önálló hatalmi ágakról, hatalmi osztottságról beszélünk, akkor nem is általában a hatalmat értjük hatalom alatt, hanem a főhatalmat, gyakorlatilag az államhatalmat, amelynek elméletileg is tisztázottam kétszáz éve ismeretes a tagolódása törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmi ágakra. Ezek között munkamegosztás van, s nagyon fontos a törvényes szétválasztásuk, mert egymást ellenőrzik. A hatalommal szemben ugyanis csak a másik hatalom hatékony. Bibó István szóhasználatával élve: az elmúlt kétszáz évben rengeteg kínban fogant törekvés történt, hogy az említett három hatalmi ághoz hozzátegyenek negyediket, ötödiket - s beszéljenek fejedelmi, önkormányzati vagy más egyéb „hatalomról”. Van azonban egy szociológiai megközelítés, a már említett „kinek a kezében van a hatalom?” kérdése. Éne nyugodtan, társadalmi, történelmi korszaktól függetlenül azt válaszolhatjuk, hogy a mindenkori elit kezében. Ez most is így van. De nemcsak a hatalmat, hanem a gazdagságot, a tudást, s minden mást, ami a javakhoz tartozik, túlnyomórészt az elit birtokolja. Voltaképpen a baloldali szemléletű Hegyi Gyula is erre utalt. De hiba - vélem én - az államhatalmi ágak közé sorolni a sajtót, mert bár azokkal közvetítő viszonyban van, maga nem része az államhatalmi munkamegosztásnak. Demokráciában a sajtó a közvetítőrendszer része, a civil társadalmat és a politika szféráját köti össze. S mivel a civil társadalom s az elit egyaránt tagolt, sokrétű, magától értetődően a sajtó is az. Azért jelent csapdát, ha valaki a sajtót besorolja a hatalmi ágak közé, mert ezzel igazat ad azoknak, akik azt mondják, hogy a választáson többséget szerzett politikai erők, amelyek ily módon feljogosíttattak, hogy az államgépezetet jogilag szabályozott formában egy ideig kézben tartsák, jogosultak a sajtót, a rádiót, a televíziót is kézben tartani. Hangsúlyozni kell, hogy nem így van, a sajtó nem önálló hatalmi ág. S az államhatalmi ágak fölött politikailag rendelkezőknek semmiféle eredendő jogosultságuk nincs arra, hogy a sajtót irányítsák. Más megközelítésben, a hatalom birtokosai számára önbecsapás, ha azt hiszik, a sajtót kézbe tudják venni. Legfeljebb csorbítani tudják így a nyilvánosságot, esetleg az ámyékszférába szoríthatják, de nem nyerhetik meg ezzel a sajtót. Ilyen törekvések mégis megfogalmazódtak nálunk a rádióval, televízióval kapcsolatban. De ha jól értem, nem a kinevezésed idején és nem neked címezték azokat. Becsületére legyen mondva a kormány és az MDF akkori vezetőinek, nem akartak nekem semmiféle utasítást adni. Egyáltalán nem mondtak semmit a rádióról. A személyes beszélgetések inkább azzal teltek, bogy kapacitáltak: arra a rövid időre, amíg a rádió- és televíziótörvény megszületik, vállaljam el a rádióelnökséget. Szabadkoztam, hogy nem értek hozzá, borsódzik tőle a hátam, de végül vállaltam, hogy igyekszem megőrizni a rádió semlegességét, pártatlanságát.az átmeneti időben. S ők ezzel egyet is értettek. Az együttműködési készség a kormányoldalon is érzékelhető volt a kinevezést megelőző parlamenti kulturális bizottsági meghallgatásodon. Olyannyira, hogy amikor arra hivatkoztál, hogy nem ismered belülről az intézményt és még nem volt időd, lehetőséged konkrét el-
