Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-01 / 8443. szám
Magyar Hírlap, 1993.inárc.29. í 6 gét veszélyeztető erőszakos határrevíziót utasítják el. hanem általában a határok ügyének bolygatását, a könnyen konfliktusok forrásává váló kétértelműséget is. A nemzetközi közösség balkáni háborúval kapcsolatos magatartását — minden határozatlansága és eredménytelensége ellenére — sem értékelheti senki a határváltozások tudomásul vételeként. Európa destabilizáló tényezőnek tekinti és rossz szemmel nézi a határok kérdésében Magyarországgal és néhány szomszédjával kapcsolatban kialakult tisztázatlanságot és az ebből eredő feszültségeket. A halármódosítást egyszerre tartja irreálisnak és célszerűtlennek. Ezért még az erre irányuló őszintén békés és demokratikus szándék sem számíthat egyetlen számottevő európai ország megértésére és támogatására sem. Enélkül pedig még álmodozni sem érdemes róla. A halármódosítások lehetősége és célszerűsége persze nem nyilatkozatoktól függ, hanem az objektív helyzet által meghatározott. De a tények felismerése és egyértelmű elismerése segítheti a szituációban rejlő lehetőségek kiaknázását. Tudomásul kell vennünk, hogy az adott körülmények között a csak az erőszakos határrevíziót tiltó helsinki formula ismételgetése a békés opció tudatos napirenden tartásának minősül, és az abban való érdekeltséget sugallja. Ily módon az nemcsak szomszédainkban, hanem többi európai partnerünkben is álláspontunk bizonytalanságának, kiszámíthatatlanságának benyomását kelti E bizonytalanság tudatos fenntartása, a határkérdésnek a magyar kisebbségek védelmében kijátszható utolsó ütőkártyaként való kezelése pedig teljesen abszurd, a helyzet meg nem értésére, a realitások teljes félreismerésére utal. Az európai erőviszonyok ugyanis gyakorlatilag teljesen kizárják, hogy Magyarország bárkit is kényszeríthessen valamire. Ugyanakkor a kétértelműség nem tartja vissza a szomszéd országok szélsőségesen nacionalista köreit a magyarság jogainak további szűkítésében, ellenkezőleg: éppen muníciót szolgáltat azok igazolására, mindenekelőtt a valódi megoldást jelentő autonómiatörekvések szeparatizmusként való beállítására és elutasítására. Emellett teljes bizonyossággal állítható, hogy a „zsarolási kísérletek" kockára teszik reménybeli integrációs partnereink számunkra sok tekintetben nélkülözhetetlen jóindulatát is. Az ilyen politika tehát nemhogy tágítaná, hanem egyenesen szűkíti a magyar külpolitika diplomáciai mozgásterét. Fentiek alapján nehezen belátható, hogy ha határainkat valóban tiszteletben kívánjuk tartani, és elváljuk, hogy a sokszor joggal felemásnak minősülő magyar megnyilatkozások ellenére se értse és magyarázza félre senki szándékainkat, akkor miért ne lehetne a határaink ügyében nemzetközi dokumentumokban már vállalt kötelezettségeinket a jelenlegi helyzetnek megfelelő formában és tartalommal megerősíteni. Csak remélni lehet, hogy e lépés megtételétől való tartózkodást nem választási megfontolások magyarázzák. Ezt ugyanis még a közvélemény túlnyomó több! ségének hangulata sem indokolja. Ellenkezőleg: a koalíciós pártoknak is érdekük, hogy a szélsőségektől való fokozatos elhatárolódás keretében azt is mindenki számára világossá és egyértelművé tegyék, hogy a határrevízió nem kormánypolitika és nem magyar törekvés. Ezt az alapvető nemzeti érdekeinken alapuló pozíciót akkor is következetesen képviselnünk kell, ha egykét szomszédunk alkalmanként esetleg ettől eltérő magatartást tanúsítana. Ez ugyanis azt igazolná, hogy hosszú távon megbízható partnerei vagyunk Európának. Nem kell attól tartanunk, hogy környezetünk reakciós körei ezt Magyarország gyengeségeként, tevékenységük fokozásának újabb lehetőségeként értékelhetnék. Ellenkezőleg: ez a magatartás a szomszédos országokban is az előremutató, együttműködésre kész demokratikus erők pozícióját erősítené. Mindez vonatkozik a vitában sokak által szinte egyedül meghatározó szempontnak tekintett magyar—román alapszerződésre is. Számíthatunk ugyanis arra, hogy a román fél — ígéretének megfelelően, vagy lépéskényszerbe kerülve — viszonozza a magyar gesztust. Amennyiben nem. úgy Bukarest egyértelműen lelepleződne, elszigetelődne, amit a szintén az európai kapcsolatok bővítésére és az integrációra törekvő Románia kormánya alighanem az erős belpolitikai nyomás ellenére sem engedhetne meg magának Nem indokolhatja az elzárkózást az sem, hogy a helsinki záróokmány csak a határok erőszakos megváltoztatását tiltja. A magyar külpolitika ugyanis már a múltban is több alkalommal tett pozitív hozzájárulást az Í európai biztonság és együttműködés ügyéhez, a helsinki folyamat továbbfejlesztéséhez azzal, hogy az általában kompromisszumokként elfogadott kötös dokumentumok és megállapodások rendelkezésein túlmenő kötelezettséget vállalt vagy teljesített a gyakorlatban. Ha pedig a helsinki dokumentum nemzeti kisebbségekre j vonatkoztatható, igencsak szerény célkitűzéseinél többet szeretnénk az i országhatárokon kívül élő magyarok I számára biztosítani, akkor szinte elengedhetetlen az érinten felek konstruktív magatartása, a helsinki normák meghaladásának kölcsönös : vállalása. A határok kérdése tehát összetett, messzeható ügy. Célszerű lenne róla minden összefüggést mérlegelve elgondolkodni, s egy előremutató, valóban közös pozíciót kialakítani. Ez megfelelő ellentételezéssel az érintett országokkal kötendő alapszerződésekben, illetve a jövő magyar k )rmányait is kötelező parlamenti állásfoglalásban lenne rögzíthető. Ellenkező esetben érzelmek és indulatok, kampánytörekvések és rövid távú pártérdekek befolyásolhatják ennek — a magyarság jövőjét sok tekintetben hosszú távra meghatározó — kérdésnek a kezeléséi.
