Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-24 / 8437. szám

Népszabadság, 1993.márc.20

kel foglalkoztak akkoriban?- A nyugati demokráciákhoz való viszony kérdése egyszerű volt. Mivel a magyar szociáldemokrácia számára a fejlett országok adták a demokratikus példát, a fasizmus ellenük folytatott háborúját értelemszerűen elítélte. A Szovjetunióval kapcsolatban az volt a j szociáldemokrata felfogás, hogy' nem ' szabad külső erőknek megfojtaniuk a j szovjet forradalmat, hanem engedni kell, hogy az maga szabaduljon meg i diktatórikus vonásaitól. Mindenesetre sok vitára emlékszem a szovjet társadalom megítélésével kapcsolatban.- Mi történik, amikor Németország,

majd rövidesen mi is megtámadjuk a Szovjetuniót, és az is részévé válik az antifasiszta szövetségi rendszernek?

A magyar szociáldemokrácia álláspontját Mónus Illés fogalmazta meg, aki azt mondta, hogy a fasizmus és a demokrácia közötti élethalálharcról van szó. És ennek a lényegén semmit sem változtat, hogy a fasizmus elleni harcban egy diktatórikus hatalom is részt vesz. Tehát a magyar szociáldemokrácia antibolsevizmusa ellenére fenntartás és kivétel nélkül a szövetségesek pártján volt. Ebben osztozott vele számos más politikai erő is. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel az antifasiszta függetlenségi mozgalmakat. A Kállai-féle hintapolitika csak a doni katasztrófa, illetve a sztálingrádi csata után, tehát már 1943-ben kezdte őket tolerálni.- A szovjetektől való szoros függés mikor válik érzekelhetövé?- A mából visszatekintve már tudom. hogy 1947 tavaszától számítható az elszakíthatatlan függés. Az eseményeket átélve azonban csak 1948- tól érzékeltem ezt. Mint ahogy csak 1949-ben ébredtem rá, hogy a két munkáspárt 1948-as egyesülésével valami rendkívül drasztikus és kívülről ösztönzött dolog történt. Ma már azt is lehet tudni, hogy a Szovjetunió részéről nem csupán saját rendszerének ránk kényszerítésének szándéka munkált, hanem nagyhatalmi biztonságpolitikai megfontolások is. Illetve

I a két dolog egymásba fonódva érvéj nvesült úgy, hogy a birodalom külső j katonai-határait előretolták a beke| belezett kis kelet-közép-európai or' szágok határaira.- 1956 októberében felbukkan a többpártrendszer megteremtésének lehetősége, igényé.- Október 30-án Nagy Imre mellett még Kádár János is részt vesz a több-I pártrendszer elfogadásáról történő

'döntésben. Ezután négy nap áll rendelkezésre egy jelképes többpárti kormányzás kialakítására. Azért beszélek jelképességről, mert a pártok mögött nem állnak tömegek, hanem olyan személyek testesítik meg őket, akik elfogadják a Nagy Imrével való kormányzati együttműködést. A többi demokratikus párt képviselői mellett a szociáldemokráciát Kéthly Anna, Fischer József és Kelemen Gyula reprezentálta.- Az utóbbi évtizedekben többen, többször leírták és elmondták, hogy 1956 után az MSZMP-ben jelen volt a szociáldemokrata áramlat.- Ezt én magam is számos alkalommal hangoztattam, és vallom ma is. Igaz, az 1948-as pártegyesülésben részt vevő szociáldemokraták száma 1956-ra erősen megfogyatkozott. Az ötvenes évek elejét sokan börtönben töltötték, és onnan kiszabadulván egy részük nem csatlakozott a párthoz. A kádári politika 1956 után hangsúlyozta az MSZMP egyesült párt jellegét. Magam is lehetőséget láttam benne. Később, 1957-1958-ban született egy - hogy úgy mondjam - szociáldemokrata behívó,.amelynek nyomán csatlakozott Kisházi Ödön, Révész Ferenc, Vas Witteg Miklós, Pavlovszki Ferenc és csatlakoztak mások is. Voltak, akik csak 1960 táján csatlakoztak. Ezzel kialakult egy olyan

szárny, amelynek a hatvanas évek reformjaiban nem elhanyagolható szerep jutott. Ez jól beleillett a kádári koncepcióba, amely mindvégig úgy tekintett az'MSZMP-re, mint két irányzat egyesülésének eredménye.

Jól jellemzi a helyzetet, hogy a konzervatív-dogmatikus kommunisták kongresszusról kongresszusra szorgalmazták, hogy a párt vegye fel a kommunista nevet. Az épp soron következő kongresszus előestéjén aztán Kádár János rendre kijelentette, hogy egy egyesült pártnak helytelen lenne kommunistának minősítenie magát.- Már a Kádár-érában is szokás volt, ma pedig méginkabb az, hogy az egész '56 utáni korszakot nemzetietlennek nyilvánítsák. E véleményből logikusan következik, hogy akár volt az MSZMP-ben szociáldemokratizmus, akár nem, egészében nemzetietlen párt volt.- Némi meglepetéssel tapasztalom, hogy milyen sokan tudnak mindent az utóbbi harminchét évről, s hogy milyen sokan ítélkeznek magabiztosan e tudás birtokában. Nekem például nagyon hosszú idő kellett, hogy az ’56-os eseményeket világosan lássam. Ma úgy ítélem meg, hogy egy levert szabadságharcról van szó, s azt hiszem, e véleményemben osztozik minden szociáldemokrata.

Ami a hatalom kérdését illeti, az a szabadságharc leverése, Nagy Imre eltávolítása, a szovjet hegemónia nemzetközi elismerése után így vetődött fel: Kádár vagy Rákosi? Az események sodrában akkor úgy gondoltam, hogy Rákosi semmiképp sem jöhet szóba. Ma azt mondom, hogy Kádárban testesült meg a történelem által kínált elfogadható lehetőség. Aki ezt cáfolni kívánja, annak be kell bizonyítania, hogy volt jobb, hogy adva volt a szabad, a szovjet befolyástól független választás lehetősége.

Nos, ott van a kádári vezetés a megtiport országban, és próbálja azt talpára állítani. 1957 és 1960 között a megbocsáthatatlan megtorlással párhuzamosan folyt a konszolidáció. 1961-ben a szovjet párt XXII. kongresszusán megtörténik Hruscsov második leszámolása Sztálinnal. 1956-ban felfedte bűneit, 1961-ben kiemeltette a mauzóleumból, Sztálingrádot Volgográdnak nevezték el, egyszóval Hruscsov leszámolt Sztálinnal mint szimbólummal is. Ekkor kezdi Kádár keresni annak lehetőségét, hogy egy, a szovjet hegemónia árnyékában lehetséges nemzeti önállóságot valósítson meg.

Ez a törekvés testesül meg a gazdasági reformban, a politikai uralom formájának enyhítésében, a kulturális és az utazási liberalizációban. Megemlítendő-a külpolitikai önállósodás, a nyugati kapcsolatok építése. A késő brezsnyevi Szovjetunió rendkívül agresszívvá válik. A nyolcvanas évek elejétől azonban markánsan kirajzolódik egy önálló magyar külpolitika, és vele párhuzamosan a gazdasági reformok is újból lábra kapnak. Gondoljunk az ENSZ pénzügyi szerveivel való kapcsolatainkra, amelyek a legnagyobb szovjet rosszallás mellett születtek. Azután depresszió következik. Ugyanakkor hibás történelmi beidegződés miatt egészen 1988-ig alábecsülték az 1848-cal kapcsolatos nemzeti érzések jelentőségét. Ennek