Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-18 / 8433. szám
Köztársaság, 1993.márc.12. I RENDŐRÖK ÉS ÜNNEPLŐK A KB ügyelt a részletekre Talán 1984. március 15-én történt, hogy az állambiztonságiak el akartak vinni valakit, mire a tömeg felemelte a kocsijukat, és egészen addig nem engedték el őket, amíg a szóvivőjüket szabadon nem bocsátották. Azután minket hibáztattak, hogy nem segítettünk nekik, jóllehet, azt — Húsz esztendeje, hogy a Március 15. tér emlékezetes összecsapás helyszínévé vált: gumibotos rendőrök rontottak az ünneplő, egyben a rendszer ellen tüntető fiatalokra. — Én 1970-től 1982-ig a Belügyminisztérium közlekedési csoportfőnökségén dolgoztam, ezért az 1973-as eseményekről csak a házon belüli szóbeszédekből értesültem. Azt viszont biztosan tudom, hogy olyan méretű erőszakos beavatkozás történt, amelyre később sem volt példa. Vélhetően a Petőfi-szoboraál elhangzott rendszerellenes jelszavak bőszítették fel a rendőröket. Ráadásul a megjelentek nem tettek eleget a felszólításnak, emiatt került elő a gumibot. Szakmai körökben viszont ez az eset inkább azért vált emlékezetessé, mert az állambiztonság és a közbiztonsági erők között alaposan megbomlott az összhang. A m/HI-asok ugyanis a tömegbe vegyülve biztosítottak, s valamilyen sajátos kokárdát viseltek, hogy felismerjék őket. Ám amikor a csapaterő beavatkozott, az operatív tisztek sem menekülhettek, s mire megmagyarázhatták volna, miért vannak a téren, őket is alaposan helybenhagyták. — Talán nem véletlenül, hiszen a kivételezett helyzetben levő állambiztonságiakat a rendőrök sem szerették. — Annyi bizonyos, hogy mi jót derültünk az eseten... — Ki dönthetett az erőszak alkalmazásáról? — Valószínűleg a biztosítás parancsnoka — aki a kialakult rend szerint a budapesti főkapitány vagy a helyettese volt —, de a Belügyminisztériumban tartózkodó magasabb szintű vezető hozzájárulására nélkül ő sem cselekedhetett. A rend később sem lett más: erőszakos beavatkozásról először a minisztériumban foglaltak volna állást. Ha persze megtámadják a rendőröket, nem lehet utasításra várni, de 1973-ban sem erről volt szó. Egy ébként március 15-én — a BM szinte teljes vezérkara mellen — ügyeletet adott a Központi Bizottság egy titkára is, így döntéshozókban nem volt hiány. — Milyen erőket tartalékolt a rendőrség egy-egy ilyen ünnepen? sem tudtuk, mit csinálnak — idézi fel Pongor Sándor az egyik emlékezetes eseményt A ma is aktív ezredest - 1982-től 1991-ig a BRFK közbiztonsági osztályát vezette - Lencsés Károly kérdezte, miként élte meg a rendőr március 15- ét az utcán. — Talán meglepő, de a korábbi években kevesebb embert vontak be, míg a nyolcvanas évek derekára már nyolcszáz-ezer fő is részt vett a biztosításban. Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy efféle készültségre minden nagyobb tömeget vonzó eseménynél szükség van, mert gondoljunk csak arra: tömeges baleset történik, és pánik tör ki. De ma is előfordulhat provokáció vagy más olyan esemény, amikor karhatalmi eszközökkel kell gondoskodni a rend fenntartásáról — mégpedig éppen a polgárok érdekében. Akkoriban persze nem ez volt a szempont — Elég közismert, hogy egy-egv ünnep idején a szabadnapos rendőröknek is otthon kellett tartózkodniok. — Valóban, de ez meglehetősen értelmetlen intézkedés volt, hiszen a rendőrök riasztása ma sem teljesen megoldott. így 12 vagy 24 órás bevonulási normákat írtak elő, vagyis mire az állományt összegyűlhették volna, esetleg már nincs is miért bevonulni. Az ;innepeket tehát jtúlbiztosították", bár nem szívesen használom ezt a fordulatot, mert mindig csak utólag derül ki: elegen voltunk-e. — Azt mondta, hogy 1973. március 15- én példátlan méretű rendőri beavatkozás történt Eszerint kisebb-nagyobb összecsapások máskor is voltak? — Elsősorban arra kívántam utalni, hogy erőszakos beavatkozást ismereteim szerint más alkalommal központilag nem rendeltek el. A kivezényelt egységek feladata inkább abban merült ki, hogy kísérték a tüntetőket, illetve igyekeztek békés eszközökkel feloszlatni a demonstrációt Ez a taktika sem volt eredménytelen, mert előbb-utóbb mindenki önként hazament Egyébként később is előfordult, hogy a vezetők türelme elfogyott, de mire elszánták magukat a határozott fellépésre, csak az állambiztonságiak, meg a KISZ- aktivisták maradtak az utcán. — Mint „tüntetők”? — Igen. mert valamennyi március 15-én bevetették őket hogy igyekezzenek bomlasztani a tömeget — Több egykori ellenzéki a saját bőrén tapasztalhatta, hogy mindezek dacára megverték. Ez hogy an történhetett? — Az természetesen nem kizárt, hogy a rendőr utasítás nélkül csapott oda, hiszen kinek-kinek más a tűrőképessége. Felelősséggel persze csak a magam tapasztalatai alapján nyilatkozhatom, így csupán annyi bizonyos, hogy 1982 után egyetlen összesítő jelentésünkben sem szerepelt gumibothasználat. Bár igaz, a rendőrnek nem volt érdeke jelenteni az erőszakot, a polgár pedig — érthető okokból — akkoriban nem tett panaszt. — Ha az állambiztonságiak a tüntetők között voltak, bizonyára pontosan tudták: mi lesz a demonstráció menetrendje. — Nem tudtuk, s nekem az volt az érzésem, a belső biztonsági szolgálat sem tudta, így nem ismertük a lehetséges útvonalakat sem, vagyis az aktuális események határozták meg a tevékenységünket. — Ön 1982-től vett részt a fővárosi tüntetések biztosításában, s amint állította, különösebb esemény nem történt Megítélése szerint miért éppen 1986-ban következett be a ,Jánchídi csata”? — Egy esetet azért érdemes felidézni a korábbi időszakból is. Talán 1984-ben történt, hogy az állambiztonságiak el akartak vinni valakit, mire a tömeg felemelte a kocsijukat, és egészen addig nem engedték el őket, amíg a szóvivőjüket szabadon nem engedték. Azután minket hibáztattak, hogy nem segítettünk nekik, jóllehet, azt sem tudtuk, mit csinálnak. Valami ilyesmi történt 1986-ban is, amikor szintén saját szakállukra dolgoztak Egyébként ők annyira fontosnak hitték magukat, hogy még azt is figyelték, miként dolgoznak az egyenruhások, és ha valami nem teszett, sietve jelentették feljebbvalóiknak. Szóval a m/m-asok nem igyekeztek megosztani velünk az információkat. így a közbiztonsági állomány csak kullogott az események után. Amennyire emlékszem, a hivatalos program után a Petőfi-szobomál az állambiztonság kiemelte a tömegből az ellenzék egyik vezéralakját, egy egyetemista lányt. Ezt követően pedig elszabadult a pokoL mert vagy ezren követelték a lány szabadon bocsátását. A tömeg később átvonult a Batthyány térre, ahol a kerületi kapitányt és a közbiztonsági
