Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)

1993-03-12 / 8429. szám

resti Hírlap, 1993.márc.6.

32

aak pozitív eredmények vannak. Tehát nem igaz az, hogy a külföldi vállalkozók csak a piacainkat akaiják megvenni.

— Ha a külföldi tókénél tartunk; ex komoly politikai kérdés, s nagyon sokán támadjók is a külföldi tőke beengedését.

— Az érdemi privatizációs törvények tavaly készültek el,, s még ezek sem véglegesek. Ezekben a törvényekben bizonyos stratégia is jelentkezik — gondolok itt a sokai vitatott AV Rt.-re, hiszen az AV Rt.-ről szóló törvény és a kijelölt vállalatok megmutatják, hogy melyek azok a stratégiai területek, ahol nagyon fon-tótnak tartja a kormányzat a magyar tulajdonhányadot, hosszabb távon is. Azaz nem megy fejetlenül a privatizáció. Lassan alakultak ki azok az ágazati stratégiák, amelyek a l többi területtel foglalkoznak, hiszen ott is végig kell gondolni a célokat. Nem lehet ezt naiv módon a piacra bízni, az állam szerepe a világon mindenütt jelentős, hiszen szociális piacgazdaságot e nélkül | nem lehet kiépíteni. Kicsit tu- . datosabbnak kellene lenni. Azt hiszem, hogy például a I kereskedelemben nem voltunk mindig eléggé körültekintőek, de igazán nagy bajok nem történtek. Hozzáteszem: ebben az országban sok mindent vitatnak az emberek, aljban viszont konszenzus van, hogy csatlakozni kell az F.K- hoz. Közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezetteknek csak a 10 százaléka mondja azt, hogy nem, 70 százaléka igent mond, s 20 százaléknak nincs véleménye. A Közös Piac azonban azt jelenti, hogy elfogadjuk a globalizációt, tehát a tőke és a munkaerő potenciális szabad áramlását. Akkor pedig ezeknek a kijelentéseknek nem igazán van értelme. Ha megnézzük a kiegyezés utáni Magyarországot, egy sereg külföldi cég jelent meg az országban, s ezek mind magyar vállalatok lettek, s fel sem merült, hogy mennyi a külföldi tőke részaránya. Én úgy érzem, hogy ezen a területen túlzott ájTággodáTöm. Nem lehet itt egy pitykés-dolmányos szigetet csinálni) .mert arra rámegyünk. Persze van egy jogos feszültség, s valóban furcsa, hogy nincsenek magyar nagytőkések, de azért az túlzó — ahogy egy kiváló magyar író, ám kevésbé kiváló magyar politikus mondja —, hogy „pincérnemzetté válunk a saját országunkban”. S hadd tegyem hozzá, a nagytőkéseket általában nem szokták szeretni az emberek, mint ahogy a gazdagságot sem. De ezzel együtt kell élnünk. Fel kell ismerni, hogy igenis van egy szépen erősödő magyar vállalkozói réteg.

— Mit kivárnak termi ennek a rétegnek a szélesítéséért, az erősítéséért?

— Van például az új F.-hitel-konstrukaő, ami igen kedvező, 3 százalékos kamattal, 15 éves futamidővel, 3 év türelmi idővel vehető igénybe, s mellé 15 százalék saját erőt kell csak felmutatni. F.z önmagában sok mindent befolyásol. A másik, a lízingprivatizáció, ez is egy jó dolog. A hiteljegyes privatizációról ma még nem beszélnék szívesen, mert ez nagyon jó gondolat, de meg kell vizsgálni az összes hatását. A hónap végére készen lesz egyébként a konstrukció. Fjtzel kapcsolatban azonban nagyon hamis hírek teijedtek el. Anélkül, hogy az ember tudná, egy vállalat hogyan működik, nagyon veszélyes ilyen vállalkozásba fogni. Akármilyen kedvezményesen vesz meg ugyanis egy vállalatot vagy vállalatrészt, ha tőke híján csődbe megy, az neki nagy veszteség. Hozzá kell tegyem, hogy nemcsak a menedzsmenthez, a vállalkozás mibenlétéhez nem értünk, hanem tulajdonképpen a pénzhez sem.

— Ha már a privatizációs módszereknél tartunk, franchise-körökben az a hír járja, hogy ön pártolja ezt a fajta privatizációt is.

— A Franchise Szövetség készített az AVÜ számára egy anyagot. A véleményem az, hogy az olyan gyakorlatlan vállalkozók és befektetők körében — különösen a kisebbeket értem ezalatt —, amilyenek Magyarországon vannak, nagyon fontos a franchise. Arányaiban ugyanis az ilyen vállalkozás sokkal kisebb mértékben bukik meg, mint a szabadon vállalkozó. F.mellett egyéni vállalkozásra épülő hálózatok alakulhatnak így ki, nemcsak a kisvállalkozók, de a közepesek bevonásával. Én nagyon nagy fantáziát látok a franchise jellegű privatizárióbah.

— Talán kínosnak tűnik a kérdés, de tény, hogy elterjedlek olyan hírek is áz ÁVÜ-ről, melyek szerint sógor-koma-kaver-lekötelezett alapon is kelnek el privatizációs vagyonok, illetve hogy bizonyos érdekeltségekből ülnek dokumentumokon, akadályozzák nemhogy a privatizálást, de még az átalakulást is. Például elterjedt a városban az, hogy a Süvanus Szállót 4 millió forintért adták magánkézbe.

— Nem négyért adták el, de nem túl drágán, tény. Nem kínos ügy, amit maga megkérdezett. Sajnos ez az ország önmagában véve eléggé korrupt. Az Igazgatótanácshoz bizonyos szint fölött tartoznak az ügyek, így például konkrétan a Silvanust nem láttuk. F.gy-egy ilyen dossziét akkor kérünk be, amikor a konkrét vádak elhangzottak, illetve ha gyanú merül fel. Azokban a kérdésekben, ahol érzékelhetően „nem tetsző dolgok történtek", vizsgálatot rendelek el. Legalább 15 ilyen vizsgálat folyik jelenleg is. Nem feltétlenül az apparátust érinti, hanem sokszereplős ügyek ezek. Például az

I egyik megyében eladtak egy I üzlethálózatot, s egy sor rokon kapott üzleteket. Meg is indítottuk a vizsgálatot. De amíg az ügy le nem zárul, valódi információt ezekről nem lehet adni. A Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat ügyében is volt egy-két szokatlan vagyonértékelés, elindítottuk a vizsgálatot, a többi között a vagyonértékelő ellen, s őt töröltük is a listánkról. De a magyarjogrendben egyébként is nagyon nehéz felderíteni a bűncselekményeket, a törvények elég rosszak, és sajnos lassúak a bírósági eljárások. Aki vesztett, az mindig valami váddal jön elő. A vádakat azonban nem tudják bizonyítani. F.nélkül pedig nagyon nehéz fellépni. Mindenesetre, ha nagyon alapos a gyanúnk, általában el szoktunk járni. Például eljárást kezdeményeztem az egyik AVÜ-al kai mázott ellen, aki néhány hónappal az AVÜ-lől történt kilépése előtt már tulajdonosa lett egy befektető cégnek, és ugyanakkor felfedeztem egy sor, talán jogszerű, de semmiképpen sem etikus elemet.

— Az a probléma azzmban, hogy az ilyen korrupciós ügyek általában bixzmyíthatatlanok, vagy legalábbis nehezen tetten érhetők.

— A versenyeztetés az alapvető feltétele annak, hogy ezt kizárjuk. Mi mindig tenderekkel dolgozunk. De az, hogy a közvélemény szemében valami sokkal többet ér, mint az eladási ára, még nem biztos, hogy ilyen kategóriáira tartozik, már csak azért sem, mert lehet hogy nem volt a nyertesénél jobb ajánlat. Ráadásul nem feltétlenül a bevétel nagysága a cél, hanem, hogy a magyar polgár hozzájuthasson — viszonylag

egyenlő feltételek mellett — a privatizálandó vagyonhoz. S ekkor már nem az a kérdés, hogy mennyiért kelt el, hanem az a fontos, hogy az általános értékelésnek megfelelő ellenértékét szolgáltasson, és utána hozzájáruljon a magyar gazdaság növekedéséhez, munkahelyeket teremtsen, s hogy gyarapodjon ő is, meg az állam is. Itt ellentétesek a követelmények: mert egyrészt mindenki olcsón akar hozzájutni, másrészt ha valaki olcsón hozzájutott, akkor már gyanúsítják.

— Azért nem ez az egyetlen ellentét, ellentmondás a privatizációban.

— Igen, egyrészt azt mondjuk, hogy gyorsan kell privatizálni, másrészt pedig azt, hogy körültekintően. F.zek ellentmondásos elvek. Olyan példákat említhetünk, hogy Nagy-Britanniában 10 év alatt privatizáltak 15 milliárd dollár értékű állami vagyont, Chilében pedig katonai diktatúra mellett is 15— 20 évig eltartott ez a folyamat. Hiba nélkül ilyen ütemben, ahogy mi csináljuk, nem lehet privatizálni. A kér-” dés inkább az, hogy szándékos hibákat, bűncselekményeket elkövetnek-e. S végezetül hadd mondjam el azt, hogy az állami tulajdont sokkal nehezebb védeni, mint ellopni. Mi mindenesetre mindent megpróbálunk megtenni, hogy a törvények szellemében, azok előírásainak megfelelően és korrektül folyjon az állami vagyon magánkézbe adása.