Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-11 / 8428. szám
168 Óra, 1993.márc.2. üldöző hadjárat Hernádi Gyula ellen írók pórázon Az Aczél-korszak cenzúradokumentumai Cenzori hivatal volt-e az egykori Kiadói Főigazgatóság, vagy szükséges és hasznos felső összehangoló intézmény? A főigazgató mindenesetre miniszteri jogkört gyakorolhatott a kiadók felett. A legfőbb hatalom azért a hatvanas években Aczél György kezében volt. De végül, bárhogy történt is, könyvek, írók sorsa dőlt el eme fórumokon. Most kiadták az írók pórázon című dokumentumgyűjteményt, mely e hivatal okmányainak gazdag válogatását tartalmazza. A kötetet bemutató sajtótájékoztatón megjelent az egykori főhivatal egyik hajdani vezetője, Tóth Gyula is. Jelen volt Hernádi Gyula író, Szabolcsi Miklós irodalomtörténész, s persze a kiadvány szerkesztője, Veres András is. Őket kérte beszélgetésre Váradi Júlia.- ön azt mondta: úgy érzi, a sors adománya, hogy a Kiadói Főigazgatóságon dolgozhatott, sőt vezethette, s nem kevésbé örül annak, hogy ez a könyv most megjelenhetett. A köznyelv cenzúrahivatalnak nevezte ezt az intézmény t. Mi ad hát okot a büszkeségre? TÓTH GYULA: Azt a díszítő jelzőt én is szoktam alkalmazni önmagámra, hogy én voltam a cenzúrahivatal vezetője. Cenzúráról azonban csak annyiban volt szó, hogy megvoltak azok a normák, amelyek a kiadást szabályozták. Azért vagyok büszke arra, hogy ott dolgozhattam, mert abban a korszakban a nagyjából 1960-ig tartó tilalmakat sikerült feloldani. A könyvekben olvasható az is, hogy miként tettük teljessé a világirodalom kiadását.- Az ön egyik levelet idézem: „Feljegyzés Komis elvtársnak. Tárgy : Csoóri Sándor verseinek kézirata. Nem szimpatikus költészet ez l Csoóri Sándoré. Szomorú, önmagába zárt és kiúttalanságban tetszelgő lírai vallomás... Szomorú és leverő hangulatot ébreszt az olvasóban Csoóri lírája, és nem sok lehetőség látszik arra, hogy bizonyos versek elhagyásával a kötet összképe megjavuljon.” T. GY.: Jó, hogy ezt a részletet idézi, így legalább bizonyítható: én már akkor is azt mondtam Csoori Sándor költészetéről, hogy nem szimpatikus. Önmagában ez nem tilalmi kategória. És éppen eme megállapítás után futott be Csoóri Sándor az elmúlt, paternalista korszakban akkora pályát. E- Étihez tehát hozzásegítette? Ha így van, akkor Csoörinak hálásnak kell lennie. T. GY.: Azért n& legyen senki se hálás. Örülök annak, hogy Csoóri Sándor ezt elolvassa. E- Amíg a hivatal vezetője volt, mindig úgy gorvdolta, hogy arra a munkára, amelyet önök végeznek, szüksé-g van, tehát valamiféle cenzúrát kell az irodalomban alkalmazni? És ma is ezt gondolja? T. GY.: Valakinek össze kellett fogni ezt az egészet, mert máskülönben akkora rendetlenseg alakul ki, mint ma, amikor ugyanez a szerv nincsen. E- Tehát úgy gondolja, ma is szükség lenne olyan szervre, amely organizálja a kiadást? T. GY.: Igen, mert a könyvkiadás a szellemi élet egyik legnagyobb összefogója. Éppen ezért valaminek kellene lennie. Nem cenzúrahivatalnak persze. De akkor sem volt cenzúra, hiszen nem mi, hanem a kiadók döntöttek a kiadásról. !- Azért ebből a köny vből az derül ki, hogy önök véleményeztek minden egyes kiadásra váró müvet. De vajon bárki veheti-e magának a bátorságot ahhoz, hogy kijelentse: én vagyok illetékes abban, hogy eldöntsem, ez kiadandó, ez viszont nem? T. GY.: Eredeti hivatásom szerint tanár vagyok. Egy tanár illetékességtudata pedig nem valamiféle isteni elhivatottság, hanem ha a történelmi feladat arra szólít, elit adottság, hogy a könyvkiadással kell foglalkozni. Úgy volt összeállítva ez a hivatal, hogy minden szakmának legyen ott képviselője. Tehát tanár, mérnök, közgazdász, mindenféle magas képzettségű ember volt ebben a szakmai irányító szervben. El - De a kiadóknak Is voltak olyan vezetői, akiknek, gondolom, szintén szakembernek l kellett lenniük, ök is eldönthették tehát egy-egy leendő könyv sorsát. Miért kellett hát föléjük egy döntésüket felülvizsgáló gré- 1 miumot állítani?
