Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-11 / 8428. szám
HVG, 1993.febr.20. MOZGALMI RITUÁLÉK Előttünk a MÚt A Csűr ka István-féle 'Magyar Út hétvégi összejövetele világossá tette, hogy ez a mozgalom is meg kivácija teremteni saját jelkép- és kifejezésrendszerét. írásunk első részében elsősorban eme nemzeti(es) jelképrendszer motivációit vázoljuk. A Kárpát-medence hatalmas vízrajzi térképe uralta a pódiumot a Magvar Út (saját maguk által kreált betűszóval: MÜt) körök első országos összejövetelén. Szabályos vízrajzi ábrázolatként felfogva: alkotói eltekintettek rajta az országhatároktól, viszont keresztbe írták rá, hogy „RENDÜLETLENÜL", ami Magyarországon egvértelműen a Szózatkezdősorra, a „Hazádnak rendűletlenül"-re utal. A Trianon-átok eme várható, bár kétségkívül csak közvetett megjelenítése volt az egvik külső jele annak, hogv a MÚt-ósszejövetel politikailag, ideológiailag nem hozott semmi újat, a tanácskozás egvéb kísérőjelenségei - rituális külsőségei - viszont meglehetősen markáns egyedi jegveket hordoztak. Alighanem csak egv jobb híján nép-nemzetinek nevezett ideológia kép viselőire jellemző például, hogv felszólaláscsoportok után a program szerint mindig (magvar) nóta következik - kuruc daloktól háborús katonanótákig hogv prominens képviselői, mint például Király B. Izabella és Szilassy György országgvűlési képviselők vagy Szervátiusz Tibor szobrászművész, csakis szigorú magvaros mentében jelennek meg (nemcsak itt, más közszerepléseiken is), hogy nemzetiszín-karszalagos kvázi-nemzetőrök vigyázzák az elnökséget-pódiumot az „illetéktelenektől”. Az ónképkeresés egyébként a szóhasználatban is tettenérhető volt, mint például a visszatérő múlttudatban-álomban, az 1100 éves Magyarországban - amely persze „Nagy-" is! -, vagy abban a sajátos kódrendszerben, amelyben az egyes felszólaláscsoportokat pilléreknek, politikai, szervezési, társadalmi pillérnek nevezték el. Vagyis a hétvégi MÚt-tanácskozás megmutatta, hogy a Magvar Út valóban azzal az igénnyel lép fel, hogv mozgalommá váljon, a mozgalom minden ismérvével, beleértve a külsődleges, rituális ismérveket is. Úgy tűnik fel, jelenleg a MÚt törekszik a legkövetkezetesebben arra, hogy külsóségekben-szertartásokban is felismerhetővé tegye magát, illetve hogy rituálisjelképrendszere révén is magához vonzza a csurkai ideológiában-politizálásban megfogalmazottakkal egyetértőket Ez azonban nem jelenti azt, hogy 1Ö a többi hazai - akár párt-, akár civil - i mozgalomnak ne lenne szüksége ilyes önmeghatározó elemekre. Legfeljebb kevésbé markánsak, mint mondjuk a MÚt-é vagy a Csurka István-féle szerveződés holdudvarába sorolódott-sorolódó mozgalmaké. A hazai ellenzék már nyilvánosodásának a legkezdetén - úgy a nyolcvanas évek közepén - két jól elkülöníthető még nem táborra, de legalábbis irányzatra oszlott. A „népi” (írók) vonal nemzeti sorskérdésként fogta fel - akkor még - a szocializmus úgymond demokratizálását, az „urbánus" (filosz-szociológus) vonal pedig ugyanezt modernizációs váltásként Az ellenzék eme kezdeti elkülönülése egyben előzménye-oka az 1990-es választásokon hatalomra (parlamentbe) került állampárt-ellenzék később elmérgesedett megosztottságán kívül annak is, miért, miben különböznek mai mozgalmi technikáik, külsőségeik, rituáléik (már amennyi ezekből ma tettenérhető). Látszik például, hogy a „népi" szárny azzal, hogy a nemzetsorsot tette meg fő rendező elvnek, a külsőségek megteremtésében helyzeti előnybe került. A szükségképpen múltcentrikus megközelítés szinte önmagától kínálta, hogv a negyvenvalahány évvel azelőtti múlt feledni rendelt rekvízitumait elővegvék, legven szó az ispán-főispáni rendszerről vagy a huszármentéről. A Szent István-i állameszmény visszakerülése a magvar államiságfelfogásba, az 1100 éves Magyarország örökségének vállalása kiváló eszmei keretet adott annak is, hogy ne csak búszkénmagyar(kodó) szervezetek, társaságok alakuljanak újra, hanem a társadalmi érintkezés mozgalmi-közösségi alkalmainak szokásrendje is át-, pontosabban visszaalakuljon. S itt bőven volt mihez nyúlni, a magyar államiság, a magyarságeszme kifejezésére-ünneplésére szinte számolatlanul állnak rendelkezésre a jelképek. Ha a MÚt-tanácskozáson mondjuk turulmadaras trikókat osztogatnak (ahogy történt), az rituális szempontból teljesen természetes, hiszen a turul - mint totemállat - valóban ősi magyarságjelkép, s például az 1100 éves magyar államiság bevezetőben említett megjelenítése is ebbe a sorba állítható. Más kérdés, hogy az efféle rekvizitumok milyen hatást tesznek az 1100 évvel későbbi - vagyis mai - Kár-1 pát-medencében élő nem-magyar né- j pekre, pontosabban azok szintén saját' ősidős államiságukra bazírozó politikai hangadóira. A sokak szemében avíttnak tűnő rekvizitumok és frazeológiák megítélésekor ! azonban azt is figyelembe kell venni, ! hogy ezek egyúttal tömegösszefogó-irányító szerepet is betölthetnek, s be is töltenek már pusztán azzal, hogy közösségérzetet keltenek. Vagyis egy-egy rituálé, jelkép, szóhasználat „modernsége" nemcsak azon mérhető, mi korból származik, hanem azon is, alkalmas-e kőzösségérzet kifejezésére. Ha így nézzük, akkor a MÚt 60 ezresnek mondott taglétszáma azt bizonyítja, hogy egy országlakosság természetes közósségérzet-igénvét e formában és ilyen külsőségekkel megjelenítő ideológiáknak van tömegfedezetük. A magyarságvállalás, mint ez ma is látszik, igen könnyen „csúszik át" magyarságmell-döngetésbe, (kis) idővel a minden magyarok sorsának egvedúljogosult képviseletének fixa ideájába, mondhatni monomániájába. Ez nemcsak úgy jelenik meg, hogy Csurka István bejelenti, meg fogják vizsgálni, igaz magyar kíván-e hozzájuk csatlakozni - vagyis birtokában van(nak) a tudásnak, ki, mi az igaz magyar, de legalábbis azt gondolja-gondolják, az ő joga-joguk ezt eldönteni -, hanem úgy is, hogy a magyarság-, a nemzetképviseletre önmagukat felkentek a „nemzet nevében’ azt kiáltják ki nemzeti érdeknek, amit ők annak gondolnak, s azt érvényesítenék akár jogállamon - parlamenten, annak felelős kormányon, önkormányzatokon - kívüli eszközökkel is (talán elég csak a torgyáni földfoglaló mozgalmakra emlékeztetni). A helyzeti előnyből indult s mára határozott nemzetképviselői-vezetői elhivatottságot szerzett mozgalmárok által használt-közvetített ideológiával, nemzeti érzelmekre játszó rituáléval - például a „verik a magyart’-típusú tömeghecc-műsorszámmal -, sőt még a szókészlettel is alig tudja felvenni a versenyt a mondjuk úgy modernizációs irányzat. MÉZES FLÓRIÁN
