Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-11 / 8428. szám
HVG, T993.febr.27. 20 MOZGALMI RITUÁLÉK II. Hisztériumjáték Szertartásrendet nemcsak a nemzeti(es) mozgalmak dolgoznak ki maguknak - erről e cikk első részében, múlt heti számunkban írtunk részletesebben hanem a másik ideológiai-politikai mozgalmi póluson is, amelynek napjainkban a Demokratikus Charta a legmarkánsabb képviselője. Összességében úgy tűnik fel, a mozgalmi rituálék már ma, kialakulásuk kezdeti stádiumában is viszonylag jól igazodnak az egy es mozgalmak által megfogalmazott-képviselt „üzenetekhez”. Ha a nemzeti (es) mozgalmak a többé-kevésbé rég múltban találják meg saját szokás- és szertartásrendjüket, akkor a - mondjuk úgv - modernizációs szerveződések inkább a közelebbi múlt hagyományaihoz nyúlnak vissza. Az 1991 szeptemberében alakult Demokratikus Charta (DC) nématömeg-misztériuma vagy a sokféle képzetre, érzelemre játszó gvertvaláng-sokadalma például egyértelműen .pártállami” popkoncertes emlékeket hív elő. E koncertek az ifjúság népünnepélyei is voltak, de nyilvánvalóan nem csak azok: a koncerthallgatók többé-kevésbé egységesen amolvan szabadságtüntetésként is élték át eme összejöveteleket (s némelyiken még fáklyát, illetve gyertyát is égettek). A DC mai tüntetései-demonstrációi más szempontból is e közelmúlt „ellenállás” rituális jegyeit idézik. A popkoncerten, különösen mondjuk egy Illéskoncerten politikai tömegként is viselkedő fiatalok abban az értelemben ugyancsak politikai tömeg voltak, hogy a dalaikkal diktatúraellenességet üzenő rockzenészek éppúgy „vezényelték" a tömeget, mint bármely tömegirányító politikus. Más kérdés, hogy ők - szemben az akkori politikusokkal - egy hullámhosszon is voltak a „vezényeltekkel". A DC életrehívói-vezetői is éppen erre az összhangra „játszanak”, vagyis arra, hogy azok állnak mögéjük, akik el tudják fogadni e szerveződés meglehetősen általános demokráciakritériumait. Eme összhang eléréséhez - még nem merevült szerveződésként, csak a diktatúrában megszokott aláírásgyűjtésként — Jő veszélyt" is találtak, mégpedig egy esetleges diktatúráét. S ahogy nemzeti érzelmekre apellálva, úgy diktatúra ellen is tömegek mozgósíthatók (nemcsak Magyarországon, szerte Kelet-Európában); a DC harmincezer lelkes „tagfedezetet" mond a magáénak. A tagságon kívül persze egy-egy akciónál jóval nagyobb támogatottságról is szó lehet. A szociális minimumokról kiadott felhívásukat például tavaly áprilisban - a felhívást aláíró (szak)szervezetek által képviselt polgárok számát is figyelembe véve - hárommillióan támogatták. De ugyancsak - becsülhetően - nagy támogatottságról adhattak számot tavaly szeptemberben, amikor demokrácia-, ezen belül médiaszabadság-védő felvonulásukhoz több mint 50 civil szervezet adta a nevét. A Jő veszély” mint rituális retorikai üzenet ugyancsak elsősorban a közelmúltat idézi fel. Ez akkor is így van, ha a Jő veszélyre’ már csak berögződésből is, tartalmától szinte függetlenül ugró kommunista szervezetek is támogatni kezdik a Chartát - vagv a hasonló célokat megfogalmazó szervezeteket -, illetve egv-egv akciót, s ez a támogatás kínos az állampárti fél- vagy egész ellenzékből kinőtt mai, a DC-t „hasonló a hasonlóval’ alapon joggal támogató civil és politikai mozgalmaknak. A diktatüraellenesség ráadásul, tömegszervező erőként, a nemzetsors felvállal ásától-egyedülképviseletétől eltérő, de mégiscsak messianizmushoz vezethet, s- néhány jelből következtetve- a DC esetében vezetett is. E szerveződés is azt „üzeni’ (amivel persze korántsincs egvedúl a mai mozgalmi és pártpalettán): ő tudja egyedül, mi a demokrácia, mi kell annak érvényesüléséhez. Ha egv szervezet mindazokat felhívja csadakozásra, akiknek Jontos a demokrácia”, akkor ezzel mintha azt is mondaná, hogv aki nem társulna, az eleve kizárja magát a demokráciát akarók közül (még ha más helyeken a DC értelemszerűen tiltakozik is mindenféle kirekesztés ellen). Erre ráfejel több DC-deklaráció visszatérő jellemzője: az tudniillik, hogy mintegy érvként, bizonyítékként hivatkoznak saját eredeti felhívásukra. Összességében azt lehet mondani, hogy míg a Charta elsősorban verbálisán ritualizálta magát, a nemzeti(es) mozgalmak, mint a Magvar Út is, a verbalizmus mellett gazdagabban élnek (jel) képekkel. Úgy tűnik fel, ez természetes is. Nem pusztán azért, mert a magvar múlt egészéből könnyebb szertartásrendet - annak minden kellékével - átvenni, hanem azért is, mert a DC jól érzékelhetően az értelemre kíván hatni, szemben például a Magvar Úttal, amely tömegmozgósító hatáselemként eleve - nemzeti és plebejus - érzelmeket is erőteljesen előtérbe állított. Végeredményben azonban a Charta sem kerülhette el az „érzelmeket”; tömeghatásokat elsősorban nem értelmi, hanem érzelmi „megközelítésekkel”, effektusokkal sikerült elérnie. Legfeljebb a DC az érzelmeket megmozgató eszközöket elsősorban a maga észérvi-értelmi imázsának építésére használja, míg a Magvar Út direkten játszik érzelmekre. Nem lehet véletlennek tartani, hogv mindkét szerveződés „vezérfüggő”: kívülálló nehezen tudja elképzelni, hogv Konrád György, illetve Csurka István ellenére, sőt jóváhagyása nélkül mozgalmaik bármilyen érdemi döntést hozhatnának. MÉZES FLÓRIÁN
