Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-09 / 8426. szám
Magyar Nemzet, 1993.márc.2. 14 ti a KDNP-t a médiakérdéssel, a sajtóviszonyokkal való foglalkozásra is. A törvényileg rendezett helyzet általánosan elfogadott óhaja mellett a párt vezetői azonban ebben a kérdésben egyelőre megrekednek a kemény kritika színijén, aminek a célpomjában a „liberális kozmopolita" sajtófelfogás (Csépe Béla) áll elsősorban. Pálos Miklós szennt a magyar nép ellen elkövetett legnagyobb bűn a sajtó (ellenzék általi) elrablása volt, aminek a jelentőségét ők kezdő politikusként fel sem ismerték korábban. Szintén Pálos szerint Magyarországon ma nincs sajtószabadság, de nem a kormány miatt, hanem azért, mert bizonyos erők ráerőltetik a sajtóra és a társadalomra a maguk akaratát (.a sajtó diktálja az igazságokat, és a diktált igazságok nem igazságok"). Az természetes, hogy a sajtószabadság, a törvényi rendezés híveinek vallják magukat, viszont abból, hogy csupán ezt hangoztatják, úgy tűnik, miként a másik (két?) kormánypártnak, a KDNP-nek nincs még a szólamok szintjén sem konkrét elképzelése az általa áldatlannak minősített helyzet megszüntetésére vagy legalább a sajtóhoz való saját viszonyának a javítására. A jövő lehetőségeit latolgatva óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon kivel lesz hajlandó a KD\’P koalícióra? Surján László ugyan erre egyelőre nem akart válaszolni, de annyit megjegyzem velük minden más párt hajlandó lenne a koalícióra. A választási eredményeket megvárva egyezkednek majd - mondotta a pártelnök. Ha társainak az ellenzékkel kapcsolatos megnyilatkozásait is figyelembe vesszük, nem beszélve az alapvető ideológiai ellentétekről, akkor valószínű, hogy egyelőre azért nem az ellenzéki pártokkal való koalícióban gondolkodnak. A KDNP eszmei alapjait és eddigi útját tekintve világos, hogy továbbra is egy jobbközép centrumpárti koalícióban érdekelt, nyilván ezért sem igyekszik az MDF-fel való viszonyát élezni, ezért sem kívánhatja annak túlzott meggyengülését. Hogy a választások előtt vagy után mégis milyen pozícióból tárgyalhatnak i majd, az az MDF magához térésén vagy széthullásán túl attól is függ viszont, hogy a ma még csak szólamszerű programtézisek hiteles megvalósítható cselekvési formát öltenek-e, lesz-e mögötte valódi és elismert szakértői gárda, sikerül-e a párt szervezettségi fokát és propagandáját minőségileg megemelni. S ha mindez teljesül, és a választásokra a KDNP egy európai értelemben vett modem kereszténydemokrata néppárttá növi ki magát, még mindig kérdés marad, hogy ezzel, akár a jobbközép centrum domináns erejeként is. kormányzati vagy csupán ellenzéki koalíciós partneri szerepre válik alkalmassá. Elek Tibor