Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-26 / 8422. szám
Mi történt az állambiztonsági szolgálat nyilvántartásaival? Az ügynöktörvény tervezete kapcsán — az első változat megszületése, 1991 ősze óta — az egyik legtöbbet vitatott pont az, hogy az egykori III/III-as csoportfőnökség tevékenységéről milyen iratok maradtak fenn, illetve azok valóban hitelesnek tekinthetők-e. Az aggodalom érthető, hiszen a rendszerváltozást megelőzően jegyzőkönyv nélkül semmisítették meg a szolgálat csaknem teljes iratanyagát. Az iratok megsemmisítésének veszélyére egyébként első alkalommal az MDF képviselője, Raffay Ernő utalt. Országgyűlési felszólalás pedig 1989. december 22- én, vagyis a Duna-gate botrány kirobbanása előtt hangzott el. Horváth István akkori belügyminiszter azonban elutasító választ adott. Ám a következő napon Pallagi Ferenc, az állambiztonsági szolgálat irányításáért felelős miniszterhelyettes nemcsak elrendelte a titkosszolgálati iratok további nagyarányú selejtezését, hanem azt a saját jogkörben kiadott, az akkor hatályos szabályzatokkal is ellentétes utasításával meg is könnyítette. Pallagi a későbbi bírósági eljárás során viszont határozottan állította, hogy az iratok megsemmisítésére kiadott intézkedése összhangban volt az akkor hatályos jogszabályokkal. 1989 decemberében kezdetben valóban csak az elavult iratokat selejteztek, később azokat is, amelyek nyilvántartása az alkotmány, illetve a Biintctőtörvénykönyv változásai következtében törvénysértővé vált. A hónap végén pedig már szinte válogatás nélkül mindent megsemmisítettek. Többek között dokumentálhatóan mintegy 1400 személyi anyagot zúztak be vagy égettek cl. E tevékenység hatékonyságára jellemző, hogy a Duna-gate kirobbanását követően kezdődött katonai ügyészségi vizsgálat során összesen négy olyan dossziét találtak, amelyben még munka folyt. Jóllehet, a szolgálat az utolsó pillanatig folytatta az ellenzéki politikusok megfigyelését. Horváth István — legalábbis a minisztérium akkori szóvivője szerint — a Duna-gate kapcsán elrendelte a belső biztonsági szolgálat iratanyagának azonnali zárolását. Az intézkedés célja — amint a szóvivője hangsúlyozta —, hogy az iratok csorbítatlanul álljanak az ügyészségi vizsgálat rendelkezésére. A miniszter január 6-án a televízióban személyes garanciát is vállalt az akták zárolására. Ám ennek ellenére a későbbi vizsgálat során kihallgatott tanúk — közöttük Végvári József, a III/III-as szolgálat őrnagya — határozottan állították, hogy az iratok bezúzása folytatódott. A dokumentumok megsemmisítésének veszélyére a belső biztonsági szolgálat törvénysértő tevékenységének bizonyítékait nyilvánosságra hozó ellenzéki politikusok 1990. január 10-én figyelmeztették Kámán József katonai főügyészt, a vizsgálat vezetőjét. Azt is hangsúlyozták, hogy a megyei főkapitányságokon és a RRI'K n működő belső biztonsági részlegek anyagait is zárolni kellene. A katonai főügyész ennek ellenére csak azt követően rendelte cl az iratok zárolását — s még ekkor is csak a BRFK-ra vonatkozóan —, hogy egy nappal később a BRFK egy tisztje bejelentést tett nála az akkor már három napja folyó aktamegsemmisítésről. A megyei főkapitányságokra viszont ezt követően sem terjesztette ki az intézkedést. A Minisztertanács egyébként 1990. január 21-én foglalt állást először ebben a kérdésben: határoztak arról, hogy a III/III-as csoportfőnökség iratai szigorúan zárt anyagként a jogszabályban meghatározott leghosszabb védettségi idővel levéltárba kerüljenek. A kormány ugyanakkor tudomásul vette a belügyminiszter azon döntését, amellyel elrendelte minden iratmegsemmisítés azonnali leállítását. Az eset kapcsán parlamenti ténymegállapító bizottság is létrejött, ám munkáját nagymértékben akadályozta, hogy a csoportfőnökség majdnem teljes iratanyagát megsemmisítették, és hasonló módon jártak el a budapesti, valamint a megyei főkapitányságokon is. „E tekintetben nem fpgadhattuk cl azt az érvet, hogy erre azért került sor, mert az iratok puszta léte is sértette a köztársasági alkotmányt, mivel az iratmegsemmisítésekkel egy időben folytatták a személyiségi jogokat sértő módszerekkel történő információszerzést" — hangsúlyozták jelentésükben. A parlamentben 1990. szeptember 3-án szabaddemokrata képviselők azt indítványozták, a belügyminiszter hozza nyilvánosságra a volt belső biztonsági szolgálat ügynöklistáját, tisztázandó, hogy a képviselők és a legfontosabb döntést hozók között vannak-e egykori titkos ügynökök. Ez, mint Demszky Gábor a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, nem zárható ki, még a szabaddemokrata frakció esetében sem. Egyébként nem listáról, hanem személyi kartotékrendszerről van szó — derült ki akkor. Az ügynöklista őrzési helyéről is ellentmondó értesülések láttak napvilágot. Horváth Balázs egykori belügyminiszter szerint a zárolt anyagok nem a Nemzetbiztonsági Hivatalban, hanem a Belügyminisztérium épületében találhatók. Azóta pontosan tudjuk, hogy a fennmaradt kartotékokat valóban a József Attila utcai épület pincéjébe zárt ládákban őrzik. A helyiséget a nemzetbiztonsági bizottság tagjai meg is tekinthették, ám a dossziékat már nem. A történetben azonban csak ez az egyetlen biztos pont. Azt ugyanis már lehetetlen kideríteni, hogy 1989—90 fordulóján mennyi dokumentumot semmisítettek meg, s az is kétséges, hogy a fennmaradt töredékes adatok valóban elegendő bizonyítékkal szolgálnak-c az egykori ügynökökkel szemben. Ezzel kapcsolatban egyébként még Boross Péter belügyminiszter is több alkalommal kételyeit fejezte ki... •L. K ÍO Magyar Hírlap, 1993.febr.20.
