Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-03 / 8407. szám

Magyar Hírlap, 1993.jan.27.30

középiskola-típussal: a szakközépiskolákkal, gimnáziumokkal és a szakmunkásképző iskolákkal együtt. Ezt az iskolarendszert a követelmények változása, az élet feszítette szét. A szülők ugyanis többnyire olyan helyre igyekeznek elhelyezni a gyerekeiket, ahol a boldogulásuk érdekében jó helyen látják őket, meg azért is, mert ott egészséges, jó nevelés folyik. Most törvényesíteni kellene az alulról kezdeményezett változásokat.

Báthory: Szerintem ne iskolatípusokból legyen sok, hanem az iskolákban tanulható ismeretek, készségek legyenek sokfélék és választhatók, a tartalmi munka pedig színes és sokrétű.

Zsolnay: A tartalmi gazdagítás és a választás lehetősége nélkülözhetetlen. Abból az iskolából, amely nem ilyen, menekülnek — ha tudnak — a gyerekek, s menekítik őket a szülők.

Lukács: A magyar iskolarendszer teljesítménye nemzetközi összehasonlításban versenyképes. Ezt különböző mérések, összehasonlítások eléggé meggyőzően bizonyítják. És ennek a támpontja szerintem a viszonylag hosszú egységes alapiskola, az általános iskola, ahol megközelítőleg azonos tananyagot sajátítanak el a gyerekek. Ugyanilyen sokáig vagy még tovább tanulnak ma már a legtöbb nyugati országban a gyerekek alapiskolában, azonos tanterv szerint. Ezt a nyolc kötele- 1 ző osztályos iskolából, valamint négyosztályos háromféle középiskolából álló rendszert miniszter; ként Glatz Ferenc kezdte ki azzal, hogy bedobta a köztudatba: szervezzenek nyolcosztályos gimnáziumokat. Azután senki felelős személyiség nagyon sokáig nem foglalt állást. Egyszer egy tévébeszélgetésben Andrásfalvy Bertalan megkockáztatott egy megjegyzést, amelyből arra lehetett következtetni, hogy ő a 6 plusz 6-os alakzatot tartja célszerűnek. Ekkor megkezdődött az ilyen tagolódású iskolák szerveződése. De megalapozott komoly állásfoglalás magasabb hivatalos szinten nem hangzott el. Most tehát ilyen-olyan iskolák szerveződnek, központi egyértelmű orientáló állásfoglalás

nélkül. Az átmenet pedig az egyikből a másikba teljesen szabályozatlan. Az iskolák, minthogy demográfiai okból fogynak a gyerekek, versenyeznek minden tanulóért, nehogy el kelljen bocsátani pedagógusaikat. Ezért „lefelé építkeznek”, hogy minél korábban elhalásszák a többi iskola elől a gyerekeket. Egyszerű intézményi érdekből kerül tehát minél korábbi időszakra a gyerekek első iskolaválasztása. Nem az történik, amire szükség lenne, azaz a munkanélküliségtől fenyegetett fiatalok érdekét szolgáló átalakítás a szakképzésben. Ehelyett a gimnázium korszerűtlen, céltalan „lefelé kiterjesztése” folyik. Ezért is mondom: oktatáspolitikai döntések előtt nem lehet kidolgozni a tanterveket. Ugyan milyen iskolákra, milyen iskolatípusokra dolgoznák ki?

MH: Abban bizonyára konszenzus alakult ki, hogy 16 éves korig tankötelezettséget írjon elő a tön ény. S a minisztérium információja szerint még ebben a parlamenti ciklusban a parlament elé terjesztik az oktatási törvényeket. Alapkérdésekben tudniillik, megegyeztek az érdekeltek.

Lukács: Nem tudom, milyen megegyezésről lehet beszélni, ha a tárgyalófelek: egyfelől a minisztérium, másfelől a szakszervezetek s az önkormányzatok közleményeket adtak ki, miszerint a tárgyalásokat megszakították, megállapodni nem sikerült. A hosszabb tankötelezettségnek lehet előnyös és hátrányos módja is.

MH: Eléggé karakterisztikus vélemények alakultak ki arról, hogy mi mindenben nincs egyetértés. Elmondanák, hogy önök miben egyeztek meg mégis?

Báthory: Abban — úgy hiszem — egyetértünk, hogyan nem szabad túlbonyolítani az iskolarendszert. Abban is egyetértünk, hogy nem szabad túlszabályozni az iskolák életét az alaptanterv révén. S abban is egyetértünk, hogy a NAT—4 éppen e túlszabályozást tervezi, mert készítőinek az a koncepciója, hogy az alaptanterv és a vizsgakövetelmények közé még úgynevezett kerettanterveket iktasson be. Ez oda vezet, hogy senki sem tudja igazán, mit kell csinálni. Ezért léptünk fel közösen.

MH: Egyetértenek tehát a NAT negyedik változatának radikális kritikájában. Mi ennek a: elutasításnak a lényege?

Zsolnay: Az eddig elmondottakból mindenképpen^ kiderül, hogy az a munkaokmány, amelyet az alaptanterv kiindulópontjának szánnak és bizalmasan kezelnek, mind szövegezésében, mind koncepciójában rendkívül primitív. Nem ok nélkül határolta el magát e kérdésben a politikai államtitkár saját minisztériumi főosztályától, amelyik szűk körben szerkesztette, mégpedig a hozzáértők viszonylag széles körének bevonása nélkül. Megjegyzem, vitánkon a szakemberek egy bizonyos köre kifejezte rokonszenvét ezen irattal kapcsolatban, mert saját értékválasztásának és gondolkodásmódjának tükrét látja benne.

MH: A vitán hallottak és az előbbi megjegyzések alapján úgy vélem, nem kell kerülgetni a forró kását: az a rendező elv osztja meg a szakmát, ami a bizalmasan kezelt dokumentumban felismerhető: a világnézetileg semleges alaptanlen mellett foglaljanak-e állást a vitázó felek, vagy nem.

Lukács: Akárhogy is forgatjuk a szót, mindenképpen konstatálnunk kell a törvényes szabályozás hiányát. A nemzeti alaptanterv szakmai vitái csak akkor lehetnek eredményesek, ha a törvény kinyilvánítja, hogy az ezredvég magyar iskolája világnézetileg el nem kötelezett legyen-e, vagy pedig keresztény-nemzeti értékrendszerre orientált. Én az első elvet tudom meghatározónak elképzelni Magyarországon. Továbbá rögzíteni kell, hogy beleszóljanak-e az egyházak, a pártok és más intézmények az iskola életébe, vagy ne szóljanak bele. A politikának kell döntenie, a politika e kérdésben is meghatározó, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A politikai támpontok hiányoznak például olyan kérdésekben, hogy vallásos legyen-e a nevelés, vagy ne legyen vallásos,.kell-e tanítani a világ történelmét és irodalmát, vagy nem kell. Jártam egy falusi iskolában, ahol az egyik meglehetősen han-