Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-03 / 8407. szám
Magyar Nemzet, 1993.jan.27. leseként. Rjasencev most publikált sajtónyilatkozataiban tagadta, hogy cége ezen túlmenően bármit is köszönhetne az orosz parlamentnek, ám azt nem cáfolta, hogy teljesítették „különböző megbízásait”. De ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Rjasencev mint „a rendszer üldözöttje” mindent egy lapra tett fel: anyagilag és összeköttetései révén támogatta Jelcinéket, barátján Pavel Voscsanovon, az elnök sajtószóvivőjén keresztül még az augusztusi puccs után is tartotta a kapcsolatot a „győztesekkel”. Csakhogy az aktáit mégsem zárták le, az ügyészség gépezete olajozottan dolgozott tovább, igaz; immár orosz lobogó alatt. A lelkesedést kiábrándulás követte, Rjasencev döbbenten tapasztalta, hogy mi sem változott, mi - több, a hozzá közelállók szerint finoman értésére adták, hogy az ügye „elsüllyesztéséért” cserébe ellenszolgáltatást remélnek. Rjasencev csalódottsága egyébként tettekben is megnyilvánult, bírálni kezdte a Gajdar-kabinet ténykedését és nem rejtette véka alá felháborodását a mindent elöntő korrupció miatt, miközben persze ő maga tudja a legjobban, hogy protekció és vesztegetés nélkül azelőtt sem lehetett érvényesülni... Ahogy maga fogalmazott, fokozatosan a Volszkijék Polgári Szövetsége fémjelezte centrum felé fordult, amely egyebek közt a hazai, orosz tőke diszkriminációját kifogásolta. Rjasencev tehát egyeseknek újra zavaró lett, de ami ennél is fontosabb, más szelek fújdogálnak Moszkvában. December \égéna az ANT-vel foglalkozó ügyészségi nyomozó Budapestre látogatott, és az orosz büntetőtörvénykönyv 78. és 218. szakaszára hivatkozva (fegyvercsempészés és -kereskedelem) kérte Rjasencev kiadatását. A moszkvai újságok értesülései szerint Borisz Pogorelov vizitje után nem sokkal a hivatalos levél is Budapestre érkezett, s ezután került sor a bevezetőben említett rendőrségi akcióra, amely amúgy eredménytelennek bizonyult: Rjasencev eltűnt (mint kollégái mondták, nem volt nehéz észrevennie, hogy a magyar rendőrség figyeli). Egyelőre semmi nem utal arra, hogy a felek megsértették volna a két ország között fennálló jogsegélyegyezményt, az itteni sajtóvisszhang mégis gyanúval árnyékolta be a magyarok szerepéL Akár személyes bosszú vagy holmi szakmai hiúság vezérli a Rjasencevre pályázókat, akár felsőbb utasításra cselekszenek, az ANT-ügy felmelegítése kapóra jöhet Jelcinnek és környezetének a referendumhoz időzítve meghirdetett bűnözés elleni kampány közepette - vélekednek az elemzők hiszen eredményeket is fel kellene mutatni, s ezzel a populistafogással mellesleg elterelhetnék a figyelmet a kormányzati körökben elharapódzott visszaélésekről. A Kreml kamarillájában állítólag már novemberben felvetődön egy-két kirakatper megrendezésének a lehetősége. Rjasencev megvádolása révén ráadásul komrpomittálni lehetne Haszbulatovot, akinek áldásával a Rosszijszkij Dom létrejött. Más változatok szerinzt Ruckojt akarná Jelcin ily módon elszakítani a Polgári Szövetségtől, természetesen már az esetleges elnökválasztásra gondolva' egyetlen potenciális riválisát valahogy magához kell láncolnia. Az efféle találgatásoknak se szeri, sem száma, az azonban világos, hogy ha az állampolgárságáról már lemondott, Rjasencev valóban ártat - . lan. nem túl tisztességes eszközökkel folyó politikai játszmába keveredett. S vele együtt mi magyarok is. Vida László