Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-16 / 8415. szám
Pesti Hírlap, 1993-febr.12. tudom megállni, hogy az írás befejező passzusából is .ne emeljek ki egy részt /ne felejtsük, még mindig a szocialista napilapból idézek/: „Az új magyar demokrácia harmadik évének vége felé az ellenzéki pártok és a hangadó sajtó manipulációja következtében az ország européer liberálisokra és mélymagyar fajüldözőkre, fasisztákra szakadt — legalább is ezt akaiják elhitetni a néppel és a nyugati sajtóval.” * * * emcsak a szocialista napilap, de — ennek ismeret&en « nem meglepően — a szocialista párt, sót, maga Horn Gyula is visszafogottabb lett, csendesebbre vette a hangját. A Magyar Nemzet február 8-i tudósítása szerint Horn „... új, pozitív jeleket tapasztal az MDF és a kormány politizálásában, hiszen határozottan felléptek a szélsőségek ellen, és szakértői szinteken is intenzívebbé vált a politikai munka." Horn egy&ként meglepően könnyen adta fel külügyi bizottsági elnöki székét is. Az új tendencia erősségére utal, hogy ellenzéki újságírók — ha nem is a nagy nyilvánosság előtt, de — elég leplezetlenül vallják, hogy a médiatörvény meg nem születése egyértelműen Hamsainak „köszönhető”. Akárhogy is, ez már a megértőre való törekvés hangja, s nem a nyílt ellenségeskedésé. Persze ennek ellenére sem szabad az hinnünk, Bogy a különféle ellenzéki pártok körében a szolidabb eszközök, megnyilatkozások a kisebb eltökéltséget takarnák. Jól látszik ez az SZDSZ fő ideológusának, AaJl György kései helyettesítőjének, Kantád Györgynek a fáradhatatlanságán. Csurkánál sokkalta eltőkéltebben igyekszik az általa képviselt politikai és ideológiai csoport eszmevilágát terjeszteni, a polgárok gondolkodását befolyásolni. Bár Vaclav Havelnél nem járt sikerrel — a nemzetközi Demokratikus Charta mozgalom építésébe kívánta bevonni —, a hazai DC mozgalmat annál jtíbban erőlteti. A február 7-iki, vasárnapi, Petőfi Csarnokban megtartott összejövetel után március 15-ére tervezték a következő megmozdulást. Ami természetesen felér egy — a nemzeti érzések s a nemzeti ünnep dien elkövetett provokációval: akárcsak Antall József meghívása erre az alkalomra. Nem tudni, hogy milyen /újabb/ figydmeztetés hatására /?/, de az időpontot azóta március 14-re módosították; a miniszterelnök meghívását még nem vonták vissza. Antall Józsefnek természetesen azért nincs /nem lehet/ módjában elmenni, mert a DC képviselői kétségbe vonták és vonják a demokrácia honi létezését, sőt, a demokrácia jdszava alatt védik a törvénytelenségeket, jogtalanságokat /Id. Gönci és a médiavezetők/. F.gy magát a demokrácia letéteményesének hirdető szájából hihetetlen a következő megállapítás is: „F.gy húsz százalékot képvisdő politikai csoport rá akaija erőltetni a nézeteit a társadalom négyötödére, amely nem ért egyet vde. A miniszterdnök megvalósítja egy olyan politikus szándékait, aki egyébként az országos népszerűségi lista legaláján van."/Magyar Hírlap, február 87 A közszolgálati médiában ottragadt régi nómenklatúrát nem is választották, nagysága is csak töredékszázalékokat tesz ki, Konrádot mégsem zavarta soha, hogy nézeteiket az országra akaiják erőltetni. /Megjegyzem, a Rómából visszatért Puskái László bíboros elmondta: a pápa fdhívta a figyelmet arra, hogy a tömegtájékoztatásban a régi beállítottság megmaradt, hiányoznak a keresztény újságírók./ Ami pedig Antall és Csurka összemosását illeti, úgy látszik, Kondidnak a széles nyilvánosság dőtt nehezére esik a mérséklődés, az ilyen irányú váltózás. * * * Most akkor mi lesz? — már ami a főbb politikai pártok ’94-es választási esélyei illeti? Fdtehető, a mai parlamenti pártoknak mindenképpen jól jön majd, ha a mérsékdtebb hang következtében csökken a közvélemény napi politikával szembeni heves utálata. Azt nem tartom valószínűnek, hogy az SZDSZ gyökeresen változtathat arculatán: mohóságuk, taktikázgatásuk folytán annyi álarccal próbál. koztak már, s igazából egyik sem különbözött a másiktól. A FIDF.SZ-nek nagyon kell vigyáznia, hogy megőrizhesse eddigi viszonylag kedvező képét. Ha egyszeikiderül, hogy a „szívre való hallgatás" náluk csakugyan nem volt több, mint kampányfogás, s ezek a fiatalok valójában túlságosan is számítóak, akkor kevés sikert jósolok nekik. A Napi című gazdasági újság február S-i számában /"Chicagói fiúk"/ , Wiesel István elemzi Orbán Viktornak pártja gazdasági programjáról szóló ismertetőjét. Egyebek között ezt írja: “Megvallom, nagyon tetszett Orbán Viktor politikai bátorsága, amikor az ezredfordulóig a magyar társadalomnak a gyötrdem és lemondás éveit hdyezte kilátásba. Am fel me- i rtÜ a kérdés, hogy a már gazdaságilag eddig is erősen lerongyolódott munkások és parasztok, az egyre lejjebb csúszó, úgynevezett középosztály meddig képes elviselni a liberalizmus bevezetése okozta sokkhatást... Egy bizonyos: a FIDESZ gazdaságpolitikai programja nem a nyugdíjasoknak szól." Kis Antal József fideszes önkormányzati képviselő bankrablása csak tovább erősíti a túlzott, rideg racionalitás képét: főleg, mert i ő volt az agy, az értelmi szerző. A leendő választások nagy talánya az MSZP. Az időszaki választások eredményei számára sikert ígérnek. Úgy vélem, ez csakis akkor maradhat el, ha az eddig csendes többség megmozdul, s végre kinyilvánítja lappangó elutasítását. A szélsőségektől mentes, mérsékelt idő mindenesetre jó közeg lenne ehhez. A koalíciós pártok esélyeiről itt nem kívánok szólni. A parlamenten kívüli pártok közül igazán csak a Palotás János vezette Köztársaság Párt, valamint a Vállalkozók Pártja esetleges sikerét tartanám rendkívül veszélyesnek. Gondoljunk bele: hatalomba kerülne egy halom olyan ember, akik leplezeüenül a tőke — ezen belül saját pénze __ szolgálatába állna. A politikusok legtöbbjéről általában feltételezhető, hogy egyéni és országérdek megtalálja a helyes egyensúlyt; a vállalkozókat — vagyis a pénzt — szolgáló politikusoknál még e szerény feltételezés lehetősége sem marad meg.
