Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-12 / 8413. szám

38

közreműködésükkel alakult így. Paktumokat kötöttek, egymással viaskodtak, szétterültek és összezsugorodtak, egy darabig birkóztak a beléjük épült nómenklatúrásokkal, majd rangokat adtak nekik, s végül elbuktak a liberalizmus vizsgáján, nem véve észre, hogy a liberalizmus mostani harsány megjelenése a magyar életben é^pen olyan bolsevista eszköz, mint a proletárdiktatúra volt, avagy a Sztálin kedvelte „fokozódó osztályharc”. Mihelyst hatalomra kerülnek a liberálisok, zsugorodni fog a liberalizmusuk. Igaz, azt is meg fogják magyarázni.

Mindez nem jelenti azt, hogy ezekkel a pártokkal szembe kell helyezkedni, netán ki kell válni belőlük, vagy hogy az általuk vezetett kormányzat ellen kellene fellépni. Tetszik, nem tetszik, most ez a helyzet, azt is mondhatnék, a magyar nemzet erejéből eny- ' nyíré futotta. Nincs másik" píá’rtszerkezet, nincs és nem is lehetséges új pártfelállás, az óriási anyagi ráfordítással szerveződő új pártokról előbb-utóbb lehullik a lepel, és azzal végük is. Két oldal van immár végérvényesen, és mindkét oldal a közép felé dűl, mert a varázsige most a „centrum”, önmaga centrummá nyilvánításában véli sikere zálogát minden párt és minden pártelit. Ezzel tulajdonképpen saját magát is korlátozza, mert a centrumszerűség érdekében nem mutatja meg igazán az arculatát, letompítja éleit, s ezzel jellegtelenné teszi önmagát. A koalíció visszavesz a nacionalizmusnak mondható magyarságkérdéseiből, a baloldal a szocializmusából és munkáspártiságából, nehogy piacellenesnek lássák, a liberális pártok pedig tiltakoznak, ha valaki magyarságukról kérdi őket, ezzel óhajtván bizonyítani a maguk magyarságát.

A centrumszerűség diszkrét bája

Vagyis centrum most gyakorlatilag nincs, csak valami homályos centrummisztika; kvázi-centrunv, mert centrum csak ott lehet, ahol vannak öntudatosan vállalt szélek és határozottan megrajzolt pártok.

A centrumgondolkozást voltaképpen a régi rendszer pártelitje s annak is reformkommunista középutasai sugalmazták és ügyeskedték bele az új pártokba, különösen a kormánypártokba. A mai centrumszólamozást nem szabad összetéveszteni a magyarság eredendő és hagyományos higgadtságával, mértéktartásával, a szabad választásokon mindig megnyilvánuló nemzeti középre szavazásá- ! val, mert az a jelen választásokon a rendszerváltoztatás mérsékelt, de igazságos és népimagyar érdekű végrehajtására adott felhatalmazást, míg a mostani centrumkodás már annak az elsimogatása, hogy nem történt meg ez a mérsékelt, tempós magyar változás.

Nyilvánvalóan a kommunisták érdeke volt az, hogy szélsőségesnek kiáltsanak ki mindenkit, aki komolyan el akarta számoltatni őket. Amikor tehát egy mai nemzeti, keresztény stb. párt a saját kebelén belül küzd a saját szélsőségei ellen, amelyek történetesen ezt az elszámoltatást szorgalmazzák, akkor voltaképpen a régi rendszer erőinek enged.

és ezt az engedményt öltözteti centrumpártiságába. Más kérdés az, kétségtelen, hogy milyen erő áll rendelkezésre ehhez az elszámoltatáshoz, és más kérdés az — és nem másodrendű kérdés! —, hogy magam lemondok-e valamiről.

Mi nem mondunk le. Ez tehát nem szembenállás itt belül, hanem különbség. Ettől még együtt maradhatunk, mert a kiválás a közös ellenséget erősítené. Azt azonban elvárjuk, hogy a saját oldalunkról ne pocskondiázzanak bennünket, mert ez végtelen undort kelt mindenkiben. Jobb volna, ha a magyarság a kommunizmus és a bolsevizmus minden formájától, régitől és újtól undorodnék meg.

Ennek a centrumkodásnak van egy nagy veszélye, mégpedig az, hogy „neque amicos parat, neque inimicos tollit”, azaz nem szerez barátokat, és az ellenségtől sem szabadít ,meg. .

Az egész tulajdonképpen nem más, mint egy nyelvi csapda. A mai politikai nyelv etimológiáját és nyelvtanát a múlt rendszer marxista ideológiai pénzverdéjében csinálták. Sajnos, ez van forgalomban. Nekünk ezt nem szabad elfogadnunk, bennünket ezzel nem lehet kifizetni, és mi. ezt nem váltjuk. Számunkra nincs centrum, nincs csetlő-botló bal-jpbb, számunkra csak a magunk magyarsága van, amely most csak azért áll a jobboldalon, mert az egész elmúlt rendszer és az egész újsütetű liberalizmus kisajátitotta ma- i gának a baloldalt. Mi lennénk lelkifurdalás I nélkül baloldaliak is, a magunk kétségbej esett magyarságával, ha nem volna ott minden végképpen elpiszkolódva és összehány- i va. Nálunk a jobboldaliság kényszer, mert itt 1 fekszenek a halottaink és a vértanúink. Még a legelszántabb kommunistát is jobboldaliként vették le az akasztófáról, és jobboldalinak nyilvánított magyar demokraták közé lökték a jeltelen sírok erdejébe. Itt fekszik a jobboldalon a magyar demokrácia, s ez kötelez.

' tyífcgjifónk,7r minőségi n; magyarokkal

A fentiekből az is következik, hogy nincs értelme új párt alapításának, mert minden ! párt a bizalmatlanság icbzegében jelenik meg, és már egyik sem képes világosan és határozottan kifejteni önmagát. Akadályozzák egymást, elvesznek egymástól értékeket, és ki is segítik egymást abban a reményben, hogy a másik esetleges győzelme esetén mégiscsak jut nekik valami. Legalább a házbizottságba bekerülni, legalább azért az érdemért faszolni valamit a következő hatalomból, hogy mi : leküzdöttük a saját „belső" szélsőségeinket,

' mert mi majdnem olyanok vagyunk, mint ti. A nagy centrumvágyat a félelem gerjeszti, nehogy felismerjenek bennünket.

Persze centrum majd lesz. Ahová a nép odatömörül a szavazataival, ott lesz a centrum.

Csakhogy a népet terelni is lehet, mert terelve is tömörül.

Nekünk tehát nem párt kell, hanem vonz-