Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-12 / 8413. szám
Magyar Fórum, 1993.febr.4. 37 Csurka István CSAK MAGYARSÁGUNKRA TÁMASZKODHATUNK A Magyar Út országos értekezlete elé A rendszerváltozáshoz fűzött nemzeti remények nem váltak valóra. A sok személyes bátorság sok kicsi csermelyéből, patakjából összeömlő folyó a szocializmus letarolt dombjai közűi lefutva síkságra ért, és szétterült a régi-új elit és a régi kvázi rendszer által épített síkvidéki gátrendszer elvtársi tározójában, és most már áll, mozdulatlan, büdösödéi, pangó viz, amelyben az elégedetlenség alacsonyrendű moszatállatkái tenyésznek. Különösen a nemzeti törekvések kudarcélménye nagy. A Kádár-korszak egész ideje alatt elnyomott nemzeti gondolkozás, a folyamatosan a beilleszkedés kényszere és csábításai ellen küzdő, ellenálló és el-elbukó, de mindig talpra álló magyar szellem térvesztése, kiszorítottsága most vitathatatlan tény. Azok csalódtak legnagyobbat, akik a változástól és az új kormánnyal egyidős szabadságtól a maguk magyarságának önfeledt megélését remélték, a felszabadulást az internacionalista (és egyéb) nyelvezet diktatúrája alól. Megélni még mindig az internacionalizmusból és kozmopolitizmusból lehet, a magyar szellem kéregetésre van ítélve. A |rendszerváltozás energiahálózatából szinte teljesen kikapcsolták a nemzeti és népi, népi-nemzeti erőforrásokat, az egész energiarendszer a baloldal, pontosabban ugyanazoknak a kezén maradt, akik a múltban is a kapcsolóállások előtt ültek. A hálózatban a néhány kis szélvitorlás magyar erőmüvecske villanya nem áramlik, mindössze háztartásokat lát el fénnyel. A Magyar Demokrata Fórum, amely kezdetben éppen ezzel a magyarságprogrammal vonzott magához tömegeket, mára szétalkudta ezt a vonzóerejét, és meghajolt a Soros-liberáli» „realitások" előtt. A politikai folyamatot, amely ide vezetett; már elemeztük. Mostanra immár a ténymegállapítás van hátra. Mit kell tennünk, ha a kétségtelen politikai sikerek és a visszafordít- - hatatlan gazdasági változások — előnyösek' és előnytelenek — közepette fenn kívánjuk tartani a saját igényeink szerinti rendszerváltozást? Először is tudni kell, mit akar az ellenfél. A mintha-demokrácia és birtokosai Sokan azt mondják, s ezt félig tréfás utalásokba is beburkolják: „Majd Recsken heveskedjél, barátom!", hogy a régi rendszer erői akár a 94-es feltételezett választási győzelmükkel, akár egy korábban kirobbantott kormánybuktatással a régi rendszer diktatórikus formáját, alig módosított, enyhén reformkommunista változatát akarják visszaállítani. Ez azonban tévedés. Nem ezt akarják, illetve ez csak távolabbi céljaik avagy vérmesebb reményeik között szerepel. A cél ennek a mostani álló-pangó állapotnak a fenntartása, amelyben egyszerre vannak jelen a mintha-demokrácia elemei és a régi-új elit korlátlan tulajdon- és hatalombirtoklásának tényei, s amelyben az egész negyedik hatalmi ág, a tájékoztatás az ő kezükben van, s amelyben ők védik meg a demokráciát a szélsőségektől, a semmi hatalommal nem rendelkezőktől. Valójában a magyarság új honfoglalást akaró, igazán soha meg nem szervezett, mostanra pedig végképpen széttagolt lázadó, kurucos, történelmi gyökereitől már-már elvágott „bennszülöttjeitől” védi meg a stabilitást a régi-új elit, a volt pártelit. Valójában önmagát biztosítja és a hatalmát. Ehhez a magyarságot érzésteleníteni kell. Ez folyik most. El kell fogadtatni vele, hogy a rendszerváltozás eddigi mértéke elég, sőt sok is, rá kell vezetni, hogy akik eddig vezették, azok fajankók, és a nemzet Kádár-rendszerben már megroppantott gerincét tovább kell darabolni vagy kocsonyásítani. Nekik az a magyar a legjobb, amelyik a tenyerükből eszik. A választásokig hátralévő időben még el akarják érni, hogy egyetlenegy nemzeti jellegű intézménytől se várhasson kenyeret senki. Különösen a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás területein, de ugyanezzel a módszerrel szorongatják a munkást és a tájékozatlan ' szegényparasztot is. Az legyen a legitimációs ünnep — Kis János álma —, amikor rájuk szavaz az ország, és ők csokornyakkendősen, nvájcisupkájukban felsétálnak a négy év alatt kucsmákban, tenyerekben összehordott parlamenti kunhalmokra, s körülnéznek a letarolt mezőn: hol van még magyar, akinek vall valami magyarság a fejében? Akkor majd „reform” kezdődik újra. De már a magyarság eredeti céljai, igényei nélkül. A négyéves MDF-kormányzás törvényhalmazait kezdik majd átlapátolgatni reformkommunista keretekbe, véglegesítik a számukra kedvezően alakult tulajdonviszonyokat, és a magyar tömegekkel tudatják, hogy minden jól van, s mindenki célba ért. Holott csak ők. Ehhez a magyarság eredeti igényeit már most el kell nyomni. Kedvét kell szegni, el kell bátortalanitani, vissza kell nyomni kunyhós, suttogó kis világába, de mindenekelőtt ki kell ábrándítani önmagából, önmaga képviselőiből, el kell venni Istenét. Ha tehát ez a cél, akkor ezt kell megakadályozni. A koalíciós pártok jelen állapotukban erre már nem alkalmasak. Ez a helyzet ugyanis minden ellenállásuk és más irányú kormányzási tevékenységük ellenére végeredményben
